Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)

1995 / 1. (124.) szám

ágában.

A környezet kulturális hatása

A megközelítésnél elsősorban azt kell szem előtt tartani, kivel és milyen céllal akarunk információt közölni. Ha a saját nemzedékünkről, elsőgenerációs magyar-amerikaiakról van szó, akkor természetesen csakis magyarul, hogy a rozsdásodó szókincsünket csiszoljuk, bővítsük, gyakoroljuk. De ha másod- és harmadgenerációs fiatalokról van szó, akkor igenis meg kell gondolni, hogy bizonyos körülmények között angolul jobban célba jutunk. Az ilyen fiatalok rá kell, hogy eszméljenek, hogy miért érdemes küzdeni a magyarságért. Ezt a ráeszméltetést csakis angolul tudjuk elvégezni, ha magyarul nagyon keveset (csak a konyhanyelvet) vagy semmit sem értenek. (Ebből a célból hoztuk létre a magyar nyári egyetemet Portlandban és később Adában. Jelenleg pedig részben ezért szervezzük az Emberi jogokat védelmező munkaműhelyünket.)

Ha az ilyen alkalmakkor sikerül lelkesíteni és tudatosítani, akkor van lehetőségünk visszanyerni a következő generációból egy-egy egyént a voltmagyarok közül. Ha ezt a pontot elértük, akkor kell, hogy tudjunk biztosítani számukra egy olyan közösségi légkört ami erősíti és elmélyíti magyarságukat mind érzelmileg, mind értelmileg. Ez két tényezőt kell számba vegyen: elsősorban, hogy kettős élményviláguk van. Sokmindent teljesen amerikai szemszögből ítélnek meg, annak dacára, hogy a magyar kultúrát magukénak vallják. Azaz kettős létünk mássága, különlegessége határozza meg, melyik része a magyar kultúrának ad értelmet itt is és egyben, hogy érvényesíthető-e amerikai környezetben is.

Például, emlékszem, számomra milyen volt az amerikai és a magyar élményvilág összekapcsolása saját életemben. Bár már kilenc éves voltam mikor Amerikába érkeztünk, és már volt némi magyarságtudatom az „Egri csillagok” szintjén, a magyar irodalomból nagyon kevés tudással rendelkeztem, talán egy-két klasszikus Petőfi és Arany versből állt tudatformáló készletem. így felvértezve kezdtem az amerikai tapasztalataimat és tanulmányaimat Virginia állam elemi iskoláiban, először Victoriában, majd Ameliában. Itt megtanultam, hogy Amerika igazi hősei csakis a déli államokból származtak, főleg Virginiából. Jobban tudtam idézni

Patrick Henryt vagy Thomas Jeffersont mint Abraham Lincolnt vagy David Thoreaut. Hőseim közt ott szerepelt Stonewall Jackson és Robert E. Lee, míg Sherman, Grant és társaik csak a kegyetlen túlerőt jelentették számomra. (Csak később jutott tudatomba, hogy az amerikai polgárháború-ban a Kossuth emigráció magyarjai mégis a győztesek oldalán szerepeltek — pl. Asbóth Sándor, Zágonyi Károly.)

A másság, a különlegesség az ellenkező irányba utazva hasonló kettősséget eredményez. Egyik lányom debreceni élménye mutatja ezt be legjobban. (Tudiillik egy évre „haza” költöztünk, hogy taníthassak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen egy Fulbright csereoktatói program keretén belül. Az alkalmat lányaink számára is maximálisan kihasználtuk és ők ott a „kis Kossuth”-ba jártak.) Az első pár hónap igazi kihívás volt számukra, de aztán nagyon megszerették osztálytársaikat, iskolájukat, Debrecent és Magyarországot. Annak dacára, hogy mindketten Limában, Ohioban születtek, az iskolaév végére nehezen lehetett volna őket megkülönböztetni osztálytársaiktól. Mégis, az év befejezésekor, mikor egyik lányom spontánul adott „magyarságának” kifejezést, ez tipikusan amerikai módon buggyant a felszínre. Trikóingeket rendelt olyan felirattal, mely pontosan tükrözte kettős hűségét. Elsősorban, mert az ingeket amerikai barátainak szánta, mint „hazatérési” ajándékot — egyben emléknek is — Magyarországról. A trikóingre azt a szöveget nyomtatta két-nyelvii/kétértelmű felirattal és Magyarország térképével, és egy tehénnel az előtérben, hogy „Magyarország marha jó hely!” Angolul pedig, hogy „Hungary is an udderly awesome place!” (Azaz „Magyarország csodálatosan csöcsös/tőgyes hely!”) Lelkesedésükben lányaim a trikót hordták is Debrecenben. Észrevettem, hogy lánykám spontán naiv hazafiságát a debreceniek másként értelmezték! Mosolyt vagy együttérzést nem váltott ki sem az 1-es számú villamos, sem a 31-es számú autóbusz útvonalán. Inkább rideg, megrökönyödött tekintetek nyugtázták a trikó szövegét. Magyarországon a hazaszeretetet nem lehet ilyen könnyed és humoros módon kifejezni. Legalábbis a debreceniek, úgy vettem észre, a magyar hazafiságot csak komoly, komor, és szomorkodó keretek között tudják felfogni, felismerni, vagy megérteni.

Mindezt csak azért mondtam el, hogy megértsük, miként tudjuk továbbadni a magyar

ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 31