Itt-Ott, 2000 (33. évfolyam, 1/133-2/134. szám)
2000 / 1. (133.) szám
FELVIDÉKI ÉNEKKAR WASHINGTONBAN a magyar és szlovák himnusz egymás mellett Bertalan Imre Washington, DC Amikor azon gondolkoztam, milyen szavakkal köszöntsem a Concordia énekkart washingtoni hangversenyünk kezdetén, egészen természetes, hogy Tompa Mihálynál kötöttem ki, aki a tubarózsás, jácintos hanvai parókia tornácán így énekelt: Elmúlt a természet/Hosszú téli álma,/Öltözködve a föld/Zöldellő ruhába/Az ég nyáj as/Harmatot, sugárt hint/Kertnek szép virágú/Tubarózsa, jácint. Washington tavaszi hangulatában nem a felvidéki kertek szép virága, a tubarózsa jácint köszöntötték dr. Erdélyi Géza püspököt, a Tompát is ihlető hanvai parókia volt lakóját és a Concordia minden tagját. Itt most a színes virágfák lenyűgöző bája és a világhírű japán cseresznye-virág éppen akkor bontakozó szépsége köszöntötte a kedves vendégeket. És ha netalán valami hiányzott volna az ég nyájasságából, hiszen még a télutó szeszélyes napjait éltük, bőségesen pótolta azt a családi otthonok melege és a szívek szeretete, amellyel vártuk őket. A washingtoni koncerten tanúi lehettünk egy jelenetnek, amelyet bátran könyvelhetünk el mint egy történelmi "Első"-t. Először hangzott el egy énekkar műsorán, nyitó számként, az amerikai, magyar és szlovák himnusz. Ehhez járult még az a meglepetés, hogy a Magyarország nagykövete jobbján ülő szlovák nagykövet maga is három nyelven köszöntötte Révkomárom polgárait és az egybegyűlteket. Az a tény, hogy a műsoron is szépen megfért egymás mellett a magyar és a szlovák népdal, e sorok íróját arra az időre emlékeztette, amikor pataki regösutak során felkeresték Zemplén vegyes lakosú falvait és hallották a falu fiataljainak ajkáról váltakozva felcsendülni a két nép dalait. Ezt a leikül etet hozták magukkal a zempléni falvakból elsőként érkező bevándorlók, szlovákok és magyarok, akik 1890-ben egy szövetkezett egyházat szerveztek Pittsburgban ezzel a névvel: Az Első Magyar És Tót Evangélikus És Református Szent Pál Egyház. Akkor a szlovák református gyülekezetben is magyar református lelkészek szolgáltak, hiszen a Patakról érkezettek mindegyike beszélte nyelvünket. Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület a debreceni, pataki és kolozsvári kollégiumi énekkarok után immár negyedízben szervezett olyan hangverseny körutat, melynek lebonyolítására csak a nagy tőkével rendelkező hivatásos koncert-rendező társaságok gondolhatnak. Ebben az esetben a kifogyhatatlan, egyben pótolhatatlan tőke az evangéliumi mélységekből fakadó testvér-szeretet. A testvéri kéz kinyújtásának, a személyes és intézményszintű kapcsolatok felvételének és tartalommal való megtöltésének volt drága alkalma a révkomáromi testvérek útja. A két hétre kimért, húsz fellépést igénylő, hat államot átszelő út az egymástól mérföldek százai által elválasztott magyar egyházak, szeretetintézmények felkeresését jelentette. Az énekkar részéről ez a történelmi zarándokút felmérhetetlen fáradsággal járt. Ugyanez mondható el a meghívó szervezet és a helyi bizottságok munkájáról. A Connecticutban, New York, Passaic, Perth Amboy, New Brunswick, Trenton, Washington, Pittsburgh, Cleveland, Lorain, Akron és Toledo vidékén élő magyarság megtette, ami tőle telt, miközben maga sokkal többet kapott. Felvidéki testvéreink üzenete, a "Fájdalmas, borongó dal" (Tompa) elért a szívükig, amelyben útjukat követőleg él, terveket szövő és cselekvésre ösztönző erővel a kisebbségi sorsban és a diaszpórában élő testvérek egymásra találása feletti öröm. Mintha megismétlődött volna József és testvérei találkozásából. Mert mi is történt a Fáraó udvarában? Nagyon leegyszerűsítve ez: A testvérek felismerték egymást és nagyon, de nagyon örültek egymásnak. Az üres zsákok is előkerültek és színűltig teltek egyéni szintű kapcsolatrendszer kiépítését munkáló tervekkel, kölcsönös meghívásokkal. A Concordia minden várakozást felülhaladó szinten szólaltatta meg a magyar és nemzetközi kórusirodalom legigényesebb darabjait. Az érzelmi töltődéssel párosult zenei tökély feledhetetlen élmény volt számunkra. A kórus karnagya, a magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkező, derűs, meleg egyéniség, Stubendek István, nagyszerű zenei érzékkel látta el feladatát. Kórusa fegyelmezett, minden szempontból nagykorú, nemcsak zeneileg, de lelkileg is egybeforrt közösség. A szólóénekeseket, versmondókat máris visszavárják. Kísérőjüket, dr. Erdélyi Géza püspököt az Egyház és Magyarság című Esztergomban tartott szaktanácskozáson így nevezte egy felvidéki román katolikus esperes: Mindnyájunk püspöke. Ebben a szerepében most is híven forgolódott, ugyanakkor, jö-6 ITT-OTT 33. évf. (2000), 1. (133.) SZÁM
