Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
és tévéadások rendkívül nagy értékű, fontos munkát végeznek. Nem kell messzire menni, a Kossányi-tévét a napi többórás műsorával Önök mindnyájan jól ismerik. Az ITT-OTT konferencia évről-évre helyet, keretet ad magasszintű magyar találkozóknak — neves otthoni művészek, politikusok részvételével. Vagy említeni lehet és kell a Magyar Környezetvédelmi Alap óriási küzdelmét Bős- Nagymaros ügyében. Tiszteletreméltó a hazánkban vagy a szomszédos országokban előálló krízis-helyzetekben történő, anyagi és szellemi energiát nem kímélő gyors reagálásuk. Gyűjtések, adakozások folynak nemes magyar célokra, a menekültek megsegítésétől a magyar olimpikonok támogatásáig. A Magyarság Jóhírét Védő Liga átvizsgálta az amerikai tankönyveket — mit is írnak hazánkról! Siralmas állapotot találtak, de már megkezdődött a pótlás, a kiegészítés! Csodálatos érzés olvasni honfitársainkról, akik sikeresek. Említeni szeretném a legutóbbi, a Plain Dealer-hen olvasott cikket Becskeházy úrról, aki Budapestre indul diplomáciai szolgálatra, vagy Pataki úrról, aki eséllyel indul New York állam kormányzói tisztségéért. Sokáig lehetne sorolni a pozitív példákat a cserkészet tevékenységéről a közös alapítványokon keresztül az öntevékeny művészcsoportokig, kultúregyletekig. Ez utóbbiról azonban feltétlenül ki kell emelni, hogy a nemzeti hagyományok megőrzésében hatalmas szerepük van. Széchenyi István mondta, hogy „csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya.” Nos, ezen a területen van aktivitás, vannak eredmények, a cserkésztáboroktól, vezetőképzőktől, akár az itteni, mostani nagy rendezvényig. De ahogy tudjuk — sajnos —, a rendezvények száma csökken, és ez intő jel. És most néhány kevésbé örvendetes dolgot említenék. Az egykor a magyarság szervezésében, megtartásában vezető szerepet játszott egyházak szerepe is csökken — sajnos szerte az országban. A magyar papok elöregednek, nem csak a hívők, kevés az utánpótlás, a magyar nyelv ritkábban szólal meg a templomokban, ahogyan tegnapelőtt is hallhattuk... A legnagyobb gond azonban, amit mi érzékelünk, az egység hiánya, illetőleg ennek az egységhiánynak egyik logikus következménye, hogy a szervezetek bizony sokszor egymás ellen is működnek. Megkülönböztetések élnek — az emigrálás ideje és okai alapján — a 45 után eljöttek, az 56 után eljöttek, a gazdasági okokból és a politikai okokból eljöttek között. Nem a megkülönböztetés a gond, hiszen ez természetes is lehet, hanem az egymással szembeni magatartás, elhatárolódás, elkülönülés. Borzasztó rossz dolog, hogy Amerikában sajnos nincs a magyarságot összefogó olyan központi szervezet, amelyikkel Magyarország, vagy a magyar követség folyamatos, hivatalos kapcsolatot tarthatna, kikérhetné véleményét, támogathatná törekvéseit, felhasználhatná szaktudását, és amely fontos közvetítője lehetne gazdasági, politikai, kulturális és tudományos kapcsolatainknak. Több olyan szervezet is van, amely ezt a posztot betölthetné, gondoljunk csak az Amerikai Magyar Koalícióra, a Magyar Világszövetség Amerikai Tanácsára, az AMOSZ-ra, házigazdánkra, a Magyar Baráti Közösségre, a Magyar Amerikaiak Országos Szövetségére, vagy akár az AMSZ-ra. De ezek az egyenként tisztes célkitűzésű és taglétszámú szervezetek egyrészt ritkán egyeznek véleményükben, gyakran nem ugyanabban a hangnemben énekelnek, másrészt energiájuk egy részét egymás ellen fecsérelik el. Óhatatlanul eszembe jut, amit Leibnitz, a filozófus mondott a többi, egymással évődő filozófusról: mindnyájuknak külön-külön igazuk van abban, amit állítanak, de nincs igazuk abban, amit a másikban tagadnak. Egy kicsit igaz ez a magyar szervezetekre is. Milyen nagyszerű lenne, ha a magyar szervezetek — és ezt most nem csak az amerikaimagyar szervezetekre értem — tehát, ha a szervezetek kórusában mindenki azonos hangnemben énekelne, és nem lenne disszonáns hang, vagy egy fél ütemmel lemaradt énekszó. Egy ilyen előadásban hatalmas erő lenne. Töméntelen tudás, tapasztalat és érzelem van szerte a világban szétszórva — óriási bankbetétje ez a „lélek, a szellem, a kultúra Nagy Magyarországának.” (Ezt a kifejezést Éltető professzor használta hétfőn!) Mit javasolnék szívesen, mit kérnék szívesen az itt élő magyaroktól? •Folytassák Magyarország támogatását mindazokon a módokon, amit eddig is tettek. •Ne lazuljon az érzelmi-értelmi kötődés az Óhazához — nemzeti tudatuk nagyon fontos része ez. A politikai változásoknak nem szabad, nem kell feltétlenül visszahúzódással, ill. a magyar38 ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám i
