Itt-Ott, 1997 (30. évfolyam, 1/128-2/129. szám)
1997 / 2. (129.) szám
Layton Nárcisszá Ludányi Erzsébet Ludányi Pál benne menekülésének ötlete. Visszaemlékezve az Eugene által felidézett látomásokra, a pontos részletek nem látszanak fontosnak. A határ közelében egy kanyarban lassító vonatról leugorva, Eugene Bulgárián át éjjel elvergődött Görögországba, majd a Boszporuszon át Isztanbulba. Egy hónapig a mesebeli török város utcáin élt mint törvénytelen idegen, hippikkel és hasiscsempészekkel barátkozva. Sikerült egy hamisított útlevelet vásárolnia, és Olaszországba utazott, ahol rögtön lecsukták hamis okmányok birtoklása miatt. Egy ideig börtönben ült, míg végül menekült státusát tisztázták. Az Egyesült Nemzetek kiállítottak számára egy „bona fide” menekült útlevelet, és ezzel Montrealba utazott, ahol útjaink rövidesen keresztezték egymást. Megkérvényezte a kanadai „partraszállt emigráns” (’’landed immigrant”) státust, és öt év múlva rádiódokumentumot készített a CBC számára, mialatt letette a kanadai állampolgársági esküt egy torontói bírósági teremben. Hűséget ígért Erzsébet királynőnek és minden örökösének (’’all her heirs”), ami úgy jött ki a rádión, hogy ”all her hairs” (’’minden hajszálának”). Jót nevettünk ezen. Időközben mindketten Torontóban telepedtünk le, én hogy elkezdhessem munkámat a „Cinema Canada” folyóirattal, és Eugene hogy négy évig a filmszakmát tanulja a York Egyetemen. Mindaketten közreműködtünk a „Toronto Filmmakers Co-op” kezdő éveiben, Eugene és én együttműködtünk egy dokumentumfilm készítésében, mely a tevékenységüket folytató idős emberekről szólt. De apró részletekbe menő kikötések alapján filmet készíteni — nem volt elég a megélhetéshez akkor sem, s így Eugene mint független riporter dolgozott a CBC rádiónak, lebilincselő dokumentumokat készítve, különösen etnik témákról. A Yorkon töltött egyetemi éveit meghökkentő csintalanságok, és az intézményi feljebbvalókkal való súrlódások jellemezték. Állandóan résen állva, hogy valamilyen csíny elkövetésével az embereket felrázza unalmas rutinjukból, Eugene boldogan mesélte, hogy az egyik kollégiumi fürdőszobának az egész padlóját bekente szappannal, az alsóbb éveseket elcsúszásra kényszerítve, vagy máskor a bejárat fölötti rejtett ablakból vízzel fröcskölte a hallgatókat, amikor drága kocsijaikból kiszálltak. Egy ilyen alkalommal már-már biztos volt benne, hogy egy csoport elkapja, de szerencséjére soha nem tudták tetten érni. Montrealban is megmutatkozott egyéniségének ez a játékos vonása, mégpedig a legmeghökkentőbb körülmények között, amikor például a St. Catherine utcán ilyen kérdéssel fordult egy teljesen idegen nőhöz; „Madame, est-ce que vous aimez la pollution?” (’’Asszonyom, ön szereti a szennyezést?”), vagy amikor egy liftben egyedül van egy csinos hölggyel és hirtelen térdre omlik előtte e szavakkal: „Cherie, je fáimé!” („Drágám, szeretlek!”). Egyszer majdnem letartóztatták, amikor ezt az utóbbi tréfáját megjátszotta. Feministák dühöngtek az ő látszólagos hím sovinizmusa miatt. De csak ritkán vették észre, hogy Eugene csupán emlékeztette őket a világegyetem másik felére, a hím felére. Valójában szerette a nőket és intim baráti körben hagyta, hogy belső gyöngédsége megmutatkozzon. Volt egy hol meleg-hol hideg viszonya egy karaib asszonnyal (a karaib indiánok törzsének maradékai, róluk nyerte nevét a Karaib-tenger: „Caribbean Sea” — szerk.), akivel Montrealban ismerkedett meg s aki néhány évi együttélés után szült neki egy fiút. „Levél Vietnamba” című utolsó nagyobb filmjét Eugene a fiának, Ian-nak (kiejtése: Ján), és a bárhol élő etnik gyermekeknek dedikálta. A film a Kanadába érkező „csónakos emberek” (Vietnam-ból törékeny csónakokon százezrével menekülők — szerk.) első hullámáról szól és a menekült sorsot Garry Son Hoan, egy 9 éves fiú szemén át nézi, kinek az emlékei még magukon viselik a háborútól elgyötört Saigon sebeit, a menekültekkel agyonzsúfolt csónakok flotilláit, a kambodzsai táborok éhező tömegeit. Ezeket a képeket lassan a letelepedés képei helyettesítik, az új ház, a korcsolyázni tanulás, a hamburger megismerése, és az első Kanadában született kisded fejének dörzsölgetése, szerencsekívánság céljából. Joan Baez dalában: ”Az Ég megsegít mindannyiunkat” mindez benne van. Egy újszülött megkeresztelése adja a legerőteljesebb képet Eugene egy korábbi filmjében, melynek a „Cigány vagyok” címet adta. Miután háromszor megmerítették a szentelt vízben, hogy elűzzék ITT-OTT 30. évf. (1997), 2. (129.) szám 55
