MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1951. február 3. - 1953. december 29.
1951-05-23 - 1. Szóbeli beszámoló a pártszervezetek politikai, szervezeti tevékenységének tapasztalatairól és a további feladatokról
vetik fel, hogy minden a vezetésen múlik, mert a kérdések lényege a vezetésen múlik, a hozzáértésen. A gazdasági fejlődés megett elmafladt a politikai fejlődésünkk, ami tsz-tagjaink gondolkozásában nem következett még be a szükséges vál -tozások. És ezt £ell a munkánk előterében állitanunk, és ebben az irányban kell a munkánkat megjavítanunk. A birgádok munkájával kapcsolatban: Sok az ingadozás, és sokszor jeli lemző az- opportunizmus. Ez nem ugy mutatkozik meg, hogy "nem akarjuk végrehajtani a párt- és kormányhatározatokat, vagy nem értünk egyet a Minisztertanács határozatával, hanem az opportunizmus kisebb,alig észrevehető dolgokban jelentkezik. Pl. abban jelentkezik, hogy tul nyugodtak vagyunk, nemvagyunk eléggé lelkesek, határozottak, hogy elkerüljük a kisebb nehézségeket és megtorpanunk a feladatok elől. Az önmagunkban észlelhető ingadozás ellen állandóan harcolnunk kell. Magunk között i3 felvetjük többször, hogy nem vagyunk sokszor elég következetesek, mi magunk is átveszünk helytelen nézeteket, ásn nem látjuk, hogy ezek hova vezetnek. Tehát mi sem vagyunk mentesek az ilyen helytelen nézetekből, ezek ellen a legszigorúbban kell harcol nunk. A termelőszövetkezetekben lévő maradi nézetek hatnak mánk is. A másik kérdés, amiről beszélnünk kell a szakmai a az ismeretek. Ilyen irányban fokozatosan kell beállnia változásoknak. A szocxalizmus épitése m.gköveteli a fejleít szakembereket, mert megfelelő szakmai tudá3 nélkül nem lenét szocializmust ápiténil Mi kommunisták vagyunk arra hivatottak, nogy a párt által megszabott kérdéseket megoldjuk, de nincs meg a megfelelő szakmai tudásunk és nem tudjuk m goldani, ezért icell tanulnunk. Vannak elvtársak, akik szakmailag kiválók, cie az újhoz nem viszonyulnak jól. Az uj szakembe rek pedig még eléggé felületesen ismerik a kérdéseket, még nincs elég tapasztalatuk^ hogy a fejlődés által felvetett problémákhoz hozzáfér jenek, és vélük megbirkózzanak. I A másik kérdés az, hogy nem adunk elég módszereket az elvtársaknak a vezetésben, Ez ami hiányosságunk. És mi is hor.zan vennénk módszereket, ha nem az elvtársaink munkájából. Ez az értie Kezlet adott sok szempontot, tapasztalatot munkánkból, hiányossága áz érte&ezletnekaz, hogy a pártépités, szakmai, politikai kérdés a ekei nem foglal kozott elég-e. D á v i d elvtárs: már egy pártszor leivete o OUJÜ. a Kvezetosegi szervek megállapítása alap ján, hogy a munkamódszerre nem lehet uxaiát adni, mert annak egyéni • stulust kell adni. Az elvtársak mondták, hogy áz ins-ruktcri munkában nem megyünk mélyen: hanem=dsak ircdaszerüen végezzük a munkát. Mi ezt a kérdést fel fog juk vetni, de az a. tapasztalatunk, városi pártbizottságaink isiiyen módon vezetnek az instrultori munkában. Pl. jellemző még az, hogy a tsu-elnok irodájából intézkednek az elvtársak. A mi pártbizottsági tagjainknak sincsen eléggé eleven Kapcsolatuk a tsz-tagjaival. Nem látják azt, hogy egy-egy jelenségééi milyen következtetéseket lenét levonni. Ezért a termelőszövetkezeti városok pártbizottságának munkája nem elég konkrét. A jövőben behatóbban kell foglalkozni, és közelebb kell kerülni a tsz-problémáihoz. Ne legyünk csak szatócsai a termelőszöveketakezéti munkának, hanem legyünk hozzáértő, harcos épitői. A KV. legutóbbi ülése alapján állapítsunk meg néhány főkérdést: