MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1955. május 19.

1955-05-19

Gall Zoltánná elvtársnő, megyei MNDSZ titkár : Kedves elvtársak! Kálmán elvtárs a beszámolóban beszólt arról, hogy a pártszervezetek a politikai munka meg­javításában, a tsz-ek előtt álló feladatok megoldásában támasz­kodjanak a DISZ-re és az MNDSZ-re. Az előző párthatározatnak megfelelően, ahol lo-12 nő tag volt a termelőszövetkezetekben, ott megalakítottuk az MNDSZ szervezetet. Én itt nem az MNDSZ szervezetek munkájáról akarok beszélni, mert hűbb képet az elvtársak tudnának adni, mivel látják a tsz-ben az MNDSZ moz­góéi tó ós aktivizáló munkáját. Azzal szeretnék inkább foglalkoz­ni, hogy a Politikai Bizottság határozatának végrehajtásához mi is, az MNDSZ-ben dolgozó kommunisták, vezetőségi tagok, akti­visták - hozzá akarunk járulni, elsősorban azon a téren, hogy mozgósítjuk az asszonyokat a növónyápolási munkára. Tudjuk azt, hogy a növényápolási munka megoldása nagyban függ az asszonyok bevonásától. Segiteni akarjuk a PB határozatát azon a téren is, hogy megerősitjük vezetőségeinket, hogy abban mind, példamutató titkárok, vezető sógi tagok legyenek, akik élenjárnak a mezőgaz­dasági munkában és a tsz minden munkájából aktiyan kiveszik ré­szüket. Ennek a feladatnak , ennek a kötelezettségnek csak ugy tudnak a mi szervezeteink eleget tenni, ha a pártszervezetek és elsősorban a titkár elvtársak segitenek leküzdeni a nők mun­kájának lebecsülését, ami jónóhány tsz-ben megmutatkozik. Mi bizonyltja a nők lebecsülését a terelőszövetkeztekben? filső­sorban az, hogy az elmúlt évhez viszonyítva nem egy nő kiesett a tsz vezetőségéből, most egy se képviseli az asszonyokat a veze­tőségben. Ha egy nő sincs a vezetőségben, hogyan-akarják igényel­ni a nők segitjfe égét? Hogyan akarják, hogy minél nagyobb szám­ban bekapcsolódjanak a munkába? Az asszonyok, akik a háztáji munkát, a gyereknevelést is ellátják, nem tudnak olyan könnyen résztvenni a mezőgazdasági munkákba, a tsz vezetőségétől, de elsősorban a pártszervezettől is segítsé­get várnak. Örölük a Béke TSZ párttitkárfelszólalásának, melyben elmondta, hogyan próbálják figyelembe venni az asszonyok problémáit. Meg kell mondani, hogy ebben a tsz-ben az asszonyok igen lelkesen dolgoznak, mert érzik, hogy megbecsülik munkájukat a tsz-ben. A nők lebecsülését jelenti a termelőszövetkezetekben az is, hogy egyes rendezvényekre, melyeket az asszonyok rendeznek, a párt-

Next

/
Thumbnails
Contents