Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 2. (125.) szám
XJram, én nem tudom, milyen a kerted, a virágod és a pázsitod. Én nem tudom, virágok ültetését ágyasaidban hogy igazitod. Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve júniusi vasárnap hajnalán, beteg lábával és beteg szivével bánatosan kertedbe ment anyám. Uram, tele volt immár félelemmel, sokszor riasztó árnyék lepte meg, de szigony-eres, érdes két kezével még gyomlálgatta volna kertemet. A kicsi teste csupa nyugtalanság, s most elgondolni nem tudom, hogy ül. Virágosodban könyörülj meg rajta, hogy szegény ne szenvedjen tétlenül. Mezőiden ne csak virágmagot vess, virágaid közé vegyíts gyomot, hogy anyám keze gyomlálhassa kerted: asphodelosod és liliomod. Áprily Lajos: )rA kertbe ment Páratlan nyugalom s békesség napja volt, egy-egy pillanatát úgy éltem, hogy örök! Ámde az alkonyat túlgyorsan beköszöntött, illendőképp még búcsaúzni se tudtam Isten napjától a domb tetején. Késő bánat!... Hogy köszönöm meg vigaszt osztogató, krőzusi kedvét? Csillámló gyermek-mosolyok, csipogások kínálták örömét, értelmét a világnak. Reggel a horgomon szép hal akadt fenn, hála a mesterségnek, amit még páfrányos ereknél tanultam apámtól — abból telt mai, gazdag ebédem. Nyomtatásul cirmos-piros alma bukdácsolt a küszöbre arról a fáról, melyet hajdan anyám nevelt, kisfa korától... így táplálnak még most is a holtak, s élnek — amíg emléküket áldjuk. Kárba nem vész a vetőmag jó földbe hullva, és a tálentumok is csak sokasodnak méltó kezekben! Vajha mind így sáfárkodtam volna a rámbízott tálentumokkal! Sokkal tisztább volna most az álmom, s nem szorongnék homályba meredve, ha a magány s az éjszaka baglya lompos szárnnyal huppan ablakomra. Jékely Zoltán: „Profán Angelus” 14 ITT-OTT 28. évf. (1995), 2. (125.) szám
