Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
Bojtos László gondnok köszöntő szavai: Barátaim! — Kezdjük azzal e reggel első perceiben, hogy fogjunk kezet a mellettünk, mögöttünk és előttünk ülővel és így köszöntsük egymást. Ha végignézek a sorokon, akkor látom azokat, akik a kezdettől fogva velünk vannak, még Lake Hope előtt, Chautauqua idejéből. Azután látok egészen új arcokat, pár éveseket, a fiatalokat, akik akkor még nem voltak, és nagyon hiányolom azokat, akik akkor voltak, de már nincsenek. Az ő emlékükre gyújtjuk meg az emlékezés gyertyáját. Évtizedektről beszélhetünk ma már, barátaim, hogy egy gondolat összehoz bennünket és hosszú a sora azoknak, akik közénk jöttek ez idő alatt. Elsősorban meghívott vendégeink, előadóink, akik kicsit részünkké, barátainkká váltak. Azután olyanok is, akik egy nehezen megszerzett, rövid amerikai útnak egy részét arra fordították, hogy felkeressenek bennünket itt a vadonban. Ebben is van valami különlegesség: nem egy nagy amerikai város közepén, hanem Ohio államnak egy eldugott helyén történik mindaz, ami jellemezte az elmúlt éveinket. Alig öt éve még az összes helyet, amit ez az intézmény nyújtani tud, mi vettük át erre a hétre. Sőt olyan túljelentkezés volt, hogy embereket arra kértünk, szorítsanak helyet a későn jövőknek. Most alig haladjuk meg az 50%-át az akkori létszámnak. Megfordult a világ körülöttünk. A nagy veszély, a kommunizmus, a kommunista diktatúra megszűnt létezni. Úgy tűnik, hogy ezzel megcsappant a mi érdeklődésünk is. Annak ellenére, hogy éppen ez a közösség nem az emigrációs lelkülettől várta magyarnak maradása szellemét, most a megfogyatkozott létszámból azt látjuk, hogy mégis nagy hatással volt ez ránk. A mi helyzetünk különösképpen nem változott. Talán állandósult az, hogy most már önként választottuk a Magyarországon kívüli életet. A kihelyezett magyar életét és szerepét akarjuk betölteni. A megváltozott hangulat hatására vizsgáltuk helyzetünket. A múlt évben is „Hova innét, MBK” címmel ankétot rendeztünk. Ez év márciusi vezetőségi gyűlésünkön, és bizonyára tudjátok, hogy tegnap egész nap foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, előre jőve ide, Lake Hope-ra egy nappal. Úgy érezzük, és így is defineáltuk múlt évi zárónyilatkozatunkban, hogy magyarságtudatunk fejlődésének, megtartásának élményekre épülő módjait kell keresnünk. Úgy önmagunk mint ifjúságunk számára. Ezért is választottuk a hét tematikájául ezt a kérdést: Magyarságtudat többkultúrájú társadalmakban. Tulajdonképpen a kettős identitástudatnak a kérdése ez. Hadd osszam meg veletek ennél a pontnál Sütő András gondolatát: „Egy nép határait nemcsak sorompók jelzik, hanem elsősorban és mindenek előtt az a vérpiros vonal amely szívkamrától szívkamráig ér és húzódik óceánok és földrészek fölött.” Az összetartozás igéj e ez! Ezt kívánjuk művelni itt, amikor együtt gondolkozunk, nótázunk, szórakozunk az elkövetkező héten. Legyetek ennek jókedvű és boldog résztvevői. Ezt kívánom én mindannyiótoknak huszonharmadik találkozási hetünk első reggelén. □ ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 7
