Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
szerint mintegy kétszázötvenezer jugoszláv és nemzetiségi személy, illetve velük rokon és baráti kapcsolatban lévő szerb hagyta el a jelenlegi Jugoszlávia területét. Mivel a jugoszláv térség helyzete továbbra is rendezetlen, az országból való elvándorlás folyamatossá vált. Mindez a jövőben a nemzetiségi népesség reprodukcióját kérdőjelezi meg. A nemzetközi közösség Jugoszlávia etnocid nemzetiségi politikáját számtalanszor elmarasztalta s követeli gyökeres megváltoztatását. Várható, hogy a balkáni háborút katonailag és gazdaságilag elvesztett Szerbia új (valójában régi) vezetősége mindent el fog követni, hogy a továbbra is meglevő nagyszerb nemzeti törekvések békésebb eszközökkel ugyan, de megvalósuljanak és igyekszik elfogadhatóvá tenni a nemzetközi közösség előtt. Ezért a nagyszerb nemzeti törekvéseket majd ismét a jugoszlávizmus köntösében fogja kínálni. Az asszimilációs politika így nem hagy kibúvót: aki nem akar közvetlenül szerbbé asszimilálódni, ideiglenesen megmaradhat jugoszlávnak. A továbbiakban vizsgáljuk meg Jugoszláviának az asszimilációs politikában elért eredményeit, mindenekelőtt a Vajdaságban. A tartományban ugyanis jelentős számú kisebbség élt és él, közösségekbe szerveződve. Közép- Szerbiában és Belgrádban is élnek nemzeti kisebbségekhez tartozók, életük azonban közösségileg nem szervezett, hanem egyéni, ezért tanulmányunk szempontjából közömbösek. A tíz-tizenötezer albánon kívül, akik olcsó munkaerőként tartózkodnak Belgrádban — a nemzeti kisebbségek mindegyike nemzeti azonosságtudata elvesztésének előrehaladott szakaszában van, és asszimilációja is szinte már teljesen befejeződött. Első asszimilációs indikátor: vegyes házasságok (etnikai heterogámia) A nemzetiségen belüli házasodás (endogámia) és a vegyes házasság (nemzetiségi heterogámia) emberi jogi és erkölcsi szempontból teljesen azonos értékű. A házasságkötés a mai kor követelményeihez igazodva a házastársak szabad választásán és akaratán alapul. Szabad választásukat és akaratukat azonban behatárolják bizonyos objektív tényezők. Az etnikai homogámia (azonos nemzetiségűek között kötött házasság) nemcsak az egy nemzetiségű, de a sok nemzetiségű országokban is jóval gyakoribb mint az etnikai heterogámia (a különböző nemzetiségűek között létrejött házasság). Végtére is megállapítható, hogy ez az a tény, amely egy etnikai közösséget reprodukál. Ugyanakkor viszont elkerülhetetlen az etnikai heterogámia is, mivel a mai világban az etnikai közösségek sohasem önmagukban zártak. Ellenkezőleg: a kor követelményeinek megfelelően egyre nyitottabbak és együttműködőbbek iparban, kereskedelemben, turizmusban és a városi és társadalmi élet minden megnyilvánulásában egyaránt. A gazdasági élet egyenetlen fejlődése vagy fejlesztése következtében a népesség vándorlása és költözése az egyik térségből a másikba jelentős. Ennek szemmel látható következménye a nemzetiségi vegyesházasság. Ugyanerre ösztönzött mindenekelőtt az a demográfiai tény, hogy a sok nemzetiségű Szerbiában — melynek 35-40 százaléka nem szerb népesség — az azonos nemzetiségű házasság feltételei nem minden esetben lehetségesek: különbözik a házastársak iskolázottsági szintje, szakképzettségi szintje, szakmai és tevékenységi lehetőségei, anyagi jóléte, mindenekelőtt pedig a társadalmi felemelkedés és érvényesülés esélyei stb. Szerbiában, illetve a Vajdaságban heterogámiára ösztönzött az is, hogy a nők és a férfiak házassági kapcsolataik révén igyekeztek javítani előnytelen társadalmi és gazdasági helyzetükön, anyagi jólétükön, érvényesülési lehetőségeiken, emberi kapcsolataikban a megbecsültségükön, alacsonyabb iskolázási szintjükből származó hátrányukon stb. A nemzeti kisebbséghez tartozó (magyar, szlovák, román és ruszin) nők esetében kifejezettebb volt a hipergámia („felfelé” házasodás) jelensége, mint a nemzetiségi férfiak esetében. Szerbiában, illetve a Vajdaságban még a vegyes házasságoknak számos más háttéroka is volt, ezek még jobban megvilágítják a jelenséget. A társadalmigazdasági okok közül kiemelkedtek: az urbanizációt kísérőjelenségek, a nemzetiség lakta területeken a gazdasági élet fejlesztésének visszafogása, a nemzetiségek lakta helységek tervszerű betelepítése szerb és montenegrói népességgel már 1945-től kezdve, a szerb népesség nagyobb számarányának biztosítása a társadalmi és állami szervezettség teljes hierarchiájában, a szerb nép hegemóniája és hegemón tudata, a nemek közötti egyensúly megbomlása mindegyik nemzeti kisebbség esetében, a nemzetiségi szórványok teljes elszigeteltsége. (Minél kisebb az etnikai csoport egy településen, annál gyakoribb és sokszorozódik a vegyes házasságok eshetősége). A szerb nép túlsúlya a társadalom és állami szerveződés minden sejtjében, az államhatalom kisajátítása, a gazdasági lehetőségek szétosztásának szerb tisztviselők által való tudatos manipulálása — mindez csupán formálissá tette a meghirdetett, törvényekbe és jogszabályokba foglalt egyenjogúságot. Ebből kifolyólag sokan tudatosan és még ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 25
