MDP Szolnok Megyei Választmánya (1954-től Pártbizottsága) üléseinek jegyzőkönyvei 1952. március 12. - 1952. október 4.

1952-05-08 - 1. Szóbeli beszámoló a járási titkárok országos értekezletén elhangzott beszámolók s az azóta megjelent párthatározatok végrehajtásáról. Melléklet: határozati javaslat

kát jól hangolják össze, vigyázzunk arra, amiről a referátumban is szó volt kerüljük el a végleteket, megfelelően k apcsoljuk össze a Pártmun­kaval a gazdasági munkát és a termelési**.© feladatok ellenőrzését. Ezen a téren feltétlenül javitani kell. Másik kérdés amit alászere^nék húzni, a vezetőkön múlik hogy milyen eredmények vannak a községek, a járás, város vagy üzem területén. Elsősorban a vezető káderoktól függ, hogy a munka mii en. Minden a veze­tőkön múlik pl. van egy tsz. ahol az.:-eredmén, ek nem megfelelőek és egy ugyanolyan tsz. a szomszédságában, ahol az objektiv feltételek ugyan olyanok és ebben a tsz.ben a munka jó. Arról van szó, hogy a vezetőknek i^ell a munkájukat megjavítani. A tsz.ékben, a gépállomásokon, a z Álla­mi gaaaaságokban meg van ennek az objektiv előfeltétele, hogy biztosí­tani tudja, és végre is tudják hajtani a határozatokat. A másik dolog elvtársak, ami szintén szeretnék aláhúzni. SzoInokmegyé­ben a szocialista átszervezés terén a mezőgazdaságban jó eredményt ér­tünk el. Ezek az eredményék kétségtelenül azzal a veszéllyel járnak, mi megfeledkeztünk az utóbbi időben arról, hogy megyénk földterületének tulnyomótöbbségén még egyénileg dolgozó parasztok varnak. Megyénk lakosságának 7o $-a, tehát túlnyomó része egyénileg dolgozó paraszt. A közöttük folytatott politikai munkát javitani kell. A Pártbizottság­goknak gondot kell forditani arra, ho. y a gépállomások, a tsz.ek és állami gazdasagok a dolgozó parasztokkal a kapcsolatukat erősitsék a kapcsolatot, akik majd a jövő tsz. tagok lesznek. Másik, amit felszeretnék vetni, hogy a mezőgazdaság szocialista át­szervezése nem állhat le, és egyesek ugy gondolják, teszem azt fel, hogy a járásunkban A *agyiván község tsz. község lett, Kunhegyes tsz. község lett és ezzel a járás területén be van fejezve a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Megáltunk és nem akarunk előre menni. A Pártunk II. kongresszusának tiszteletére kiemelkedő eredményeket ér­tünk el, és most csak egy tized százalékkal vagyunk előre Szabolcs megye előtt. Nem arról van szó, hogy okvetlen elől kell járnunk, ha­nem arról, hogy a Minisztertanács határozata kimondja, hogy meg kell erásiteni a meglevő tszeket. Minta tsz.ek legyenek, amelyek a megye dolgozó parasztságát vonzák, hogy meggyüző érvek eredmények alapján meginduljon a dolgozó parasztság nagyobb lépéssel a tsz. mozgalom felé. Másik kérdés ami fel szeretnék vetni, az egyik alapvető kérdés amiről már beszéltünk, hogy minaen Párttag éc tagjelölt a szervezeti Szabály­zat szerint éljen, és nekünk most ezt kell homloktérbe állitani, na­pirendre tűzni, megvizsgálni, elbeszélgetni a tag és tagjelöltekkel, pártmegbizatást kell nekik adni, bevonni az oktatásba, a pártmunkása. Tömöriteni, szilárdítani, emelni a párt egységét, ideológiai és szer­vezési egységét. Másik része, hogy sok esetben az alapszervezeteknél hiányosságok vannak a nyilvántartás, a változás jelentés, nem elég átfogható a nyilvántar­tás, nem rendszeres a változás jelentés. Iskolán átesett, képzett nyilvántartás vezetők vannak. Ez komoly ereé­mény, de az elvtársaknak az alapszervezeteknek segi séget kell adni hogy a Pártunk központi vezetőség tagkönyvcserével kapcsolatos ha­tározatát Szolnokmegyében sikeresen tudjuk végrehajtani. Ezt elő kell késziteni. Az éberség kérdése, vannak olyan alapszervezetek ahol vannak olda re a való elemek. A Párt veztőségnek meg kell látni a pártba nem v*ló ele­meket, akik a Pártot és a proletár diktatúrát nem erősitik, fegyelmi uton ki kell zárni a Párt,.ól. Nem arról van most szó, hogy felülvizs­gálatot inditsunk be, de a Járási, városi Pártbizottságoknak ismerni kell, ho-y mi a helyzet és meg kell találni a módját, hogy a befurak»­iott oda^nem való elemeket a pártból eltávolítsuk. Azonkívül szüksé­ges, hogy nevelő jelleggÜ, példát statuáló kizárási határozatokat is

Next

/
Thumbnails
Contents