MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. január 3. - 1955. február 21.

1955-01-10 - 1. Jelentés az 1955. évi öntözéses gazdálkodás előkészületeiről. Melléklet: jelentés - 2. A megyei párt- végrehajtó bizottság 1955. első negyedévi munkatervének megtárgyalása. Melléklet: munkaterv - 3. Szóbeli előterjesztés káderügyekben - Javaslat megyei pártvégrehajtó bizottság első negyedévi üléseinek napirendjére. Melléklet: javaslat - Az 5 hónapos pártiskola Szolnok megyei hallgatóira vonatkozó javaslat megtárgyalása. Melléklet: javaslat

A megye területén a rizstermelés iránt oly nagy az érdeklődés, hogy né­mely esetbon komoly gondot jelent az igazságos elosztás és a beérkezett panaszok orvoslásáé Legutóbb Kenderesen történt ilyen eset, amikoris a kenderesi tanács a helyi pártszervezettel egyetértésben olyan értőlmü intézkedést foganatosított, moly szerint egyes meghatározott személyek­nek, akik 1954.év folyamán már termeltek rizst, 5 évre haszonbérolt ál­lamkincstári tartalékföldön, megvonták a rizstermeléshez való jogukat és az általuk boépitott egy évig már üzemeltetett rizstorüloteket a köz ségből jelentkező dolgozó parasztoknak adták oda. Az ügy élethűségéhez hozzátartozik még az is, hogy a szóbanfoggó személyek osztályidegen ele mek, akik az elmúlt évben ismeretlen módon tudták megszerezni a helyi tanács hozzájárulását a rizstermeléshez, Ebbun az ügyben a magtermelte­tő vállalattal a helyszinen folytattunk vizsgálatot, és a járási tanács mezőgazdasági osztály vezetőjét kellőképpen előkészítettük a megoldás módozataira, 1955.év üzemelésig 15.5oo kh, uj öntözöteiepet kell mog­épitoni, amiből II.500 kh, túlnyomórészt gépi épités formájában törté­nik. Az uj telepek tervezési munkája jelen pillanatban 9o %-ban áll, mig az uj tolopépitésok 3o %-os toljesitést mutatnak, A megye turülotén számos holyon történt kezdeményezés egyéni dolgozó parasztok részéről rizstermelő szakcsoportK megalakítása ra, A nagyobb számú kezdeményezésből összesen 8 hivatalosan megalakult szakcsoport született, melyek a következő községekben vannak: Kőtelken 67 kh-on, Tiszasülyön 5o kh-on, Öcsödön 5o kh-on, Kunhegyesen 529 kh-on Tiszaörsön 56 kh-on, Tiszasztimrén 11 kh-on és Hunyadfalván 18 kh-on. Ezeket a megalakult rizstermelő szakcsoportokat állandó támogatásban kell részesiteni, hiszen a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlődésé nok ez is ogy lépcsője lesz, A szántóföldi öntözésnek a mogyo területén nagy lehető­ségei vannak és minden eszközzel olő akarjuk segiteni a szántóföldi ön­tözés kitörjosztését. Már az elmúlt év őszén az öntöző vállalatok rendé zésébon 3 helyen tartottunk bemutatót a szántóföldi öntözésről, azonban özeknek orodményo még mindig nem jelentkezik kellőképpen, A termolési szokás hiánya, az újtól való idegenkedés a legfőbb akadályozója a szán­tóföldi öntözés térhódításának. A tél olojén a megye területén lövő tsz agronónusok közül a legjobbak az igazgatóságon vállalásokat tottok a szántóföldi öntözésnek az 1955vévbon való bevezetésére• Ezen túlmenően a VizÜgyi Igazgatósággal karöltve kiválasztottunk 3o olyan tsz-t, ame­lyikbon a szántóföldi öntözésre a Legjobb adottságok állnak rendelke­zésre és ebben a 3o tsz-ben az 1955«év folyamán ha csak bemutató jel­leggel is, de mindon körülmények között beállítjuk a szántóföldi öntő-

Next

/
Thumbnails
Contents