Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 2. (136.) szám

minőségi munkát méltányolja. Olyan államról álmodik, mely teret ad a minőségnek.

A történelmi tények nyomasztó súlya alatt nagy vállalkozásra hívta a magyarságot, hogy megújulásával például szolgálhasson a körülöttünk levő népeknek. E gondolat jegyében fogalmazta meg a népi mozgalom reformtervét, a Debreceni Kátét. Az értelmiségben látta az új nemességet, mely a minőség forradalmát végre tudná hajtani. És így mintaképül szolgálhatna a körülöttünk élő népeknek. A delta, amely felé az egész nemzet tart: az értelmiség... s benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok összeölelkezése - egy megtisztult értelmiségi kultúrában. (részlet az 1943-as balatonszárszói beszédéből.)

Németh László sem a kommunizmust, sem a kapitalizmust nem találta alkalmasnak az ideális társadalmi berendezkedésre, mert gazdasági rendszerük a tömeg termelésen és a nagyvállalatokon alapul, elsorvasztva a minőségre törekvő kisvállalatokat. Ezért a jobbról-balról világhatalomra törő ideológiák között a harmadik utat kereste.

1935-ben több írótársával együtt egy romániai körutazás keretében látogatta meg Erdélyt. Nagyon fájdalmas volt ennek az útnak a tapasztalata, szembenézés Trianon következményeivel és a magyar múlt múlasztásaival. így ír róla „Magyarok Romániában” című könyvében:

„Iszonyú elgondolni, hogy a magyarság ezt a földet elvesztette. Mialatt Erdélyt jártam, egyre jobban kivilágosodott, hogy az elveszett Erdély nemcsak terület. Erdély vizsga volt s az, hogy nem tudtuk megtartani, levizsgázás, mert Erdélyt nem úgy vették el tőlünk. Mi nem fejeztük be a meghódítást s mi eresztettük ki a kezünkből, amit meghódítottunk belőle.”

Majd megkeresi a történelmi gyökeret:

„Erdély akkor veszett el, amikor magyarsága problematikussá vált. A XVII. század végén Bethlen Miklós emlékiratai még sűrű magyar emlékvilágot mutatnak, s száz év múlva Hóra és Kloska lázadása lehetséges. Az erdélyi fejedelemség gyors történelmi égése kimerítette ezt a magyarságot, mint ahogy egyegy megterhelt szervünk is kiég, sorvadni kezd... Hány elfonnyadt sejt, hány átengedett falu. S ami nagyobb baj, a falvakkal együtt sorvad a szellem, a magyarság nem tud mit kezdeni Erdéllyel.”

„Erdélyt pedig nem adjuk - imádkozzék iskolás gyerekek minden reggel és délben a Magyar Hiszekegy után. A valójában mást sem tettünk Erdéllyel egy

század óta, csak adtuk, és ma (1935) jobban adjuk, mint valaha. Mert egy országrészt nem fogadalom, fegyver és birtoklás tart meg, hanem a titkos hódítás, mely úgy ejti meg a földet, mint férfi a nőt. Erdély a legkülönb nő volt, akivel a magyarságnak itt Európában dolga akadt, s a kései utazó, aki komoly zöld szemei előtt járt heteken át, a méltatlan, legkülönb párját elvesztett hím szomorúságát érezhette: ez után a nő után, már csak lefelé mehetnek. (,,A minőség forradalma 11.771-772.)

Regényei majdnem mind tragédiák. Kitűnik bennük kiváló lélektani ábrázoló készsége. A hős lelki alkata összeütközik környezetével, és magányba vonul, vagy különccé válik. „Gyász” című regényének hőse egy özvegyasszony, Kurátor Zsófi. Férje halála után magához vett egy pletykás vénasszonyt, hogy annak éber szeme előtt őrizze meg gyásza tisztaságának hírét. A falu rideg, szigorú erkölcsével szemben, a gyász büszkeségének gőgös szerepében hervad el a virágzó szép asszony, és halad a zsémbes öregség felé.

Hosszú évekig érett benne és a háború után fejezte be a modern magyar regényírás egyik legnagyobb művének tartott Iszony című könyvét, mely két teljesen különböző lelkületű ember házasságának története. Kárász Nelli, a finomlelkű, világtól elvonuló, zárkózott egyéniség kétségbeesetten védi tisztaságát, magányát férje, Takaró Sanyi érzéki és anyagi örömökben kimerülő életformájától. A megaláztatások sorozatán át férjétől való idegenkedése iszonnyá fokozódik, és a fellángoló gyűlölet egy pillantában megöli őt. Nelli önmagáról vallja a regény utolsó fejezetében: „A régiek tudták, miért csináltak apácákat, meg papnőket. Ezek valóban arra voltak valók, hogy egy szent ligetben, csendes szentélyben éljenek, mint messzefülelő közvetítők a természet istenei és a halandók között.” A regény társadalmi háttere a két háború közötti magyar vidéki élet úri osztályának és feltörekvő gazdag parasztjainak tökéletes rajza. A háttér hitelességét az író gyermekkori élményeiből merítette. A regény főereje azonban a hősnő tökéletes jellemrajza, lelki fejlődésének ábrázolása. A Rákosi korszak elején megjelent regényt a kritika óvatos dicséretekkel fogadta. Az irodalom ellenőrei azonban hevesen támadták a regény mondanivalóját. Lukács György, a rendszer marxista filozófusa azzal vádolta meg a szerzőt, hogy nem vallott színt a társadalmi változások szükségessége mellett, hanem a regénnyel a „hallgatás új fajtáját” valósította meg. Az írót ebben a korszakban nagy veszedelem fenyegette. Alaptalan vádakkal

32 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM