MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. március 7. - 1955. május 9.

1955-04-11 - 1. Jelentés a bíróság és az ügyészség munkájáról. Melléklet: jelentés, kiegészítő jelentés, határozat - 2. Jelentés a Politikai Bizottság - falusi pártpolitikai munka megjavítására vonatkozó határozatának végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokról. Melléklet: jelentés - 3. Előterjesztés fegyelmi ügyekben. Melléklet: előterjesztés - Szóbeli előterjesztés káderügyekben - Szóbeli javaslat járási és városi revíziós bizottsági tagokra - Szóbeli javaslat mezőgazdasági termelőszövetkezeti pártszervezetek megalakulásának engedélyezésére - Szóbeli bejelentés arról, hogy a megyében elterjedt a nyugati rádiók hallgatása

M de ettől eltekintve ez az aktivá is sikerült. Kunmártonban szintén volt a fiatalkorúak ügyésze ankétot tartani, úgyhogy a fiatalkorúak ügyésze kezd ezen a vonalon ténykedni. ,J-'ény, hogy a fiatalkorúak vonalánál nem tettünk meg mindent* fiatalkorúaknál inkább kerékpár­lopások, egyéb lopások, fiatal nőknél pedig a titkos kéjel^és bűn­ténye fordul leginkább elő. A kárhelyzettel kapcsolatban bizonyos javulás tapasztalható, de nem sok. 9 jápátfi és városi ügyészség van és az ügyészek közül egyedül vagyok, aki akadémiát végzett munkáskáderek közül. Meg kell mondani, hogy szakmai és politikai vonalon nem sokat tet­tünk, én magam egyetemet tanulok, a vizsgaeredményeim nem rosszak. Ugyancsak sportvonalon se mozgok, az általános műveltségem kimerül abban, hogy a szinházat megnézem, meg a mozit. Az utóbbi idben némi javulás észlelhető ezen a téren* 'Az oktatás területén is mutatkozik némi javulás az utóbbi időben. i/ávid elvtárs kérdésére válaszolja, hogy érzi a MB segitséget, sőt a mezőgaz&V osztálytól Kónyái és usáki elvtársaktól kapott komoly segitséget. elvileg szekták megadni a szempontokat, e téren nem adok ki utasítást, csak ugy, ahogy a Párt kéri, A bélyegtanácsban a soronkívüliség nincs biztosítva. Még több eeé gitséget kaphattunk volna a párthatározat előtt az osztályellenség­gel kapcsolatban. Az még a hibám a munkámban, hogy a párttitkárokkal nem elég jól tartottam a kapcsolatot, iíávid elvtárssal is 1-2-szer beszéltem és akkor is uávid elvtárs szólított meg. Jizen a téren is javítani kell a munkámon. A kommunista önkritika terén még nálam is hiba van. A Bozsik elvtárs mondotta, hogy elbisafcodotrt vagyok, én ezen elgondolkoztam és valóban rájöttem, hegyagy van. öemmi ok nincs az elbizakodásra, mert az osztályellenség terén kullogás volt. ivi a g y a r i József elvtárs; A fiatalkorúak bűnözésének kérdésében - megkell mondanunk - hogy tettünk bizonyos intézkedéseket, de sokkal többet kell tennünk a bűnözés felszámolása érdekében. A megbeszélések folyamatban vannak, amit a fiatalkorúak tekinteté­ben összeállítottunk, tízen a téren is meg fogjuk inditani amunkát, Előfordult Jászberényben, hejgy fiatalkorú egyéneknek tömsnyszeszt szolgáltattak" ki és leit ák magukat. Tehát itt nagyon sok a tenai­való. Az apparátus összetételével kapcsolatban foglalkozunk velük, de még ennél többetkell foglalkoznunk vélik szakmai szempontb-1 jó a feglődés. Túlnyomó részt igen jó kádereket kaptunk. A nevelés kérdése nem kielégítő. Be vannak ugyan ssztva oktatásra, de «lőf or4 dult olyan eset, hggy tárgyalások voltak az oktatás napján és ugy kellett össztoborozni az elvtársakat, az oktatásra, mert helytele­nül tűzték ki, vagy beutazás folytán nem jöttek be a politikai ok­tatásra. Az is igaz, hogy nem kielégítő egyik-másik helyen a párttal val kapcsolat, keveset foglalkozna a pártbi-ottság segítségével. Mez túron volt egy ilyen eset, mondta az egyik elvtárs, hggy több­ször kereste a vadász elvtársat, de nem találta, persze ezek csak aféle kibúvók -szerintem- és a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával a mezőtúri bizottság vezetője a helyes utat fggja választani. A, Megyei Pártbizottság igen sokat foglalkozott velünk ás erre a jövőben is nagy szükség van. igen sok hibára hivták fel a figyel­münket, amit mi nem vettünk figyelembe. Az önkritikát illetően; Kritika bizony elég sek van, de önkritika az kevés, uíbben a vonatkozásban i/ávid^ lvtársnak igazba van. Az előadáskkal kapcsolatban: Juhász Károly elvtárssal tegnapelőtt vettük fel a kapcsolatot, hogy hatóságonként 15 birót adunk a külön­böző helykre, magunk is kimegyünk a fontosabb helyekre előadást tartani, erre már nem 1 sz alkalom, úgyhogy most kell ezeket elkez­deni.

Next

/
Thumbnails
Contents