Itt-Ott, 1999 (32. évfolyam, 1/131-2/132. szám)
1999 / 2. (132.) szám
Menekültnek, magyarnak tekintette magát. Apja, anyja magyarok voltak. Ha szülei súlyt fektettek erre, magyarnak nevelték, a családi nyelv magyar volt, és ezt a gyermek természetesnek tartotta. Szülei örömmel hozták a cserkészetre, magyar iskolákba, mert keresték számára a magyar környezetet, ahol a családi nevelés kiegészítést nyerhetett. Hasonló volt a helyzet azoknál az 1956-ban kijött gyerekeknél, akik csatlakoztak a cserkészethez. Ezekből lettek a következő generáció szülei. Azok, akik magyar házasságot kötöttek, legtöbb esetben elültették gyermekeikben a magyar nemzethez való tartozás érzésének csíráit. Mai fiatal cserkészeink már egyre többen az ezután következő nemzedékhez tartoznak: már szüleik is külföldön születtek. Végképp nem menekült gyerekek, hanem lakhelyük polgárai. Magyarország egyre inkább a nagyszülők hazája. Magyarságélményt nagyrészt a helyi magyar közösségben és a cserkészetben szereztek, kötődésük a magyarsághoz ezen és családi nevelésükön alapszik. Addig lesz külföldön magyar cserkészet, amíg magyarul beszélő, magyar eredetüket értékelő, ápolni akaró gyerekek lesznek. Ezért elsősorban hangsúlyt kell fektetnünk a magyar nyelvtudásra és a magyarságismeretre (történelem, földrajz, irodalom), hogy a magyarsághoz tartozás érzése ismereteken alapuljon, tudatos és ezért szilárd, maradandó legyen. Ugyanakkor minél több magyarság-élményt kell nyújtanunk, kihasználva a Magyarországra ill. Kárpát-medencébe való látogatásnak és az ottani élményeknek, személyes tapasztalatoknak erejét. Sok mindent teszünk ennek érdekében. Cserkészeink magyar nyelvismerete helyenként változik. Európában alig van ezen a téren nehézség, amiben Magyarország közelsége fontos szerepet játszik. Egyes helyeken, ahol kisebb, elszigetelt magyar közösségek élnek, nehezebb a helyzet. De megfigyelésünk szerint az elmúlt néhány év alatt általában nem volt hanyatlás, sőt mondhatnám, hogy bizonyos javulást is láttunk. Akadályversenyeinken, táborainkon, amikor az esti közös tábortüzek megkezdésére várnak az egybegyűlt cserkészek, amikor még nem vezetett program folyik hanem csak ülnek a földön és egymás közt beszélgetnek, a félhomályban észrevétlenül járok közöttük és figyelek. 85-90 százalékban magyarul folyik a beszéd. Ezt a szintet igyekszünk tartani, tovább javítani kezdeményezéseinkkel, munkánkkal. 2. Távolságok áthidalása Mikor a háború után megindult a magyar cserkészet külföldön, a vezetők mind ismerték egymást, sokan még magyarországi cserkészmunkájuk korából. Ez a személyes ismeretség, barátság szoros összetartó kapocsként működött még később is, amikor kivándoroltak a világ négy sarkába és ott csapatokat alapítottak. Mára már nagyrészt egy új, fiatal gárda vette át a vezetést. Ám ma is olyan fontos, mint annak idején, hogy a személyes ismeretség és bizalom áthidalja a tengerentúli távolságokat és összetartsa szövetségünket. Ez sok utazással és csereprogrammal jár. Ahogy múlnak az évek, egyre találékonyabb, egyre több lépést kell tennünk annak érdekében, hogy szétszórt nemzetünk, szétszórt cserkészeink között áthidaljuk a hatalmas távolságokat és megőrizzük összetartozásunk érzését, tudatát. 3. Együttműködés a Kárpát-medence magyar cserkészetével Négy évtizeden keresztül, miután Magyarországon és általában a vasfüggöny mögött betiltották a cserkészmozgalmat, magunkra voltunk hagyva, mint a magyar cserkészet lángjának egyetlen őrzői. Az 1989-90-es eseményeknek, a megszállók kivonulásának, Magyarországon a nemzeti önrendelkezés visszaállításának egyik eredménye, hogy mind Magyarországon, mind az elszakadt területeken újjáindulhatott a cserkészet. A cserkészetre pedig nagy szükség van, nagy feladat vár. A több, mint negyven éves torz erkölcsi és nemzeti nevelés után egy olyan generációt kell felnevelni, amely képes egy egészséges szellemű, életképes országot felépíteni. így hát a váratlan bekövetkezett és megadatott nekünk, hogy segíthessünk a cserkészeszmény visszaültetésében. Rögtön az első években több, mint 250 vezetőt képeztünk ki, részben Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, részben az új, Budapest mellett fekvő cserkészparkban, egy esetben pedig Szlovákiában. A Kárpát-medence minden országából jöttek jelöltek. 40 év alatt kidolgozott próbarendszerünket, könyveinket az újonnan alakult magyar Cserkészszövetségek rendelkezésére állítottuk. Mindeddig tudatosan kerültem a nevek, személyek említését, hiszen az évek folyamán sok kimagasló vezető építette, irányította Cserkészszövetségünket. De nem tehetem meg, hogy beszámolóm eme pontján ne emlékezzem meg Bodnár Gáborról, aki közel öt évtiITT-OTT 32. évf. (1999), 2. (132.) SZÁM 25
