MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1954. május 17. - 1955. május 30.

1955-04-25 - 1. Szóbeli beszámoló a Központi Vezetőség falusi munkára vonatkozó határozatának végrehajtásáról - 2. Szóbeli beszámoló a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom, politikai, gazdasági helyzetéről, a feladatokról

szoros összefüggésben vannak a Központi Vezetőség márciusi határozatával, illetve az itt megvitatott feladatok végrehaj­tása lényegében a Központi Vezetőség márciusi határozatának végrehaj tását, jelentik* Azt hiszem, mai értekezletünkön valamennyiüket meg­győzték azok a tények - amelyek itt felvetődtek - hogy a jobboldali opportunizmus, az a jobboldali politikai vonal, amelyet Nagy Imre képviselt, milyen károkat, veszélyeket rejtett magában, 8 hogy hova jutottunk volna as állampolgári fegyelem meglazulása* a pártfegyelem meglazulása, az ellen­séges elemek térhódítása stb* terén* Feladatunk, hogy a jobboldali elhajlások ellen ideo­lógiai-elvi vonatkozásban, éppen a veszélyeket felmérve* na­gyon következetesen harcoljunk, számoljuk fel a társadalmai, párt és gazdasági élet területén megmutatkozó éa meglévő jobboldali elhajlást, jobboldali opportunizmust, de ez a harc legyen szorosan összekötve a mindennapi élet feladatainak vég­rehajtásával. Fő következtetés, melyre nekünk a mai tanácskozás alap­ján is el kell jutnunk: a vezetés megszilárdítása, erősítései az, hogy a mi járási és városi pártbizottságaink, a mi párt­szervezeteink fokozzák az egész terület pártellenőrzését, biz­tosítsák az egész területen a pártvezetést, az elvl-politikai és gyakorlati vezetésben a szilárdságot és a következetessé­K t* Ebben kell nekünk elsősorban, kinek-kinek a maga terűé* tén rendet teremtenünk, keményebben megfogni a gyeplő szárát. A mai tanácskozás hozzászólásaiból kiderült - annak ellenére, hogy volt már néhány megbeszélés, van mér néhány terv hogy tájékozatlanság van, nem ugy állunk sokszor a kérdések végrehajtásához, mint ahogy azt a feladatok megkívánják, ahogy azt a párt tőlünk megköveteli* Az egész vonalon fokozni az ellenőrzést, a beszámoltatást^ a felelősségrevonást és nemutol­sósorban a közvetlen segitség-áadást is* Javaslem, hogy ezeket a kérdéseket a járási, városi pártbizottsági üléseken vitassák meg és pártbizottságaink te­gyék meg azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek ahhoz kel­lenek, hogy a Központi Vezetőség határozatait minden terüle­ten sikerre vigyük* Mi bízunk az elvtársak kommunista öntudatában, párt— hűségében és reméljük, hogy a megyei párt-végrehajtó bizottság segítségével sikerre fogják vinni a párt politikáját, a Köz­ponti Vezetőség márciusi határozatának végrehajtását. Jó munkát kívánunk az elvtársaknak! Kmf. /Dávid Ferenc/ első titkár

Next

/
Thumbnails
Contents