MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1953. május 30. - 1953. november 16.
1953-05-30 - 1. Szóbeli beszámoló a választás eredményeiről, tapasztalatairól, aválasztás utáni feladatokról - 2. Az aratás, cséplés, másodvetés és a begyűjtésre vonatkozó munkaterv megtárgyalása. Melléklet: munkaterv
és kihasználja ma Í3, akkor a tsz. tagok is meg tudják ezt tenni, A mezőgazdaságban a munkaidőt mindit a soronlévő munkák szabják meg és ez nem enged a tavasztól őszig semmiféle lazaságot. Ismétlem, a munkafegyelem megszilárdítása elsősorban a nevelés kérdése, de aki nem ért a jó szóból ezzel szemben könyörtelenül alkalmazni kell az adminisztratív rendszabályokat, le kell vonni a munkaegységét, a párttagokat fegyelmi elé kell állítani és^ha kell kizárni* Azt hiszem a választmány egyetért velünk abban a kérdésben és felhatalmazza a MB^t arra, hogy azokat a párt és tanács vezetőket is, akik az eddigi opportunista szájtáti magatartást t.anusitják a munka fegyelem lazaságával szemben f elelőioségrevonja* A notórius fegyelem bontókat ki kell zárni a tsz-ből és egyeseket, akik szabotálják a tsz. munkáját bíróság elé kell állítani és be kell csukni. Tehát egyik legsürgősebb és halaszthatatlan felad?t a munkafegyelem megszilárdítása. Csak igy tudunk jól felkészülni az aratásra, ami azt jelenti, hogy ekkorra fejezzük be a növényápolási munkák és a takarmánybetakaritás zömét és nem akármilyen növényápolásról van szó, hanem olyanról, ahogy azt a munkaterv megszabja. A termelőszövetkezeteknek ebben az aratási munkában és a növényápolásban is élen kell járni, példát kell mutatni. Az aratás ujabb feladatok kiindulópontja lesz a mezőgazdaság szocialista épité— seben. 1951 óta. -'zolnck megyeb.en nincs megfelelő ütemű fejlődés a tsz. me._.:zil árait i; ' ŰZ testen. L'oet jő termé a Ígérkezik, he ezt a jó termést időben, veszteségmentesen be+akaritjuk ez a tsz-ek mégs zil d i t c 'a?* t er°dménvezi és az ar • f "* ^aéDlé^ ut^n "Iámét ieTprő^ ezt joggal elvárja tőlünk; a párt ÍQ 2 dolgozó p'árás'Uts'ág. TfzSr is kell a munkafegyelmet megszilárdítani és en ek nyomán az aratást, cséplést veszteségmentesen példamutatóén elvégezni* 4*/ Negyedik és utolsó kérdés amit felvetek, hogy az aratás cséplés nyári nagy begyűjtés az év legnagyobb mezőgazdasági kampánya tehát 3zolnokmegyébenj amely az ország egyik legnagyobb gabonatermő megyéje ez év legnagyobb politikai és gazdasági feladatai ^zt á munkát nem lehet félkézzel és immel-ámmal végezne, erre a munkára teljes erővel, minden erő b-vonásával, mozgósításával kell készülni és csak igy lehet végrehajtani, ^z a munka pártszervezeteinktől, tanácsainktól, a tömegszervezetektől alapos, precíz, politikai és szervező munkát igényel. Pártszervezeteink két hete fejezték be a választási harcot. Ebben a harcban sokat erősödtek, kádereink, sokat fejlődtek, párttagságunk aktivitása fokozódott, uj harcosok nőttek ki a pártonkivüliek soraiból* Meg kell akadályozni a mutatkozó uihenési hangulatot* Igen nagy feladat hárul az aratás-cséplés előkészítésében és végrehajtásában a AMG-kre* A learatandó terület csaknem egyharmadát géppel kell learatni és az összes cséplést az ÁM3- gépjeinek kell elvégezni* A tavalyinál sokkal lelkiismeretesebben kell erre a munkára felkészülni, jobban kell kijavítani a gépeket, minőségben és mennyiségben egyaránt, több munkát kell végezni a tavalyinál*ULf AMS-k ellen s cfc p uaazs merül fel a tsz-ek részéről és t úlnyomó rés ze jogos. ITem bíznak a ... .G-kben, r-ert kőslekednek '3 sokszor íelkiis. e • üxen, uanyag, rosz munkát végeznek** Ezt 3 csorbát kell kiküszöboTni az aratás- cséplés j • ;al. Az AMG politikai osztály és pártszervezet mozgósitsa, lelkesítse az AMS-k dolgozóit jobb munkára, segitse a tsz-eket az agitáoióban és a munkák megszervezésében.