MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1954. május 17. - 1955. május 30.

1955-05-30 - 1. Szóbeli tájékoztató a falusi pártmunka tapasztalatairól és további feladatokról

í Nincs végrehajtva az a határozat sem, hogy a tsz pártszervezete­ket erősíteni, létszámát növelni kell. A tiszasülyi Vörös Csilig TSZ-nól pl. a tsz tagok 67,7 5&-a párttag, Jászfényszarun 4o-5o párttag van a tsz-ben. A PTO vezetőknek javasoltam, hogy a tsz-ék­ben mintapártszervezeteket hozzanak létre. Lemaradás van a tagdijfiztésben is, 97,4 %-os csupán. Leggyengébb a kunhegyes!, a tiszafürjíedi és a kunsztmártoni járás. Bár az előző hónaphoz viszonyítva van némi emelkedés a tiszafüredi és a kuns zt­mártoni járásban, de az még kevés , mert az utolsók között vannak. Ujabb erőfeszítésre van szükség,*hogy mindenütt 9o-95 %-os legyen a tagdíjfizetés. ' i Kis s elvtárs; , A Nagy Imre által folytatott politika rendkívül komoly engedményt adott az egyháznak, amit Szolnok megyében is kihasználtak. Néhány dolgot szeretnék elmondani, hogy lássuk, milyen feladatunk van ezen a téren.Több helyen földet kaptak a papok, visszakaptak államfcsitott házakat, egyházi épületeket. Nagyon fellendült a pónzgyüjtós. Jászberényben pl. az elmúlt óvben több mint 60 ezet Ft-ot gyűjtöt­tek, Pórteleken 21 ezer Ft-ot, Jászfényszarun 8 ezer Pt-ot, Jósz­apátin 21 ezer Ft-ot, Jászárokszálláson 35 ezer Ft-ot, Jászdózsán 21 ezer Pt-ot. * " Jászktaór 4o ezer, Fegyvernek 60 ezer, Jászfónyszaru 2oo ezer, Jász­boldogháza 60 ezer Ft-ot akar ebben az óvben gyűjteni. Hitbuzgalmi egyesühetek tagjai, papok végzik ezt a munkát ós hallatlan méretű agitációt végeznek a pónzgyüjtós közben. Hogy mennyire kihasználták az engedményt, mutatja az is, hogy a megye legtöbb községében műkö­dik valamilyen szervezetük,pl. Rózsafüzér Társulat, Oltár Egylet, vannak ministráns brigádok, énekkarok. A Rózsafüzér TársuJa tnak több csoportja is van és amit a pap elmond, ezek szokáskörben vi­szik azt tovább és akadályozzák a párt és kormány politikájának végrehajtását.Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a legtöbb ilyen do­logról a pártbizottság nem tud. Itt van a körmenetek kór dós e. Jellem ző az, hogy a katolikus egyházak a körmeneteket politikai demonstrá ciővá igyekeznek tenni és ez sikerül is nekik a mi hibánkból. A mostani feltámadási körmeneteken az elvmult évekhez viszonyítva lényegesen többen vettek részt és nem egy körmenetben a párttagok és pártvezető k is megtalálhatók voltak • A pedagógusok többségében rendszeresen járnak a templomba nyiltan vagy burkoltan. Jászfóny­szaruról pl. az egyik pedagógus Jászberénybe jár be a templomba. Sokan azt mondják, hogy azért fegyelmezetlenek a gyerekek, m rt nem járnak templomba, kötelezővé kellene tenni.Az egyház tevékenységét mutatja a hittan kórdóse* Mi mindig ugy tudtuk, hogy nincsenek komo lyabb problémák, de ha megnézzük a<kimutatásokat, fellendülés van ezen a téren. Jászapátiba^ Járásban 1954-ben a beiratkozott gyere­kek 52,9 %-a vett rézt hittanoktatásban,-Jászberényben 24,5 %, Szol nok járásban 37,9 Tiszafüred járásban 38,6 Jászberény város­ban 26,9 Ezenkívül még a különböző szervezetekben illegálisan is tanitják a hittant a gyerekeknek. Olyan módszereket alkalmaznak a papok, melyekre csak ugy tudunk rójön-i, ha egyszerű emberekkel, gyerekekkel beszélgetünk. Jászfónyszaruban pl. egy 13 éves gyerek­kel beszéltem, elmondta, hogy a papok minden háznál házszentelőt tartanak, amin a rokonok és ismerősök rósztvesznek. A papok igyekez nek kiterjeszteni befolyásukat a dolgozók között. Ml tudtunk jónó­hány papról olyan tevékenységet mely államellenes volt, de nem tud­tuk keresztül-vinni, hogy elhelyezzék, maga az Állam- ós Egyházügyi Hivatal is korlátozva volt, komoly szava nem lehetett.

Next

/
Thumbnails
Contents