Itt-Ott, 1996 (29. évfolyam, 1/126-2/127. szám)

1996 / 1. (126.) szám

tények drasztikusan észhez térítették. E folyamat az elcsatolt területek magyarsága körében még gyorsabb volt, s talán nyugati részeink is érzik, hogy soha nem volt még oly nagy szükség rájuk, mint most az ezredfordulón.

Útkereső nemzetünknek ahhoz, hogy gyötört és tépett önmagát újra összeszedje, szüksége van mindarra az értékes tudásra, tapasztalatra és műveltségre, amelyet fiai és lányai a szétszóratásban — más népekhez és kultúrákhoz idomulva, de önmagukat megőrizve —, elsajátítottak. Erre éreztem rá 1991 végén, amikor az amerikai kormány vendégeként — egyhónapos tanulmányúton körbejártam az USA néhány nagy egyetemi városát. Magyarokkal szinte mindenütt találkoztam, de furcsa módon jórészt az amerikai partnerek jóvoltából. Ekkor írtam le a Magyar Felsőoktatás-ban az alábbiakat: „Sajnos a kint élő magyarság belső kohéziója és kötődése az óhazához korántsem olyan erős, mint sok más (pl. lengyel, ukrán, zsidó, kínai stb.) közösségé, ezért először őket kellene segítenünk az egymásratalálásban és identitásukban, hogy utána kölcsönösen segíthessünk magunkon. Ebben mind az újjáalakuló Magyarok Világszövetségének, mind a kinti magyar szervezeteknek, külképviseleteknek és tanszékeknek megvan a maguk feladata.” A Világszövetség főtitkáraként szeretném elérni Önökkel, minden lelkiismeretes honfitársunkkal, szövetségesünkkel együtt, hogy a magyarság kohéziója határon belül és túl oly mértékben erősödjék, hogy ilyet többé ne tudjon leírni senki. A Kisantant létrejöttében például felmérhetetlen szerepe volt a cseh, a román, a szerb és a szlovák értelmiségnek. Masarykéknak. Trianon után a megcsúfolt magyar kormányzat a szellemi honvédelem programjával, a műveltségi fölénnyel igyekezett jobb körülményeket kicsikarni a Sorstól, melynek része volt a Collegium Hungaricumok hálózata, a Magyarok Világszövetsége létrehozása, s a külföld minél jobb, alaposabb tájékoztatása magunkról. Az offenzív külpolitikai és külhoni műveltséggyarapító aktivitásunkkal elért átmeneti eredményeinket — a magyartöbbségű területek első és második bécsi döntéssel történt visszacsatolását — a háborús ököljog és a világháború utáni hazudozó törvényszegés hosszú időre megsemmisítette. Ma térségünkben ismét háború dúl a nyugati kereszténység, a keleti ortodoxia és az iszlám határvidékein. Ez ismét úgy érint bennünket, mint a nyugati kereszténység egyik végvárát. Fáj a hódoltságban sínylődő nemzettársak szenvedése, de tudjuk, hogy nekünk mégsem lehet más utunk, mint a velük szolidáris szellemi önvédelem! Nem térhetünk vissza a barbár ökölharchoz, amikor a történelem — úgy véljük — nekünk dolgozik.

A szellemi honvédelem alapja a szellemi együttműködés és építkezés. A világban szétszórtan élő magyarság és leszármazottainak összefogása saját egzisztenciája, elhagyott nemzete, valamint befogadó országa érdekében. Abból kell kiindulnunk, hogy Európa, ha gazdaságilag, politikailag tényező akar maradni a világban, nem szűkülhet be. Tágítania kell határait. Első lépésben legalább addig, ameddig a nyugati keresztény kultúrkör teljed. Tehát az egykori Magyar Királyság, Lengyelország, a balti államok és Finnország határáig. A nyitott kommunikációjú társadalomban, a légiesülő határok és a szabad átjárás, munkavállalás révén rendkívül megnő a több nyelven kommunikáló, több kultúrát ismerő emberek szerepe. Ezáltal nő a többnyelvűség, a magyar nyelvtudás jelentősége a közép-európai térségben, ahol ma bármely országban talál megfelelő szintű közvetítő partnert az e nyelven tudó odavetődő idegen.

Nem eléggé ismert tény, ezért nem árt újra meg újra tudatosítani, hogy a századfordulón — a sokat kárhoztatott magyarosító politika ellenére — Erdélyben az ott élő protestáns és katolikus magyar népesség közel egyharmada anyanyelvén kívül beszélt románul is, míg az ortodox románságnak csak egytizede beszélt magyarul. Hasonló volt a helyzet a Felföldön is. Az Erdélyben élő zsidó és szász népesség idegennyelv tudása fölülmúlta a magyarokét, ami a Monarchiában egzisztenciálisan a miénknél is jobb helyzetet teremtett számukra.

Manapság az Európai Unió tényleges kialakulásával, multikulturális jellegével, működésével formálódik az a keret, amely a világban szétszórtan élő, több nyelvet, kultúrát ismerő nemzettársaink, s rajtuk keresztül a magyarság értékét, termelékenységét is emelni fogja. Ehhez azonban a hangoskodó indulatokat, a belharcot, az irigységet és az irritáló kivagyiságot, valamint a letargiát mindinkább le kell küzdenünk magunkban és köreinkben. Legalább ilyen fontos feladat, hogy a magyar népesség műveltségét, nyelvtudását és szolidaritását minél magasabb szintre emeljük. Az elszakított területeken élő magyar ifjúság számára például — az anyanyelv és az adott ország többségi nyelvének elsajátítása

ITT-OTT 29. évf. (1996), 1. (126.) szám 17