MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1950. augusztus 19. - 1951. augusztus 8.

1951-05-06 - 1. Szóbeli beszámoló a káder és személyzeti munka helyzetéről és feladatairól

Komoly segítséget adott Turkevén a titkár elvtárs. Most egyik leg­fontosabb feladatunk a tszcs-ben a Disz szervezetek megalakítása, eziueig mar 8 tszcs-nél megalakítottuk. Szél elvtárs Kunszentmárton járás i titkár. Dávid elvtárs hangsúlyozta, hogy a kádereket a feszült nemezetközi helyzet szemszögéből kell vizsgálni. Tehát ha vizsgáljuk a káderekét különösen figyelembe kell venni azt, hogy külömböző szakaszokban amikor külömbözőék voltak a követelmények hogyan állta meg helyét, áert 1945-ben még megelégedtünk azzal, ha kádereinknek jé beszélő ké­pességük volt.. Tiszakürtön pl. beállítottuk titkár helyetesnek Behán elv társnőt, aki a tanácson belül a tojás kiosztását szorgalmazza a dolgozó parasztság felé. Amikor megmagyarátzuk neki, hogy falun nem az állami el^tásra kell támaszkodni ekkor ő megsértődött és félre vonult. Bár az elvtárs­nő végzett 3 hetes pártiskolát de ugylátszik pártiskolán sem javult \em harcos, hanem elpuhult s ezen a magatartásán nem is változtat. Tehát ha már a vezető nem megfelelő akkor elrekeszti a jó káderek e­lől az utat. Járásunkban Kungyalun Tigyi elvtárs nemcsak hogy a pa­rasztpolitikánkat elferdíti, hanem elsorvasztja ennek következeiében a pártéletet is. 23 párttag volt mondja ő de osak a földosztásig vol­tak párttagok most már rosszabak a pártonkivmlieknél. Úgyhogy ez az elvtárs nem is tud mozgósítani a feladatok végrehajtására s nem vég­zi el a pártmunkát. Azt mondja, hogy nem lehet, össze hozni nem jön­nek össze. Beszélgetéseink során viszont kijött, hogy kultúrműsorkor tüonganak és összejönnek és ő eddig nem tudott rájönni, hogy ezenke­resztül is össze lehetet volna hozni a párttagságot, hogy a kultúr­műsor slőtt lehetet volna politikai előadásokat tartani. Me 0 rr.ut' t ja, hogy ahol' rosszul megy a munka ott a vezető a rossz" nem a káderek viszonyulnak rosszul a'munkához pl. Csépán Szénászki elv­társ jó munkájának tudható be, hogy begyűjtés terén első lett a já­rásban. A mai napon a járási tanácsai egy összevont pedagógus érte­kezletet szerveztünk meg ahol megtárgyalják a lemorzsolódás elleni harcot, hogyan fokozzák ás a tanulási eredményeket, serkenteni akar­juk ezáltal a pedagógusokat arra, hogy a tanulókat neveljék fokozo­tabb mértékben a hazafiaskötelezettségre és vasárnaponként szervez­zenek kirándulásokat, hogy ők töltsék ki a szabad idejüket ne pedig i a papság'vonja be külömböző összejövetelekre. 5 e2en^keresztül lás­sák a pedagógusok, hogy nincsenek magukra hagyva mi értékeljük és ellenőrizzük a munkájukat. ? o d o r elvtárs Kunhsgyesi járási b izo ttság kád erese. Dávid elvtárs és a többi előttem felszólaló elvtárs mondotta, hogy a nemzetközi helyzet valamint a felemelt 5 éves tervünk megköveteli hogy a kádermuiik'át is ennek megfelelően végezzük. Számoljuk fel hi­báinkat és számoljuk ezen a téren megmutatkozó kapkodást és a tecv­szerütlenséget.' Kunhegyeai járásra vonatkozóan többek között előfor­dult, hogy pl. az előző 2 hónapos partiskola 6 hallgató ja konzul, 4 nem volt megfelelő. 2 elvtárs volt, akik fasiszták voltak, illetve a múltjuk nem volt megfelelő a másik két.elvtársat azonban belehetet állitani csak nem abba a funkcióba, amelyikbe mi szerettük volna oeal­litsni, mert az elvtársak nem voltak politikailag olyan fejlettek, hogy betudtuk volna állitani. Hatásköri listák megvannak^ azonban énnek ilap ján^faptam még fel­jegyzést de magam sem készítettem a területemen levő elvtársakról jegyzeteket. .

Next

/
Thumbnails
Contents