MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. január 3. - 1955. február 21.

1955-02-14 - 1. Jelentés az állami gazdaságok pártszervezeteinek munkájáról, helyzetéről és további feladatairól. Melléklet: jelentés - 2. Előterjesztés fegyelmi ügyek megtárgyalására. Melléklet: előterjesztés - 3. Szóbeli előterjesztések káderügyekben - Szóbeli javaslat pártszervezetek megalakulásának engedélyezésére

- 5 ­Az elmúlt évben nem tudtuk stabilizálni a vezetőket. Ha beállí­tottunk valakit, nem néztük meg eléggé, hogy megfelel-e, aem vizsgáltuk meg a káderek rátermettségét, ezért kellett az idén is ötöt leváltani. Sok esetben nehéz helyzetben vagyunk, ha egy dolgozót vizsgálunk. Kunmadarason pl. mikor őrlős elvt rsat beállí­tottuk, jő volt, később erkölcstelen életét élt,ivott, vereiedett. Előéletének vizsgálatából nem tudtuk ezeket következtetni, mert nem csinálta. A többi elvtársnál is a munka közben bújnak ki a hibák. Ugy érzem, hogy sok változtatást nem kell már nekünk tenni, legfeljebb azt, amit az anyagban is felsorbltam. Az állatállomány azért csökment az állami gazdaságokban, mert -' selejtezni kellett az állatokat takarmányhiány miatt. A tavaszi munkára való felkészülést, a gépjavítást ®g£ két-három állami gazdaság kivételével befejezték. A szemlék 25-ig tartanak. Az előszemlék azt mutatják,hogy a munka minősége javult, azonban a tiszasülyi gazdaságban u^abb javitás alá kell venni a gépeket. A pillangós növény minden gazdaságban biztositva van. A szerződ­tetés nincs még kész. Az elmúlt övhez viszonyítva jobban állnak a gazdaságik, a családtagok is mennek dolgozni. A tavaszi munkák ápolására biztositva van a munkaerő. A hangulat nem .rassz a gaz­daságokban, csatlakoztak a felszabadulási versenyhez. Azért, hogy a versenynek nincs megfelelő hangja a megyében, mi vagyunk a fele­lősek, mert nem csinálunk komoly kiértékelést. Ezután meg fogjuk tenni, szeretnénk, ha valamelyik gazdaság elnyernyé a végrehajtó­bizottság serlegét. Házi elvtárs: A DISZ megyebizottság munkájában nem képeznek súlypontot az álla­mi gazdasagok DlSZ-szervozetei. Beszéltünk a járási DLSZ-bizott­ságokmal, de ott sem sikerült kialakítani, hogy foglalkozzanak az állami gazdaságok DISZ-szervezeteivel. Az állami gazdaságok fia­taljai résztvesznak a versenyben. Van olyan tervünk, hogy a kül­döttválasztó értekezlet után összehívjuk a fiatalokat tanácskozás­ra és megbeszéljük velük a további feladatokat. Bozsik elvtárs; A feltett kérdések alapján néhány dologra szeretnék kitérni. Komoly problémát okoz állami gazdaságainkban - ós sok jelzést kapunk róla -, hogy sok osztályidegen elem, a kitelepültek befér­kőztek és a termelő munkából irouába kerültek. Ezek bomlasszák a gazdaság munkáját. Nem valószinü, hogy az állami gazdaságok igaz­gatói felfigyeltek volna erre. A jelentésben sincs xBg^xkngy szám­szerű kép arról, hogy állnak ezek a dolgok. Iiem helyes osztály­idegen, ellenséges elemeknek, kulákoknak beleszólni a gazdasagok munkájába. Dolgozzanak ott, ha szükség van rájuk, de csak a ter­melőmunkában, a növénytermesztésben. Sok kárt tudnak tenni, bomi lasztják a dolgozók közt a hangulatot ós a gazdaságok nam ugy má­kodnak, ahogy kellene. Az állami gagyon védelméről mondott választ nem fogadhatjuk el, mely aerint tehetetlenek . Kern helyes ez a megállapítás, mert jónéhány intézkedést, tudnak tenni, amikor sokszor nagy mennyiséget tulajdo­nítanak el az állami gazdaság vagyonából, nemcsak Tiszaigaron, máshol is. hem kielégitő a poltikai éberség az igazgatóságon belül. Az egyes állami gazdaságoknál nem kisórik figyelemmel az ellenséges demek ' munkáját, magatartását.

Next

/
Thumbnails
Contents