MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1954. augusztus 23. - 1954. október 4.
1954-09-06 - 1. Jelentés a mezőgazdasági termelőszövetkezetek fejlesztésének jelenlegi helyzetéről. Melléklet: jelentés; kiegészítő jelentés - 2. Az V. békekölcsön jegyzésre vonatkozó munkaterv megtárgyalása - 3. Szóbeli javaslat káderügyekben - 4. Szóbeli bejelentés magyar paraszt delegáció Szovjetunióba történő utazásáról, amelynek a megyei pártbizottság első titkára is tagja lesz
- 2 £0 11 tsz izervező van, akik biztos, hogy foglalkoznak a termelőszövetkezetek szervezésével. 0 s o t ó elvtárs: Kiegészítés képpen, amit a Vincze elvtárs elmondott a járási és városi végrehajtóbizottságokon a munkaterveket megtárgyalták és a mezőgazdasági osztály ezt megkapták végrehajtás végett. Az a helyzet, hogy a járssi tanácsaink ezután nem sokat törődtek a fejlesztéssel, egyéb más apró munkával foglalkoztak. A többi osztályok segitséget sem vették megfelelően igénybe, nem irányították arra a figyelmet, nem adtak megfelelő segitséget. Az a megállapítás, hogy a községi tanácsaink jobban érdemben foglalkoznak a termelőszövetkezetek fejlesztésével, természetesen azzal, amely a községükben van. A fő baj az, amit a Vincze elvtárs elmondott, hogy a tsz szervezők foglalkoznak ugyan a fejlesztés kérdésével, de azok sem megfelelően, jól foglalkoznak viszonylag ezzel a kérdéssel, ők maguk ugyan csinálják, viszik a dolgot, de a jó termelőszövetkezeti tagokat nem vonják be, nem szélesitik megfelelően az agitációt és e-végett van az, hogy gyengék az eredmények, kivéve a törökmiklósi járásban a Kengyel községben, ahol többet és jobban foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Az a baj, hogy le van szükitve az agitáció és több helyeken csak egy-két ember foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kiss elvtárs : A Ssáki elvtárs kérdésével kapcsolatban, a tömegszervezetek munkajról. A tömegszervezeteket főleg kulturális munkával biztuk meg, hogy a megyei tanács Népművelési Osztályával közösen kulturális akciókat szervezzenek, valamint kiállításokat, stb. Ahogy tájékoztatva gagyok történtek is múr ilyen akciók. Ezentúl a tömegszervezetek vezetői felé felvetettük, hogy maguk is foglalkozzanak kint a területen a termelőszövetkezetek fejlesztésével. mennyi agitátor dolgozik: Ezt számszerűleg csak akkor tudnánk megmondani, ha erről statisztikát készítenénk és készíttetnénk. Ahogy mi megnéztük az agitációs csoportok létrehozásának kérdését a helyzet az, hogy a jászberényi, jászapáti és a kunhegyesi járásban megvannak a fejlesztési agitációs csoportok,lg-2o főből állnak. Ezek ki is vannak oktatva. Szolnok járásban még a multhéten nem voltak agitációs csoportok. R 6 n y a i. el vtárs : Mint a jelentésből is kitűnik a tanács tsz csoportja nem foglalkozik kellően a tsz fejlesztéstéssel és különösképpen nem mozgósítja a gépállomás dolgozóit. Ez megmutatkozik mindenütt, bár a megyei igazgatóság dicséretet kapott a tsz fejlesztésben elért eredményekért de meg kell azt mondani, hogy a fejlesztéshez éppen az igazgatóságnak semi köze nics. Általában véve a helyzet az, hogy a járási tanécsökön s tsz fejlesztők csak érdeklődnek a tsz fejlesztés iránt, amit a járások valamennyi mezőgazdasági osztályvezetője elmondott, hogy a tanácsi szerveknek erre beíllitott emberei csak inkább érdeklődnek a fejlesztés iránt, de aktiv munkát nem fejtenek ki. Ezt mutatja az is, hogy a tsz csoport a jelentést megtette, de a számokat tőlünk kérték és azt irták be, hogy mennyi tag lépett be a termelőszövetkezetekbe. Azt Írja a jelentésben a tsz csoport, hogy foglalkoznak a fejlesztéssel kapcsolatban megfelelően a Képlapban, a Szabad ííépban és a Tájékoztató Irodának is küldenek tájékoztatást. Hogy őszinték legyünk meg kell mondani azt, hogy ez nem a valóság, mert a Képlapot is mi tájékoztatjuk rendszeresen. Én javaslom azt, hogy azt a javaslatot, amit az igazgatóság a tsz csoportja beterjesztett azzal fo^adluk el *>g y a gépíllomia dolgozdit . legsür g ís ebb e n vonju* be , feJ l '