MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1955. május 19.

1955-05-19

Szi lágyi Lajos elvtárs, Kisújszállás, Ady Termelőszövetkezet: Kedves elvtársak! Kálmán elvtárs beszámolójával - melyben ismertette a Politikai Bizottság határozatát ­egyetértek. A Politikai Bizottság határozata óta óriási ered­ményt értünk el mi is. Ugy az 7 márciusi, mint az áprilisi ha­tározatot megbeszéltük párttagjainkkal és azokon keresztül olyan mozgósítást tudtunk a szövetkezeten belül előidézni, hogy a tavaszi munkában az előző évekhez viszonyítva nagy eredményt értünk el, nem hátul vagyunk a.munkában, hanem elől. Ezt a politikai felvilágosító munkát a pártszerveze­ten belül ugy próbáltuk megoldani, hogy kéthetenként rendsze­resen megtartjuk a brigádokban a pártcsoportértekezleteket, utána ugyanazon a napon brigádórtekezletet is tartunk a gaz­dasági vezetők beszámolója alapján. Párttagjaink a pártonki­vüliek előtt a KV határozatát és a tsz előtt álló feladatokat a brtgádórtekezleten konkrétan alá tudják támasztani és ma­gukká tudják vonni a pártonkivülieket is a feladat végrehaj­tására. Kálmán elvtárs foglalkozott beszámolójában a PB határaata alapján azzal, hogy a termelékenységet növelnünk kell ós őszi kalászosok gyomtalanításán keresztül. Mi ezt is elég jó eredménnyel oldottuk meg a tsz-beh. 649.5 holdat gyom­talanitottunk vegyszeres gyomirtással, aminek jő eredménye van ós a tagság is meggyőződött a Jelentőségéről, mert tiszta utána a föld. Kukoricát 37o hold helyett 434 holdat vetettünk, ebből 271 holdat négyzetesen vetettünk, aminek a kelése most van. Egy brigád hosszába-keresztbe már meg is húzta.^zzel nagyban meg tudjuk könnyíteni növényápolási munkánkat ós a kukoricatermést is tudjuk emelni. BJásik döntő kórdós a tsz-ben az állattenyésztés problémája. Van eredmény szövetkezetünkben ezen a téren. Fejé­si átlagunk 8,8-9 liter. Bár ez még nem kielégítő eredmény, de az elmúlt évhez visaonyitva jó. Az állattenyésztés tovább­fejlesztését nagyban gátolja a takarmány mellett a^szakember^ hiánya. Nemcsak az Ady TSZ-ben, hanem a többi tsz-ben is ke­vés szakember van, aki az állattenyész ós vonalán segítséget tudna adni. Ezt felvetettük a városi pártbizottságnak és a tanácsnak is, de kérjük felsőbb szervünket is, hogy amennyiben

Next

/
Thumbnails
Contents