Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
1 nekik a Képviselőház által 1996-ban megszavaztatni, hogy az Egyesült Államokban az angol legyen a hivatalos nyelv! Bár ez még nem törvény-erejű intézkedés, de nagyon aggasztó jelzése a pluralizmus megkérdőjelezésének). Az új politikai nyomással szemben nekünk is hatásosabban kell végeznünk magyarságmegtartó és erősítő munkánkat. Tudatosabb cselekvésre kell ösztönözzük mindazokat, akik közösségeinkhez tartoznak. Ennek érdekében itt vázlatosan megfogalmazom azokat az elveket, melyek közösségünkben létrehoztak egy magatartási rendszert a magyar élet megőrzésére. Ennek a rendszernek legalább négy alappillére van: a hit, a szeretet, a tudás és az akarat, ami erőt ad a szorgalmasan napról-napra végrehajtott munkához és feladatokhoz. Elsősorban hinnünk kell abban, hogy van értelme a megmaradásnak és továbbküzdésnek. Nem tehetjük azt, amit a bridgeporti református lelkész fejtegetett 1940-ben — ötvenhét évvel ezelőtt! A bridgeporti közösség megsínylette ezt a gondolatmenetet. Itt nem a hit beszélt, hanem a megalkuvás. Ezzel szemben tudjuk, hogy vannak egyházi közösségek, melyek nem szívódtak fel, nem tűntek el a nagy amerikai kohóban. Az elmúlt évben kaptam egy bizonyítékot erről a népi kitartást jellemző viselkedésről. A New York állambeli Schenectady-ból érkezett egy levél a „Hungarian Benevolent Society”-től, mely szervezetnek a létezéséről nem is tudtam addig a pillanatig, míg levelüket kibontottam. A levélben ezt írták: Kiss Sándor „Kedves Magyar Testvér Egyesület, Felekezet, Újság, avagy Létesítmény! Sokszorosított megszólításunkból ki-ki vegye magára az éppen megfelelőt. Előre bocsájtjuk, hogy neveiket és címüket az „American Hungarian Institutions in the United States című, 1992-es kiadványból vettük, amelyből éppenséggel a mi egyesületünk érthetetlenül kimaradt.. .Elsősorban bemutatkozunk: Hivatalos nevünk Általános Magyar Segélyező Egyesület, nagy Amerikának New York államában és annak Schenectady városában egy 100 éve működő és ma is aktív egyesület vagyunk. Vallási és politikai tekintet nélkül tagságunk magyar, magyar származású avagy magyarokkal szimpatizáló, törvénytisztelő egyén.. .Jelenlegi tagságunk jórésze 1956- os forradalmunk menekültje és azok leszármazottai; legtöbbjük jól beszéli a magyar nyelvet, de sok tagunk van, aki csak angolul beszél, velünk azonban jó barátságban vannak. Kedves, saját klubházunk van, jelenleg 136 taggal...Ezen megkeresésünknek három oka van: 1. Az idei 100 éves évfordulónk közhírré tétele; 2. Annak felkutatása, hogy van-e nálunk idősebb és ma is aktív magyar intézmény, itt Amerikában; 3. Esetleges érdeklődő magyar létesítmények és személyek bekapcsolódása örömteli jubileumunk ünnepségeibe és nekik meghívók küldése... Magyaros tisztelettel és szeretettel: Wieland Aladár, elnök 1995 február 18-án.” Tehát nem kell felszívódni! Ahol van hit és akarat, hit és szolidaritás, ott 100 évnél tovább is megmaradt a magyarság itt és ott is. De fontos szemmel tartani, hogy a hit és akarat mellett fontos a szív és a tudás is. Márpedig a következő nemzedéket szeretettel kell a magyarságra nevelni, nem görcsösen és hajthatatlan szigorral. Illyés Gyula gondolatai útmutatóul szolgálhatnak. „Ditirambus a nőkhöz” című versében így fogalmazza meg ezt a tanítást: "Nem a kövek és nem a fémek Nem amik állják az időt! Hanem a gyékény, a nád, a kéreg Nem az örök-élet-ígéret cinkosai. Nem a kimértek. Hanem a törékenyek s engedők: a fű, a lösz, a sás lett tiltakozás. A tettük után nyomban eltűnők. Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt: aki pedig kész elveszteni is, megtartja ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 13
