MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1948. július 3. - 1949. október 7.

1948-10-02 - 1. Szóbeli beszámoló az UFOSZ és a FÉKOSZ egyesítésével kapcsolatos feladatokról

v * 11- . BJÍ szervet,amit most mi hozunk l'tre.- Török elvtárs arról beszelt,hogy az összes kis és középparaszt 3ágot be kell tömöríteni ebbe a szervbe, ami komoly munkát Jelerib a az ámunkra,tekintettel arra,hogy különbőz megnyi Ivánul ásokat látunk a rész ünkr el,különösen a kisparasztság rés zé­rói és épen ezért f eladatunk,hogy helyes útra vezessük Oket*á Nem sza­bad figyelmen kivül hagyni azt a jelenséget sem,ami megmutatkozik,ez pe­dig a paraszti demagógiájára! a szegény parasztság soraiban is megmütat­kozlk,valamint az gazdák soraiban is,akik,amikor a kulákpk felé tekinte­lek, s támogatásban részesülnek a reakciós kisgazda párt részóról is*­^ehát kötelességünk,hogy ezeket a dolgozó parasztokat tanítsuk meg helye­sen politi zálni,s mutassunk r á,hogy tulajdonkénen kik z Q igazi ellen­ségei ,s ha ezt sikerül el érnünk,akkor egy valóban egységes.nagy tötaeg­azervet tudunk létrehbzni,amely a demokrácia ügyét nagy lépessel tudja előbbre vinni.­Fehér Oézáné ¥ $D8Z.vm.ti tkárt Minden megmozdulásba be kell vonni az asszo nyokat*- Lát ha Fjük, hogy az asszonyokon keresztül milyen eredményeket tud­tudnk elérni a beszolgáltatás terén is,mert ha az nem is teljesen az asz­szönyok közreműködésiének az eredménye,de részük van abban nekik is.­Ugyanez áll a szövetkezetekre is,ahol az asszonyok felismerik a szövetke­zet jelent., ségét, ott erős szövetkezetek fognak kialakulni.- óalnos egyes helyeken félreismerik az asszonyok szerepének a jelentőségét es ha résit kivan venni valamiben,akkor még al is utas itják,hogy mi közük van ahhoz* Pedig az asszony érzi meg leghamarabb az eredményeket a családi jólét fokozásán keresztül,s ennek megfelelően tud hatást gyakorolni a környeze­tére.­Sándor Kálmán,Kisújszállás: Hibát látok abban.hogy az Ufosz nevelte a tagságát ős azt latjuk,hogy a paraszt i'art és a Kisgazda ^árt sem tudta megfogni a tagságot,ez által adódott elő az az eset,hogy a beszolgáltatás ellen lehetett állítania parasztot, most pedig a ?zá táe-vet esnél is Ugyanez a helyzet.- Tehet döntő súllyal bir az,hogy az uj szervezetnek kik ós milyenek legyenek a vez etői,amely össze tudja fogni a kis, k0zép és a nincstelen óaraeztságdt •­Nagykároly, Jász ladány; Amikor a falusi és városi kérdéseket vlzsgál­j "uk,m^ g ál la pl tha t J uk , hogy a kis és kjízépoaraszt szinte össze v olt nova a kulákkal,s hogy. .most le tudjuk szakítani ket # ehhez felvilágosító muni­kára van szükség.- Ugy a oséplesnél,mint az ell- őrzésnél tapasztaltuk, hogy midőn a felvi lágösltő munkánk nem volt olyan nérvü,mint amilyennek kellett oIna lenni,nem tudtuk az akaratunkat ugy érvényesíteni*- Tisza elvtárs emiitette,hogy a szövetkezetnek önkéntesséki elv alapjján kell lét­rejönnl,valóban ezen keresztül, elkerüljük azt,hogy a nem kivá«. tos elemek is beférkőzzenek a szövetkéz étbe, jól lehet mindent e 1 köve tnek,bogy be­juthassanak • - -1* a kőtelki Jaatarban a Fülöp urak akartak igy betömörülni a szövetkézetba- Tisza elvtárs fogla lkozott a termelés kérdésével is ,ez az a terület,ame llyel a legkevesebbet f oglalíco~tumk­A kisgazda párttal kapcsolatban azt látjuk,hogy a legtöbb helyen a voitkereszteny kisgazda körökben székelnek,igy érthető a kapcsolata a fekete reakcióval ós a kisgazda, körök ezen vezetőinek döntő befolyásuk van a dolgozó parasztságra*- Felvilágosító munkára van tehát szükségünk, hogy ezeket a kidolgozó parasztokat meggyőzzük és tnegetessük velük,hogy mit jelent az embernek ember által való kizs ékmány ölása,ajpi ellen kü.dünk a ez teszi szükségessé a kulákság elleni akciólat is*­M.Toth Józsefi A karcagi Nemzeti Paraszt Párt nevében szeretettel üdvözli a megjelenteket.- Döntő csapást tudunk mérni ezen egyesüléssel a kulákokra mert ezentúl nem fogja tudni kizsákmányolni a dolgozókat*­••• • ' ' ' ' • "•• •.''. . k . •. ,. Ádám If.lkl ós: Tavasszal történt meg az ifjúsági szervek egyesülése-A fé­kosznál sóTT'parasztl ifjú van,azért kölcsönösen kell tartanunk a kapcsola­tot és az ifjúsági kérdést ne hányast óljuk el*- Az ifjúság a tömegszervd­zetek munkájában komoly segítséget tud nyújtani.- Szeretném felhivnl a ki gazda párt és a Nemzeti Fáraszt Párt képviselőit,hogy hassanak oda,hogy az ifjúság ne haladjon külön utakon.-

Next

/
Thumbnails
Contents