Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)
2001 / 2. (136.) szám
nyelvterületről érkeztek. Ekkor egyiküknek eszébe jutott: volt a nagyapjának vagy a nagyanyjának egy kedvenc nótája, említette, hogy még ő is a nagyanyjától hallotta. Dúdolni kezdte, s csodák csodája, mások is felkapták a dallamot. Voltak, akik a szöveget is tudták, s ha más-más akcentussal is, de ismét felhangzott az ének, amit száz évvel ezelőtt egy parasztasszony bölcsőringatás közben, vagy a szövőszéken ülve, kenyérdagasztáskor vagy a mosóteknő fölé hajolva énekelt. Ott és akkor a Határtalan Haza füllel hallható "megképződését" öt világrészről összegyűlt magyarok számára ez a dallam is jelentette. A talajmenti gondolkodásra valló példabeszédet folytatva: többször előadott rögeszmém, hogy mi mindnyájan, a Határtalan Hazában élő magyarok ugyanazt a nagy közös asztalt üljük körül, de sorsunk szerint mást-mást eszünk arról az asztalról s ugyancsak sorsunk szerint más-más hazait teszünk le rá. Ez a nagy közös asztal olykor kézzelfogható formába is megtestesül, például a marosvécsi várkertben, a Kós Károly által készített kőasztal képében, melyet tavaly az Anyanyelvi Konferencia résztvevőivel álltunk körül; s megtestesül falusi malomkő asztal képében is - mifelénk gyakran találkozni ilyennel - mely számomra nemcsak a Toldi Miklósok, Kinizsi Pálok erejét idézi, hanem arra is figyelmeztet: malomkőnyi az egymáshoz való tartozás tudatának súlya és megtartó ereje. És hogy még ennél is személyesebb legyek: a mi családi asztalunk egykor Felvidékről Marosvásárhelyre szakadt szépnagyanyám konyhai asztala. Súlyt fektettek a konyhára az egykori háziasszonyok, méretes asztalokat rendeltek - ma is sokan elférünk körülötte, otthoni és gyakran héthatárba szóródott magyarok. Az érzelmek felől próbálom megközelíteni a témát, de rendkívül racionális okokból. Amikor a hazához - a Határtalanhoz vagy ama határokkal körülrácsozotthoz - való viszonyunkról beszélünk, a racionális és irracionális elemek zavarbaejtően keverednek egymással. Úgy vagyunk vele, mint a nagyapám kisbabájával: apám kicserélte a nyelét, én kicseréltem a fejet, de azért az még mindig a nagyapám kisbabája. Az együvé tartozás elvont fogalma a Határtalan Haza égisze alatt a gyakorlatban rendkívül eredményesen működött. A diktatúra legsötétebb évtizedeiben, amikor bezárt határok között kuksolva, könyveink közé húzódva és a rádióra tapadva próbáltunk elkapni egy-egy szippantásnyit az európai kultúra levegőjéből, a BBC, a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja vagy a Vatikáni Rádió adásaira figyelve mi erdélyiek -Gálfalvi György, író és szerkesztő, Erdély de tapasztalatom szerint a felvidékiek és a délvidékiek is - talán tájékozottabbak voltunk a nyugati magyar írók műveit illetően, mint magyarországi barátaink többsége (tisztelet a kivételnek). Határozottan hátrányos helyzetünkben elemi igényünkké vált, hogy minden információt felhabzsoljunk, a kalandos úton megszerzett könyveket és folyóiratokat kézről kézre adva elolvassuk, birtokba vegyük. Mert hogy végre irodalomról is beszéljek: az egész magyar irodalomra való figyelésnek nálunk Erdélyben nagyon erős hagyománya van: ezt tanultuk meg azoktól, akik előttünk jártak, de ezt tanultuk meg egymástól s végső soron önmagunktól is, nálunk okosabb ösztöneinkre hallgatva. Talán nem véletlen, hogy erdélyi magyar írta le: a magyar írók, ha más-más mezőkön is kaszálnak, a termést ugyanabba a szénásházba hordják, az egyetemes magyar irodalom kincsestáráa. Mi ebben a kincsestárban igyekeztünk idejekorán eligazodni, s amióta - 89 után - lehetőséget teremtettünk rá, megpróbáljuk olvasóinkat is eligazítani. A Határtalan Haza égisze alatt, illetve azt működtetve teremtődött az elmúlt évtizedekben ama magasban lebegő hazával párhuzamon, tőle korántsem függetlenül egy másik haza is - hasonló gondolkodású, jó ügyekre kész fiatal és idősebb értelmiségiek - elsősorban, de nem kizárólag irodalmárok - hálózata, akik társulási ösztönükre hallgatva felismerték egymásrautaltságukat és közösen fürkésztek a hasznos cselekvés lehetőségei után. Ez a hálózat, genézisét és célját teITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM 17
