Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
Minden honlap annyit ér, amennyit használják, s a Kaslik Péter, Éltető Lajos és Élő László munkájának legszebb méltánylása az, hogy a honlapokat felkeressük és eleven fórummá változtatjuk jelenlétünkkel. □ Kankalincsokor Thorma Edit (1930-1997) emlékére a Reménység-tó partjáról (est) Élménydús és bennsőséges, meleg hangulatú, szellemi ekben-lelkiekben felüdítő esemény volt a Magyar Baráti Közösség hagyományos Magyar Hete, Ohio-ban, a Reménység tavát övező állami erdőségben, (ahol már a madarak is megtanultak magyarul énekelni), 1997 augusztusában, Szent István királyunk hetében. Az utolsó nap kicsit szomorú melankóliáját — hiszen az élet csupa búcsúzások hosszú láncolata: a végső búcsúig — enyhítette a jövőévi találkozás tudata és reménye. Annál nagyobb volt megrendültségük és fájdalmuk, amikor tudomásukra jutott a baleset, amely a Közösséget és a Nyugatra szakadt magyarságot sújtotta. Az egyhetes konferenciáról hazatérőben, tragikus autószerencsétlenség folyamán, németországi vendégünk és előadónk élettársa Thorma Edit, életét vesztette, Borbándi Gyula író és szerkesztő, valamint Közösségünk gondnoka, Bojtos László, súlyos sérüléseket szenvedtek. Thorma Edit Budapesten született, a vesztett háború végén, 14 éves korában szüleivel Németországba menekült és München közelében telepedett le, ahol középiskolai tanulmányait befejezte és leérettségizett. Münchenben 1951-től 1988-ig a Szabad Európa Rádiónál dolgozott, először mint gépírónő, majd titkárnő, s végül mint a Magyar Osztály ügyintéző vezetője. 1975 óta élettársi kapcsolatban élt Borbándi Gyulával, és másfél évtizeden át önkéntes munkával segítette az „ Új Látóhatár ” szerkesztését. Olvasó szerkesztői munkájának köszönhető, hogy az „Új Látóhatár” a legkevesebb hibával megjelenő sajtótermékekhez tartozott. Fontos szerepe volt Borbándi Gyula írói munkásságában is, a kéziratok elkészítésével, nyomdai levonatok javításával, név- és tárgymutatók összeállításával. Ismerte és szerette a klasszikus zenét, a képzőművészeteket, és szeretett utazni, különösen élete utolsó évtizedeiben. Felkeresett távoli világokat is, ismerte csaknem az egész földkerekséget. Nyitott volt minden szépség felé. Magyarországra, 44 év után, 1989-ben látogatott el először, és azóta többször is felkereste szülőföldjét. De továbbra is Münchenben szeretett volna lakni. Gondos kórházi kezelés és az idő jótékonysága révén, Borbándi Gyula és Bojtos László, hála Istennek, testileg felépültek. A lélek sebeinek gyógyítására azonban nincs orvosi recept és gyógyszertári balzsam. Csak a belülről fakadó hit és a környezetből sugárzó szeretet képes enyhíteni a veszteséget. Thorma Edit elzarándokolt hozzánk Münchenből a Reménység tavához, itt szólította magához az Úr, ezért a Magyar Baráti Közösség őt saját halottjának tekinti, és méltó formában őrizni és tisztelni kívánja emlékét. Ezt az ő személyiségéhez és munkájához illő jótékonysági ügy támogatásával valósítja meg. Most pedig szimbolikusan hadd emlékezzünk meg róla egy sárga kankalincsokorral, ezzel a szép és szerény erdei virággal, mely nemcsak a Küküllő martján, Erdélyben hanem a Reménység partján is nyílik, Ohioban... SÁRGA KANKALIN Kányádi Sándor Fekete pohárban sárga kankalin. Sokasodnak a halottam. Anyám, volt az első sárga kankalin. Gyűlnek, egyre gyűlnek a halottaim. — Nem fér a pohárba már a kankalin. (1963) 58 ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám
