MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1954. május 17. - 1955. május 30.
1955-01-31 - 1. Szóbeli beszámoló a Központi Vezetőség 1953. dec. 19-i, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlesztése és megszilárdítására vonatkozó határozatából adódó feladatokról
Az utóbbi Időben a falu részéről rendkívül megnőtt az Igény a párt és a város irányában. Az igények növekedésével nem tartott lépést a fegyelem, a kötelességtudón. A kettőt feltétlenül össz/éhangba kell hozni, A legutóbbi tanácselnökök értekezletén felvetették, hogy nea egy helyen a Hazafias Népfront-bizottságok olyan követelésekkel állnak elő, amire a reális alap most biztosítva nincs ós ezekkel a követelésekkel nem egyszer a pártvezetők, a tanácsvezetők is egyetértenek, /Türkével eset: * * Hangsúlyozzuk, az igények helyesek ha megvannak, de a mértéket be kell tartani és as igényekhez fel kell sorakoztatni a kötelességtudást, az állampolgári fegyelmet is* Elkövettük azt a hibát, hogy u*n* jogos panasz jelszó alatt sokszor olyan dolgokat is felvetettünk, ami nem indokolt. Ezeket a követeléseket az ellenség kihasználja. A sortésbegyü-fcésbea az elmaradás mindenek-oi3tt abból adódott, hogy a hizottsertések nem oda jutottak, ahová kellett volna, feketevágások, spekuláció utján más helyre jutottak, a kulakok elrejtették, becsaptak bennünket* A vágási engedélyek kiadása körül sok a visszásság, a zavar, az olyan intézkedés, aminek semmi alapja nincs* ügy gondolom, egyetértenek azzal, ha nem hiszünk abban, hogy 1955* január 20-ig 14 ezerrel kevesebb sertést vágtak le a falun, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában* A mi véleményünk, hogy többet vágtak le* A kiadott vágási engedélyek pedig kevesebbről tanúskodnak* Világos, hogy becsapták a tanácsokat és feketén vágták le a sertéseket. Nem hajtottuk végre a begyűjtés vonalán azokat az intézkedéseket, amelyek az elszámoltatásra vonatkoznak* Sokszor felületesen, alapos vizsgálat nélkül mondták ki, hogy ettől és ettől begyűjteni már nea lehet. Ez az állapot oda vezetett, hogy pártunk és kormányunk nehézségekkel küzd az ellátás területén, márpedig a hus éc zsir fedezetet nem já júniusban, hanem most kell biztosítani* Senki se higyje azt sem, hogy ezek a lazaságok törvényes kísérői az uj szakasz politikájának* A lazaság olyan jelenség, amiért kizárólag mi vagyunk a felelősek, mert azok a párt- ós kormányhatározat tok, amelyek erre a területre vonatkoznak, a pro la táráik tatura szellemében, az uj szakasz szellemében készültek, csak a végrehajtás során mi elsekélyesitettük. Most erélyes intézkedéseket kell tennünk a begyűjtés ./*