MDP Szolnok Megyei Bizottsága (1954-től Végrehajtó Bizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1950. május 9. - 1950. június 20.

1950-05-09 - 1. A járási-városi választmányok tagjaira vonatkozó javaslat elbírálása - 2. Szóbeli beszámoló a Központi Vezetőség vezetőségválasztásra vonatkozó határozatának végrehajtásáról - 3. Jelentés a DÉFOSZ munkájáról. Melléklet: jelentés - 4. Jelentés a köznevelés helyzetéről Szolnok megyében. Melléklet: jelentés

lásuk milyem, mennyi a férfi és a nők aránya. Most van a titkárképző két­hatos iskola, s bizony ennek a hiánya érezhető, hogy nem kisértük figye­j-eüael menetköz bou • fentieket, ö a tttkároJc ais nimdli orozok, i torna 33-40 évea, de van benne 50 éven felüli ia. • küldötteknél is megmutatkozik ez a hiba. Tudták, hogy a tag gyű lések után a pártértekesletek következnek, s igy a küldöttek kiválogatáaa rendkívüli figyelmet kíván meg, mert hiszen ők fogják megválaszt iimi a já­rdái, városi Pártértekezleteken a választmányt, illetve ezen keresztül a negyei pártértekezlet küldötteit, akik aztuán a megyei választmányt vá­lasztják meg. Általában a küldöttek kiválogatására nem sok súlyt fekte[Ittak különösen az első időben, mintegy ráadáskent adták az elvtársak a megbí­zatást, s most jön ki, hogy a küldöttek között kevés van 24 éven alulu., nők szintén alig találhatók köztük, egyes helyeken. Tehát globálisam néz­tük az alapszervezetek választásának alakulását és nem jutott eszünkbe, hogy ezzel a kérdéssel is fglalkozzunk. A titkárok aem és korszerinti megoszlása a kővetkező, amit az addig beérkezett adatokból állítottunk össze* 311 titkár adatait dolgoz­tuk fel, ebbőlt 277 férfi, 34 »ö, ami azt jelenti, hogy 87.78 %~a férfi, 12.2 a nő. 24 évem alulit öss esem 39, tehát 10 % 24 éven felülit 90 % Poglalkoz'suk szerinti megoszlást munkást 134 tehát % tszcs tag 99 egyéni gazd. értelmiségi alkalmazott, kiemelt üz.munk. lenti adatokon belülegyes járások, városok területére alkalmaz­va nézzük meg hogy hogyan is állunk, mert egyes helyeken még rosszabb az arány. Központ1 járást 30 titkárból 2 nő 28 férfi 24 éves 3, munkás 9, mpk as egyéni gazd. 7* Tiszai alsó-járást 36 titkár, ebből 2 nő 34 férfi 24 évem aluli 2 munkás 18 tszcs tag 9 sok az egyéni gazd. 8 Kisújszállást 22 titkár, abból nő nincs 24 éven aluli 1. A kisujazállási pártbizottsági ülésen ezt a kérdést igen élesen kihoztuk, a javulás még almos. Jászsági felső-járásban a férfiak és nők aránya jó, 28 titkárból 9 nő van, azonban egy sincs kőztük 24 éven aluli. Toszai középjárás: •itt viszonylag jobb az eredmény, 25 férfi éa 4 nő van, ebből 24 éven aluli 4 de kevés a munkás, 12. Fentiek nyilvánvalóvá teszik, hogy mi csak addig mentünk el ebben

Next

/
Thumbnails
Contents