Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 1. (128.) szám
atal nyugdíjasok voltak a 70-es, 80-as évek külföldi pénzből teremtett nagy jólétkorszákának első kedvezményezettjei. A másik véglet a fiatalok helyzete. A ma 20 és 35 év közöttiek számára olyan lehetőségek bontakoznak ki, mint talán nagyon kevés helyen a világon. A venezuelai „olajlázra”, a távolkeleti „kis tigris” országok szédületes fejlődésére hasonlít a mi esetünk. Pl. „Anna” közgazdász 1990-ben havi 14 000 Ft-ot keresett (akkor kb. US$ 200). Nálunk 25 000 Ft volt a kezdő fizetése. Rengeteg kiképzést kapott, megtanult nyugati szemlélettel dolgozni. Három év után, 1993-ban már 76 000 Ft-ot keresett; akkor elment egy másik nemzetközi vállalathoz 100 000 Ft kezdő fizetésért, ahol már megígérték neki azonnal a 130 000 Ft-ot. Négy év alatt a fizetése forintban tízszeresére, dollárban hétszeresére emelkedett! A két véglet közt lavíroznak a mai 40-50 évesek. Kb. a fele teljesen felzárkózott a mai élet kihívásaihoz. Utolsó lehetőségüket kihasználva karriert csináltak. De legalább ilyen sokan vannak, akik — miután 15-20 éves állásukat elvesztették — értelmetlenül tengődnek az új helyzetben, mint a gyerek, aki kikapott, de nem tudja, miért. Összegezve, még nem találkoztam olyan emberrel, aki dolgozni akart, és nem sikerült volna neki. A lakáshelyzet Ma 100 000 lakás épül Magyarországon. Emellett Budapesten üresen áll másik 50 000 lakás, országszerte több, mint 100 000. A „lakáshiány” valóságban nem az. A lakások azért üresek, mert ha a bérlő nem fizet, nem lehet egykönnyen kilakoltatni. Ez szocialista örökség. A lakóházakat, villákat, melyeket elkozobtak a háború után a tulajdonosaiktól, most átadták azoknak, akik pillanatnyilag benne laknak. A bérlők a piaci ár 15-20%-áért vehetik meg lakásukat. Természetesen, mint tulajdonosok a karbantartást és a fenntartási költségeket ezentúl ők fizetik. Ha történelmi távlatból nézzük, az egykor egy társadalmi rétegtől elrabolt javak most „visszaszármaznak” a népre ezzel a mechanizmussal. Itt is a nyugdíjasok járnak rosszul, sok esetben nincs meg az a 15% sem, és pláne nem tudják fedezni a közköltségeket. Végezetül egy statisztikai adat. 1996-ban 32 000 lakásépítési engedélyt fognak kiadni. Becslések szerint ez a szám 1998-ra évi 38 00 és 2000- re évi 50 000 lesz. Itt van a magyar jövő. Magyarország jövője Optimizmusomról nem tudok, de nem is akarok lemondani. Az ország jövője fényes: a kedélyek kezdenek megnyugodni, az életszínvonal naprólnapra emelkedik. Miért mondom ezt? Válaszomat nem tudom elvonatkoztatni egyéni tapasztalataimtól. Mikor szerződtettem a kollégákat 1990 nyarán, mindnyájan azt hangsúlyozták, úgy szeretnének élni „mint Európában”. Rákérdeztem, tanultak-e földrajzot? Melyik Európáról van szó: a kievi, szófiai, bukaresti, vagy talán a párizsi, londoni körzetről? A válasz egyértelmű volt. Erre én azt mertem mondani nekik, hogy ha úgy akarnak élni, akkor annyit is kell dolgozni, pontosabban annyit kell termelni, mint az ottaniaknak. „Merjünk magyarok lenni!” Középiskolás koromat, egyetemi éveimet Széchenyi „kiművelt emberfők” szellemisége vezérelte. Ez juttatott el Harvardra is. Mikor 1992-ben tudattam a kollégákkal, hogy ismét meg kell kétszereznünk az évi forgalmunkat, legközelebbi munkatársaim azon tanakodtak, nem kellene-e engem az elmegyógyintézetbe szállítani. Rájöttem, hogy a struktúrát nem lehet tovább fejleszteni kizárólag a Harvardon tanult vezetéstechnikával. Ki kell találni valamit, ami magyar, ami a miénk, a sajátunk. Széchenyi kamaszkorom óta ideálom, hát megvettem a Naplóm c. kötetét, és ott találtam ezt a mondatát. A Széchenyi-év alkalmával egy gyönyörű poszteren ki is nyomtatták a jelmondatot: megvásároltam, és azóta is ki van függesztve irodánk fogadójában. Úgy gondolom, hogy a mai magyar társadalom legnagyobb problémája az önbizalom hiánya. Széchenyi szellemiségét igyekeztem tehát számokra lefordítani. Mikor a munkatársak évi 100 egységet termeltek, és én tudtam, hogy a cél 400 egység, kaptak kiképzést, és egy igen vonzó prémiumrendszert dolgoztam ki számukra. A hatékonyság évente 50%-kal növekedett. 1995- ben összehasonlítottuk termelésünket az államokbeli American Express eredményeivel, és kiderült, hogy a magyar kollégák 30%-kal többet termeltek, mint azok ott, az óceán másik partján. így tud a magyar ember, ha akar! Szilárd meggyőződésem, hogy ha ez sikerül egy 60 embernyi csapatnak, nincs miért ne sikerüljön nemzeti méretekben, és akkor elmondhatjuk, hogy mertünk magyarok lenni! [kp] 50 ITT-OTT 30. évf. (1997), 1. (128.) szám
