MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1953. július 1. - 1954. október 15.
1953-07-01 - 1. Beszámoló a Központi Vezetőség 1953. jún. 27-28. ülés határozata alapján a párt belső életéről, a határozatból adódó Szolnok megyei feladatokról. Melléklet: beszámoló
Szarvas elvtárs megnyitás a vitát. B o sók 1 elvtárs Ügyészség. Dávid elvtárs beszámolója a mi munkánkat is érinti - az igazságszolgáltatás és az ügyészség munkáját. A mi munkánkra is állnak azok a hibák, hiányosságok, amelyeket Dávid elvtárs mondott és amelyeket a Párt Központi Vezetősége is megállapított. A mi megyénkben is az volt a helyzet, hogy túlzottan sok ; volt a törvénytelen eljárások száma. Mi is csak beszéltünk í arról, hogy sok az eljárás, de különösebb intézkedést nem tettünk. Ennek következtében a rendőrség által folyamatba tett bűnügyeknek kb. 60-65 %-át megbüntettük, ami azt jelenti, hogy 100 ügyből 60 teljesen alaptalan volt, amit pedig megvádoltunk abból 15-20 % felmentéssel végződött, tehát minden 4-5 embert alaptalan vádakkal meghurcoltunk. Maga az eljárás folyama, ahogy a dolgozók ügyeit intéztük - bürokratikus, hosszú és lassú volt. Nagyon sok esetben - különösen a Rendőrség és az Ügyészség nem vette figyelembe a dolgozók védekezését és a védekezések kivizsgálása nélkül lettek alaptalanul megvádolva. Sok esetben mi magunk, eljárásunkkal szentesi tettük más állami szerveink: tanácsaink, egyes üzemi vezetőink törvénytelen intézkedését azzal, hogy amikor a törvénytelen intézkedések ellen a dolgozók felszólaltak, vagy kifogást emeltek - vagy ennek folytán az államra is mondtak valamit - az ellen birói eljárást indítottunk. Az a feladatunk, hogy gyökeresen változtassunk ezen a téren. A következőket akarjuk mi a Bíróság és az Ügyészség vonalán tenni: egyrészt a bíróságnál folyamatban lévő ügyeket átvizsgáljuk abból a szempontból - erre utasításunk is van, - hogy melyek azok az ügyek, amelyek most már vád alatt vannak, bíróság előtt vannak és alaptalan a vád vagy kis jelentőségű cselekmények, amelyet meg lehet szüntetni es ezzel véget lehet vetni a dolgozók alaptalan zaklatásának. A következő intézkedésünk: hogy felszámoljuk az alaptalan eljárásokat. Valamennyi ügyésznek kötelességévé tesszük, hogy minden héten jelentést adjon a felmentett Ítéletekről, hogy hányszor vádolt alaptalanul és külön igazoló jelentést kell adni, ha valakit lefogtak, előzetes letartóztatás alatt volt és ugy mentették fel. Intézkedéseket teszünk azon ügyész ellen, aki sorozatosan alaptalan vádakat csinál. Hasonló módon a rendőri eljárások alaptalanságát is felszámoljuk. A rendőri elvtársakkal a legszorosabb együttműködéssel fogunk dolgozni. Ha észre vesszük, hogy alaptalan eljárást indítottak, ott azonnal megszüntetjük és értesítjük a dolgozót, hogy vele szemben az eljárás alaptalan. * Hiba volt nálunk, hogy a dolgozóknak az ügyeit nem alaposan és részletesen vizsgástuk meg. Nagyon sok esetben formálisan utasítottuk el és alapjaiban nem néztük meg, sokáig húztuk ezeket as ügyeket. Az ügyintézést ugy kell meggyorsítani, hogy a nyomozást egy hónap alatt be kell fejezni és a bíróságnak egy hónap alatt