Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
missziós munkának — a problémái. Voltaképpen egy sem új, a lapban is foglalkoztunk már velük, de most azt szeretnénk, hogy itt az élő szó erejével nyúljunk e kérdésekhez, avégett, hogy Tibennetek és általatok, személyi baráti körötökre való befolyástokon keresztül, több szétszórtsági magyart serkentsünk gondolkodásra és tettre, ezeknek a számunkra életbevágó témáknak kapcsán. Nem elég, ha e kérdéseket itt és most felvetjük és megvitatjuk: ébren is kell tartani azokat a jövőben és továbbfejleszteni az eszmecserét róluk, hogy a dialektikából nyert új belátásaink újabb, hatékonyabb cselekvés alapjául szolgálhassanak. [...] Ne várjon senki csodát. A szétszórtság sorskérdéseit nem tudjuk egy, tíz vagy száz szeminárium megtartásával sem elintézni. A megoldást csak a magyar egyének, tizek és százak sokaságának kemény, kitartó, izzasztó munkája hozhatja meg. Csoda, ha lesz, nem a külsőségekben, a szavakban, gondolatokban megy majd itt végbe, hanem belül, a lelkűnkben, az ITT-OTT Baráti Köre szellemének elmélyítésében, mely a kezdettől fogva arra tanít bennünket: nincsen turáni átok, s tudjuk szeretni is egymást, ha nagyon, nagyon akarjuk. Hozzászólások (4-5) Erdy Miklós: Megjegyzi, hogy a „szeminárium” elnevezés nem előnyös. Nagy Károly Endre: A szeminárium szó rossz, magyarországi emlékeket idéz fel a kötelező „politikai-gazdaságtan szemináriumokkal” kapcsolatban.” Lukács Tibor: Zavarja, hogy 1956-tal kapcsolatban nem tudja, mi az ITT-OTT álláspontja. Azaz, hogyan értékeljük ki ezt a legszebb, legmélyebb magyar élményt. Van-e ezzel kapcsolatban ideológiai irányelvünk? Éltető: hangsúlyozza, hogy az ITT-OTTnak nincs hivatalos álláspontja. „Hogy mi az ITT-OTT álláspontja — ez attól függ, hogy kihez intézed a kérdést! Mindenkinek megvan a saját véleménye.” Ludányi András: „Öreg népek Amerikában: örmények, görögök, zsidók” (7-14) A görögök is, az örmények is, úgymint a zsidók, nemzeti vallással rendlekeznek. Népi életképességüket, úgy érzem, nagyrészt ennek a ténynek tulajdoníthatjuk. Nem azt mondom, hogy a megmaradás titka az „egy nemzet, egy vallás” receptjében rejlik. Azt mondom inkább, hogy az a nép, amely sajátos nemzeti vallással rendelkezik, életképesebbnek bizonyult az amerikai „olvasztó tégelyében. Hogy az „egy nemzet, egy vallás” formulája mennyire nem döntő tényező egy nép megmaradási képességére vonatkozóan, látszik a lengyelek és az olaszok sorsából. Mindkét csoport, bár fontos számát teszi ki Amerika lakosságának, kevésbé sikeres népi kultúrája megtartásában mint az említett három, kisebb lélekszámú „öreg” nép. A [római] Katolikus Egyház, úgy a lengyeleknek mint az olaszoknak csak annyiban „nemzeti” egyháza, amennyiben a legtöbb lengyel és olasz a Katolikus Egyházhoz tartozik. Ez az egyház viszont Amerikában nem a lengyel és olasz (vagy akár magyar) megmaradást szolgálja, hanem az ír és az angolszász hierarchia beolvasztási politikáját. Az „egy nemzet, egy vallás” létezése Amerikában csak akkor szolgálja egy népcsoport megmaradását és továbbfejlődését, ha az tényleg annak a népnek a sajátos szükségleteit elégíti ki. Az örmény, görög és zsidó népek ilyen vallási közösségekkel rendelkeznek; a görögök a Görög Ortodox Egyházzal, az örmények az Örmény Apostoli Egyházzal, a zsidók pedig a különböző zsidó „egyházakkal” (hitközségi szervezetekkel). [...] Az olvasztó tégely mítosza a második világháborúig — és talán egészen a 60-as évekig — hivatalos „ideál” volt. De mitológiai mivoltáról mindenkit meggyőzhetett a 60-as évek „fekete hatalom” mozgalma és egyéb „ethnic” csoportok ébredései. Rájöhetett mindenki, hogy az olvasztó tégely sem egyéb mint elangolszászosítás más néven. így a népi tradíciójukat még őrző amerikaiak (zsidók, görögök, csikánók, stb.) egy új ideált állítottak az olvasztó tégellyel szembe, a „mozaik”, vagyis kulturális pluralizmusra alapozott amerikaiságot. Az utóbbi elképzelés szerint nem szükséges a kulturális és nyelvi beolvadás az angolszász mintába ahhoz, hogy valaki „amerikai” lehessen. Sőt: a kulturális és nyelvi különbségek gazdagabbá és színesebbé teszik az amerikaiságot. Nem véletlen, hogy napjainkban az amerikai zsidóság a kulturális pluralizmus legaktívabb támogatója. (Ezen a téren nekünk, amerikai magyaroknak is hasonló érdekeink vannak!) De a zsidók amerikai történetük folyamán a kulturális pluralizmust a kezdettől fogva szorgalmazták, ha 20 ITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám
