Itt-Ott, 2001 (34. évfolyam, 1/135-2/136. szám)

2001 / 2. (136.) szám

in memóriám NYESTE ZOLTÁN PÉTER 1922. augusztus 23. Mezőteleki - 2001. október 2. Nadap Mély megrendüléssel és fájdalommal búcsúzunk hirtelen elhúnyt barátunktól, a Magyar Öregdiák Szö­­vetség-Bessenyey György Kör, a Magyar Baráti Kö­zösség, a Recski Szövetség tagjától, a Manville-i Ma­gyar Református Egyház presbiterétől, a RECSK - emberek az embertelenségben című történelmi forrás­értékű könyv szerzőjétől, az emberségben, minőség­­igényben messze ragyogó példát mutató gondolkodó­tól, a magyar versirodalom remekműveinek egyedi értékű tolmácsolójától, a mindig segítőkész közösségi embertől, Nyeste Zoltántól. Feleségének, Magdinak, lányának, Katicának vigasztalódást kívánva küldjük őszinte részvétünket, baráti együttérzésünket. Rutgers egyetemi, 1985. november 2-i TANÚK­­KORUKRÓL előadása meghívója számára ezt írta ön­életrajzi bemutatkozóul Nyeste Zoltán: A TANÚ - ÖNMAGÁRÓL Az első világháború kitörése előtt néhány eszten­dővel csaknem egyszerre érkezett meg Bihar várme­gye egy hétszázlelkes falujába az új pap meg az új tanítónő. Nem csoda, hogy hamar összekerültek. A tiszteletes - békési és bihari parasztok és papok ivadéka - Debrecen konok kálvinizmusát hozta, a taní­tónő tartásán még látszott valami az egykori nemesi família másfajta büszkeségéből. Én harmadik - és utolsó - gyerekükként születtem 1922-ben. Mire esz­mélni kezdtem, körülöttem már rég "románvilág" volt - így, egyszuszra ejtették ki -, de az engem akkor még nem nagyon zavart. Kisebbségi sorból akkor kaptam az első leckét, amikor - hiába voltam jó tanuló - nem vettek fel a váradi gimnáziumba. Viszont egy anyaor­szági iskola igazgatója - némi levelezés után - távol­létemben beírt magántanulónak addig is, amíg sike­rült átszöknöm a határon. A kisújszállási Református Gimnázium a debre­ceni kollégium fináléjaként alakult a XVIII. század elején. Szerencsémre az én diákkoromban - a Horthy­­korszak második évtizedében - még őrzött valamit a hagyományokból. Hiába maradt ki az ósdi tankönyv­ből Ady Endre is (négy sor volt róla), magyartanárunk négy hétig foglalkozott vele. Borbély András tanár úr pedig irgalmatlanul hajtott bennünket, hogy a logarit­must meg a tehetetlenség törvényét gyorsan felfogjuk, de csak azért, hogy az így szabaddá vált időben Szabó Dezső és Németh László tanulmányokat olvastathas­son fel velem az osztálynak. Amikor 1941-ben először léptem át a Műegyetem küszöbét, már nagyjából a fejemben volt a népi írók mondanivalójából annyi, amennyi 19 éves fejjel meg­érthető. Ez a szellemi táplálék meg a kálvinista örök­ség (a kettő nem egészen független egymástól) hatá­rozta meg magatartásomat s talán sorsomat is. Ma is hiszem, hogy jobb nevelést csak színvonal szempont­jából kaphattam volna; az útbaigazítás olyan szeren­csés volt, hogy az akkor zsebretett iránytűn azóta se kellett igazítanom. A továbbiakat már szinte ki lehet találni. Átvi­tatkozott esték a Diákok Házában, írók, költők hallga­tása - lélegzetünket visszafojtva - az SDG-ben és másutt, új diákszervezetek létrehozása a hivatalosan támogatott bajtársi egyesületek helyébe, az ellenállási mozgalomban való részvétel a német megszállás és különösen a nyilas puccs után - mindez fontosabb volt nekem s jónéhány társamnak néha még az egyetemi előadásoknál is. 1945 januárjától pedig én is azok között voltam, akik megkísérelték a lehetetlent: demokráciát teremteni a szovjet tankok árnyékában. Körülbelül hat éven át - 1942 és 1948 között - szinte minden fontosabb ifjúsági mozgalomhoz volt valami közöm. Nem az első vonalban, de mégis úgy, hogy az események tanúja és olykor részese lehettem. Mindezekért hat karácsonyestét töltöttem bör­tönben, internáló és kényszermunkatáborokban. Egyet Szálasi Ferenc nemzetvezetősködése idején, ötöt - egyfolytában - akkor, amikor Rákosi Mátyás tartotta magát a magyar nép atyjának. Ebből az ötből három a recski táborban köszöntött rám. 1956 novemberében Ausztrián át Németországba menekültem. Feleségem kislányunkkal pár hét múlva utánam szökött. 1963 óta élünk Amerikában. Jelenleg egy amerikai nagyvállalat mérnöke vagyok és turbó­gépek tervezésével foglalkozom. □ 46 ITT-OTT 34. évf. (2001), 2. (136.) SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents