MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1952. február 19. - 1952. március 17.

1952-03-10 - 1. Jelentés az ápr. 4-i ünnepségek előkészítésével kapcsolatos feladatokról. Melléklet: jelentés - 2. Jelentés a Megyei Tanács munkájáról. Melléklet: jelentés - 3. Jelentés a tag-tagjelölt felvétel helyzetéről, a pártcsoportok átszervezéséről. Melléklet: jelentés - 4. Szóbeli javaslat a megyei pártbizottság márc. 17-i és márc. 24-i ülésének napirendjére

tömegekre támaszkodu k, merfc valóbar még sem támaszkodunk eléggé. Feltétlenül for-tos az. hogy mi a kérdéseket tényleg a valóságos hely­zetébe lássuk, s miután a kérdést tisztáztuk azt kövesse a megfelelő gyakorlati intézkedés. A következő kérdéseket, mint fökérdések szerettem ismertet i a Megyei T anáo3 elnökévela egyrészt egyetértek, hogy az állami fegyelem megszilárdítását állan­dóan napirenden keli tartani, ez előfeltétele a Tanács valamennyi vezetődének, közép é3 alsóbb vezetőjének, hogy az állami fegyelem betartásával eredmé yes munkát végezzenek* A másik kérdés persze összefügg azzel, hogy fel kell számolni^ ami harol álláspont kérdése - az átnyulást, az alsóbb szervek kikapcsolá­sát, minden tervezés él alaposan meg kell néznünk, hogy a következő lépcső be van e iktatva a feladat végrehajtásába, ive menjünk el egy­szerűen a kérdés mellett, hogy legközelebb nem fogunk átnulni, haroolni kell ez ellen, mert lé yegében pártszerütlenül odloffbtuk meg a fela­datot, ha kikapcsoltuk az illetékes fontos szerveket. Különben ez a munka ereáméi yességét is aláhúzza, megkön yiti a felsőbb vezetés mun­káját. Ez a munkamódszer néhány alapvető kérdést is tisztáz, ha a magunk területén következetesen véjsrehaj tsuk. Ami a legdönobb, ami nélkül nem bir a Tanácsunk megfelelő eredményt elérni az ön álóság kérdése. A Szolnoki Tanácsot meg kel! tanítani, hogy képes legyen a városi feladatok végrehajtására. Ha kikapcsoljuk a járást, ha ki­kapcsoljuk a helyi tanácsot, nem tanulják meg az ő konkrét felada­tukat, elsorvad az egyéni felelősségre vonás f ami vélyeményemszeriat minden munkának egyik alapvető kérdése, e nélkül nem lehet jó munkát végesni. EmmBMXMMaMldkfxak&immx$á Minden Vezetőnek éreznie kell az egyéni felelősséget, hogy amit végrehajt azértő felel, mert ez a munkamódszer alapvető kérdése. A másik dolog amire fel szeretném hívnia vezetők figyelmét, hogy min­den vezetnek sok feladata van.s nyilvánvaló, hogy ezeket egy ember nem tudja végrehajtsál, ezeket meg kell tudni szervezni, s mindig uj feladatok jö o.ek amit végre kell hajtani, s ha erre nam vagyunk elég igé yesen, nem eléggé készülünk fel, ha sas tudjuk megoszta i a munkát nem tudjuk végrehajtani. Ez az egyik része a dologöak. A másik része a. dolognak, hogy ki kell tudni választa; i a legfontosabb feladatokat. Pl. a H ákosi elvtárs születésnapjára való felkészülésnél nem vitték megfelelően a munkát az egyénileg dolgozó parasztok egyedévi terv­tel jeöitásére. Ez a munka ugy nézett ki t hogy aszal a Ta ács nem foglalkozott. Későn vetették fel, későn mozgósítottak, pedig fel tud­nánk használni a következő feladatoknál ha jobban megszerveztük volna a dolgot. A munka megosztás, a munkaelosztása, a munka megszervezése egyik fontos feltétele, hogy mindenki ki tudja válogatni jelentősé­géhez mérten a feladatokat. Erről soha nem szabad megfeledkezni, mert ha csak tipus feladatokat lát akkor a lényegtelen kérdésekkel sok időt töltött, viszont egy fontos kérdés* elsikkad, az ilyen munka felesleges erőpazarlás, mert ennek a feladatnak a megszervezése köoy­nye bé tette volna a feladatot, vagy nem kellett volna, hogy ezzel a kérdéssel más foglalkozzon. Itt szeretném felvetni, hogy a Megyei Tanács nem kezdeményez, s ez vonatkozik arra, amit a Szarvas elvtárs felvetett, a hogv a napirendi pontokat besorolják, megtárgyalják ha nem is időszerű* Arra nagyon vigyáz i kell, hogy mindig előljárjunk ne marad^urk el , mert ezt tervszerűt le nséget jelent. Már pedig elmon dottuk többször, hogy Rákosi elvtárs legutóbb nagyon élesen felvetette azt, hogy kapkodás, lemaradás, kés sületlenség, ezeket most már nem akarja hallani, ne kapkodjunk, hanem tervszerűen készüljünk fel a feladatokra. Az hogy valaki kapkod, késlekedik azt jelenti, hogy nam jó a mu kamódzsere, az 52-es évben jobban kell dolgozni. A ^anásanak erre is

Next

/
Thumbnails
Contents