MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1954. augusztus 23. - 1954. október 4.

1954-09-06 - 1. Jelentés a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlesztésének jelenlegi helyzetéről. Melléklet: jelentés; kiegészítő jelentés - 2. Az V. békekölcsön jegyzésre vonatkozó munkaterv megtárgyalása - 3. Szóbeli javaslat káderügyekben - 4. Szóbeli bejelentés magyar paraszt delegáció Szovjetunióba történő utazásáról, amelynek a megyei pártbizottság első titkára is tagja lesz

Vincze .elvtárs; A Megyei Tanács Mezőgazdas , i Osztálya, mikor a Megyebi­zottság munkatervét megkapta, akkor rákapcsolt erre a kérdésre. Hiba azonban, hogy azelőtt mér több mint egy hónapja elhanyagolta ezt a kérdést. Véleményem szerint nem elég az, hogy csak a mezőgazda­sági osztály foglalkozik ezzel a kérdéssel, helyes lesz ha bele­folyik az egész apparátus, hiszen a szakcsoportok eddig kizárólag a saját feladataikkal foglalkoztak. A hiba kétségtelenül tőlünk adódik. ü em megengedhető az, hogy 3-4 hete nem foglalkozunk csak az átszervezés kérdésével. Hasonló a helyzet lent a területen, nagy volt a bizony­talanság, melyet igyekeztünk leszerelni. Eddig az a gyakorlat volt kialakitva nálunk, hogy oda kellett kimennünk ahol hely volt,nem pedig ahol probléma volt, tehát a súlypont területet nem tudtuk kialakítani. Most arra vesszük az irányt, hogy ott adunk konkrét segitséget e munkához, ahol főleg a fejlesztés kérdése a döntő probléma. Mi a magunk részéről teljes kapacitással ráállunk, hogy a tsz. szervezőket erre a munkára állítsuk rá és tisztázzuk a fennálló x^roblémákat, Babins zki elvtárs. A fejlesztéssel kapcsolatban egy két helyen olyan módszert akarnak alkalmazni, amely a fejlesztésre vonatkozólag káros, veszélyes és drága fejlesztési munka lesz, ha a megyénkben ezeket a kérdéseket nem számolják fel. Nekünk ennek felszámolására me 0 kell tenni az intézkedéseket. Eredményeket csak ugy tudunk elérni, ha e,.yes területeket megerősitünk, A tartalék területek általában össze vannak vonva. Azt a módszert próbálják alkalmazni, hogy a létrehozott tsz. területét összpontosítsák és a dolgozó parasztokat, akik bele­esnek a tsz-be, vagy kérik belépésüket, vagy pedig másik helyre teszik át. Ez jó. módezer elvileg, viszont sok kárt okoznak vele a parasztoknak. Elidegenítik a tsz-től az egyéni dolgozó parasztokat. Ezt azért vetném fel, mert a Hegyéi Tanács nem tud ebben a kérdésben egyszerűen állástfoglalni, A tartalék terület ált-l-"-b;-n együtt von, J(• sz .1 sógyörgyÖn azt akarják, hogy a dolgozó parasztok átmenjenek egy másik területre, vagy lépjenek be tsz. tagnak. Ezt véleményem szerint kényszer utján nem lehet megoldani, csak közös megegyezés alapján. Nekem az a véleményem, ha ilyen kérdés van, üljenek össze az érintett dolgozó parasztokkal a tsz tagok és tárgyalják meg a fennálló problémákat. A kivezető utat ebben a kérdésben is meg kell találni a Megyei Tanács Végrehajtó­bizottságának- is. Juhászné elvtársnő érintette, hogy egy sor határozat van, állásfogla ­lásvan egy-egy kérdésben, azonban a területen nem elég alapos a munkánk. Ezért javaslom, hogy szedjük elő a jó módszereket, amely a fejlesztési munkát előbbreviszi.

Next

/
Thumbnails
Contents