Itt-Ott, 1998 (31. évfolyam, 1/130. szám)
1998 / 1. (130.) szám
1989-90-es fordulatig Európa játszott főszerepet, nemcsak az orgánumok száma, de elterjedettségük, hatékonyságuk és tekintélyük alapján is. Viszont, míg a nyugat-európai folyóiratok 1990-től kezdődően egy Magyarországra telepedett kivételével mind megszűntek, a két amerikai továbbra is napvilágot lát, mégha nem is eredeti megjelenési helyén, hanem Magyarországon. Csaknem teljesen összeomlott a nyugat-európai magyar könyvkiadás és könyvnyomtatás. Ez igen fájdalmas fejezete az 1990-nel kezdődő új korszaknak. Egy-két kivételtől eltekintve nincsenek kiadók és nyomdák. Nyugati szerzők Magyarországon jelentetik meg műveiket. Panaszra csak ritkán van okuk, mert ami érték és ami iránt olvasói érdeklődés feltételezhető, az nagyrészt nyomdafestékhez jut. Persze, akad olykor panasz és panaszra okot szolgáltató körülmény is. Néha hallani elégedetlenkedő hangot, hogy nyugati műnek nem akad kiadója. Ez állapotokkal azonban hazai szerzőknek is meg kell küzdeniük, az ő kézirataik közül sem jut mindegyik azonnal kiadóhoz és nyomdához. A nyugati magyar szerzők — amerikaiak és európaiak egyaránt — immár bizton számíthatnak nemcsak külföldi, de kárpát-medencei olvasóközönségre is. Problémát okoz viszont, hogy a Magyarországon előállított könyvek, noha olcsóbbak, mint a nyugatiak, a hiányos és akadozó terjesztés következtében nem jutnak el a nyugati országokban élő olvasókhoz. A Nyugaton előállított vagy elsősorban itteni eladásra tervezett könyvek, meg Magyarországon és a vele szomszédos országokban még inkább, a magas nyomtatási költségek miatt eladhatatlanok. A nyugati kiadók ezért Magyarországon nyomtatnak, de a nyugatiaknak szánt könyvekért nyugati árat kémek, ami oda vezet, hogy ezért nem veszik meg, hanem látogató utakon Budapesten vagy vidéki városokban forintért jóval olcsóbban szerzik be. A kiadók számításai és magyarázatai szerint Nyugaton azért kémek az előállítási költségeknél magasabb árat, hogy ezeknél kevesebbért adhassák el Magyarországon és a Kárpát-medence más magyar tájain. Ebből az ördögi körből mindaddig nem lehet kitömi, ameddig a különféle pénznemek közötti értékkülönbségek ily nagyok. A folyóirat- és könyvkiadáshoz hasonlóan ugyancsak szembeszökő európai fölény volt észlelhető a magyarországi rendszerváltozásig az értelmiségi körök számában és tevékenységében. A legjelentősebb európai szervezetek kétlakiakká váltak, vagyis működésük megoszlik Nyugat- Európa és Magyarország között, olyan arányban azonban, hogy a hangsúly a magyarországi tevékenységre esik, az anyagi hátteret viszont a nyugati lét biztosítja. A Magyarországon rendezett évi konferenciák, tanulmányi hetek mondanivalóit nagyrészt hazai előadók szolgáltatják, a költségeket pedig a nyugatiak fedezik. Ez vonatkozik a két legnagyobb nyugat-európai értelmiségi körre, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemre és a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalomra, valamint a náluk kisebb genfi Dies Academicusra. Megszűnt a londoni Szepesi Csombor Kör, és gyakorlatilag abbahagyta régi működését a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör, népszerű nevén a SMIKK. Megmaradtak viszont régi formájukban és külföldi működési programmal a hollandiai Mikes Kelemen Kör, a bécsi Bornemissza Péter Társaság, az Európai Evangéliumi Ifjúsági Konferencia, a stockholmi Magyar Ökumenikus Önképzőkör. Az Egyesült Államokban működő értelmiségi körök közül egy sem szűnt meg. Változatlanul él és virágzik, mint ahogy ez a konferencia is mutatja, a Magyar Baráti Közösség, és a new brunswicki Bessenyei György Kör, valamint néhány szakmai társaság. Ezek nem felezték meg tevékenységüket a külföld és Magyarország között. Annyi hasznuk ebből mindenesetre van, hogy tagjaikat nem osztják meg a magyarországi értelmiségi elitet jellemző világnézeti, politikai és stílusbeli ellentétek. És ha már az összehasonlításoknál tartunk, említést érdemel, hogy mind Amerikában, mint Nyugat-Európában változatlanul erős az igény és törekvés az egyházi közösségek, a templomok, az iskolák és az ifjúsági nevelőintézmények, főként a cserkészet fenntartására. Ha különbségek mutatkoznak, azok a helyi feltételeknek — a települési viszonyok átalakulásának — és az egymástól olykor eltérő adottságoknak tulajdoníthatók, kevésbé a magyar érdekű tevékenység ellankadásának és a közönynek. A nyugateurópaiak talán abban maradnak el az amerikaiak mögött, hogy egyéni áldozatkészségük szerényebb és gyengébb, nagyrészt abból kifolyóan, hogy túlságosan megszokták a felső és külső segítségre való támaszkodást, és nem kényszerültek arra, hogy teljes mértékben a maguk erejéből tartsák fenn egyházaikat, templomaikat, világi intézményeiket és szervezeteiket. A nyugat-európai magyarok semmiképpen sem jeleskedtek abban, hogy templomaikat és közösségi otthonaikat előbb építsék fel, mint házaikat, mint tették az amerikai magyarok, különösen a maiak elődei. Elmaradtak a nyugat-európaiak az amerikiak mögött a magyar érdekek intézményes védelmében is. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy a nyugat-európai államok politikai közélete, a kialakult szokások rendszere, a döntések mechanizmusa eltér az amerikaitól. Nyugat-európai országokban vannak ugyan őslakos nemzetiségek amelyek jogaikért és önkormányzatukért küzdenek, de annak nincs hagyománya, hogy az idegen eredetű állampolgárok etnikai származástudatukat intézményesen ápolják és szülőföldjük, vagy őseik hazája érdekeiért közösségi keretekben szót emeljenek. A nyugat-európai országokban szokatlan, hogy 24 ITT-OTT 31. évf. (1998), 1. (130.) szám
