MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1952. január 3. - 1952. február 12.

1952-01-15 - 1. Jelentés az újonnan megválasztott vezetőségek munkájáról. Melléklet: jelentés - 2. Jelentés a Szolnok megyei igazságügyi hatóságok munkájáról. Melléklet: jelentés - 3. Jelentés az MDP Központi Vezetőség, falusi népnevelő munkára vonatkozó határozatának végrehajtásáról. Melléklet: jelentés - 4. Jelentés az állami gazdaságok trösztösítéséről, a termelőszövetkezetekben dolgozó gépállomási traktorosok javadalmazásáról, az állattenyésztés helyzetéről és a további feladatokról. Melléklet: jelentés

is ismertetni kell, hogy mi lessz a jövője, hogyan eaelkedik az élet­színvonala. Nagyon kevés az Crményesi példa, hogy a népnevelők azzal mennek, hogy mit kapott a község a demokráciátől, hogy telefont, háza­kat, iskolákat, bekötőutakat kapott. A Központi Vezetőség határozatának jelentőségét nem ismerik a dolgozó­éarasztok, de még azt is mondhatjuk, hogy a pártfunkcionáriU3ok, állami tömegszervezeti vezetők sem látják ennek a kérdésnek a jelentőségét, hag hogy az ország ipari országgá lett, hogy mi a feladata ezzel kapcsolat­ban az agitátoroknak, a falusi párttitkároknak, népnevelőknek. A termelés fokozása alapvető kérdés a mezőgazdaságban, mert iparunk nö­vekvő fejlődésével, nem tud lépést tartani a mezőgazdaság, j&hhez az szükséges, hogy a határozatokat alkalmazzuk a mezőgazdaság területén ie, megkell magyarázni a aolgozó parasztságnak, hogy a k.». határoza­ta aaap'&án az ő termelésének emeiése, az ő életszínvonalának növelése van biztositva. Ha a dolgozó paraszt nem lát mást, csak azt, hogy a piaci árak csökkentek, akKor azt mondja, hogy neki a határozat nem jó. nem ismertetjük meg vele, hogy hogyan lehet 1 hold kukorica földbőll 40-50-60 q_. kukoricát kihozni, ha nem ismertetjük meg vele az állatte­nyésztés fejlesztésével milyen haszonra tehet szert, hogyan lehet a ta­karmányt kihasználni, hogy az egéssz állam fejlődésére mit jelent az, hogy kap töbu ipari árut, ha ezt nem magyarázzuk meg nem látja hogy ez a rendelet jó. A másik kérdés, ami benne van a -r.B. határozatában a januári, februári hónapok felhasználásának jelentősége a népnevelő munkában, nyilvánvaló, hogy a vetés, az aratás, a cséplés munkájában nincsennek meg azok az objektív előnyök, amivel emelni tudjuk a politikai munka szinvonalat. A jan. febr. mérc-i hónapok jó kihasználása döntő módon járul hozzá az egéssz évi feladatok sikeres megoldásához..A most kiépitett népnevelő hálózatot olyan feladatokkal kell megbízni, amely megszeretteti a népne­velőkkel ezt a munkát. A felszólalások felv etettk néhány kérdést, amire kikeli térni: az egyik amit a Máté elvtárs* elmondott, hogy a területi munka igen fontos. Megy e_• bi zottságun k A git.l'rop. osztálya nem végez megfelelő területi munk^T~ a a mi .pártbizot tságaink sem.^ Kikeli menni a területre s ott az emberektől kell megkérdezni, hogy mi a véleményük, mert sokszor az első ember éle­seboen hiv ja fel a figyelmet a hibákra mint a titkár. Milyen jó lett vol­na ha októberben kérdeztük volna meg azt a dolgozóparasztot, aki azt mondta, hogy addig nem lép be a t.az-be, amig a termelőszövetkezetnek januárban is répája lessz a földben. A M áté elvt árs kérdését ugy is fel lehet vetni, hogy a Pártbizottságnak is van tennivalója helyi anyagok feldolgozásával, necsak a Megyebizott­ságtól várja, hogy a helyi érve ket m egadja. ~" —' ' Oláh ^ elvtárs felvetette, hogy a né pnp.val óknpk .ni n^R lakjntálya a k^fl&g­beju_nem folyik rendszeres"agitáció*.A Járási, városi pártbizottságoknak biztosítani kell, a P.B. határozata alapján, hogy a községi, alapszervi titkár elvtársak megtanitsák arra, a népnevelőket, hogy politikailag alá tudják támasztani a feladatokat, megtudják nevelni az embereket. Molnár elvtárs azt mondta, hogy "tjibbékevésbbé si keruTtklép^e^^ ag;^cjLc5skori l ej£i^ ilyen me£mv&£^^ mert'* vagy^infer^uTtY" 7 ^^ aok esetben meglátszik, hogy általánossá e :ban fogják meg a kérdést, félre vezetjük magunkat. A kommunistáknak pedig a tényleges helyzetből keli kiindulni. Myilvánvaló, hogy az eredményeket sem kell elhallgatni, de nem helyes az sem, hogy eredményekről beszélünk s a végén kiderül, hogy a t ermelőszövetkezetben agitáció nem fo lyt, a répa a földbe marad, a kukorica nincs letörve, s azzal hatar0z2.uk meg, hogy töb^é kevésbbé. sikerült az agitációs kollektívákat kiépiteni. A Megyebizottság tudomásul veszi az itt elhangzót 1 akat azzal, hogy azokat napirenden tartja s a határozati javaslatba érvényre juttatja. AZ M.3. a napirendi pontra vonatkozó Javalatot elfogadta mint hat.-ot.

Next

/
Thumbnails
Contents