Itt-Ott, 1995 (28. évfolyam, 1/124-2/125. szám)
1995 / 1. (124.) szám
egymaga Szlovákia több háborús bűnöst produkált, mint ahányat Németroszágban mindmáig képesek voltak kimutatni. Dédnagyanyám pl. 80 évesen, Vilma húgom kétévesen, jómagam pedig nyolc évesen lettem háborús bűnös. Együttjárt ezzel a teljes jogfosztottság, amit a párizsi béketárgyalások követtek, ahol Clementis külügyminiszter-helyettes 200 ezer etnikai magyar cseréjét javasolta, amit el is fogadtak. így kezdődött a következő magyarellenes stáció, a lakosságcsere, amely lényegében lefejezte a szlovákiai magyarságot; az értelmiség zöme s a magyar városi polgárság eltűnt tájainkról. Ezzel kapcsolatban csupán egyetlen példát hadd említsek meg: Kassát. Ma ennek a városnak negyedmillió lakója van, de ebből a magyarok részaránya alig 13 ezer... Ugyancsak az említett kormányprogram alapján tiltották be a magyar nyelvű oktatást, s így egy nemzedéket ítéltek analfabetizmusra. Ezzel egyidőben, pontosabban a lakosságcserével párhuzamosan megkezdődött a kényszermunkára való deportáció Csehországba... A nemzetiségi megalázás különböző fokozatai közül a legalpáribbnak én a reszlovakizációt tartom. Az akkori csehszlovák politika elaljasulásának ez a mélypontja — velünk szemben. JN^indezt összefoglalva eljutottunk odáig, hogy az első köztársaság közel egymilliós magyarsága az 1950-es népszámláláskor Szlovákiában 350 ezerre zsugorodott. Ám ezt a számbavéttetést megelőzte a kommunista hatalomátvétel, a Jégtörő február”, a Sas Andor által metaforává emelt Gottwald-i hatalomátvétel 1948-ban. Ekkor bebizonyosodni látszott, hogy nagyapáink és apáink „baloldalisága” nem volt hiábavaló — a párt visszaadta állampolgárságunkat. Ma már tudjuk — mert előkerült azóta néhány dokumentum —, hogy e nagy megbékélésnek nem a párt és a csehszlovák állam toleranciája a szülője, hanem maga Sztálin, akinek két legnyugatibb gyarmatán — Magyarországon és Csehszlovákiában — szüksége volt stratégiai okokból egy elfogadható békére. Ám az akkori csehszlovák kormányzat még ekkor sem mondott le a magyarság szétszórásáról. Minden eszközzel igyekeztek gyengíteni, szigetesíteni a dél-szlovákiai magyar etnikumot. Számukra komoly eredményt hozott a lakosságcsere, hiszen a kitelepített magyarok helyébe mintegy 70 ezer repatriált szlovák került; ugyanakkor az elkobzott magyar birtokokra partizánokat telepítettek le, de tudok olyan akcióról is, hogy a volt Hlinka-gárdisták — a szlovákiai gestapósok — kegyelmet kaptak, ha letelepültek a dél-szlovákiai magyar régióba. Ami számunkra föld- és honvesztés volt, számukra az föld- és honfoglalás lett. Egyébként ezt az igyekezetét az SZLKP 1945-ös programja is rögzítette, imigyen: „A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket és lehetőséget a rendes emberi életre.” Vagyis folytatódott az 1922-ben meghirdetett földreform, csak más politikai és társadalmi körülmények között. Ugyanakkor volt egy „szigorúan titkos” terv is, amelyet a Földművelés és Földreform Megbízott Hivatalának 8 osztálya dolgozott ki. A JUH-nak (Dél-nek) nevezett akció célja a délszlovákiai „idegenek” — magyarok — „eltávolítása” volt, újabb csehországi deportálással. A végrehajtással megbízott Központi Komiszszió 1948. szeptember 21-én tartott ülésén megszervezte a vidéki kirendeltségeket, ún. stábokat. Az akció az SZLKP KB közvetlen irányítása alá tartozott. Ezt az akciót azonban már nem lehetett végrehajtani, mert a CSKP IX. kongresszusa meghirdette a falu szocializációját — a szövetkezetesítést, ami új helyzetet teremtett, mégpedig olyan méretűt, hogy annak összefoglalására most nincs időnk. Amit mégis elmondanék róla az az, és annyi, hogy a szövetkezetesítés, a mezőgazdasági területek kollektív művelésbe vétele elsősorban nem azért volt a történelmi folyamatok megerőszakolása, mert a szlovákiai magyar parasztságot megfosztotta termelési eszközétől, hanem azért, mert olyan következményei lettek, amelyek ezt a közösséget szétrombolták. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést az egész szövetkezetesítési folyamatnak igen komoly nemzetiségi vonatkozásai is vannak. Ugyanis az ötvenes évek elején a déli agrárzónában, ahol a magyarság zöme él, e szövetkezetek élére általában nem magyarok kerültek, de olyan szlovák repatriáltak, akik a gazdálkodáshoz alig is konyítottak. Ennek egyik egyenes következménye az lett, hogy a korábbi virágzó mezőgazdasági termelés a huszas évek szintjére esett vissza, s a magyar parasztság gyakorlatilag a jobbágyság szintjére süllyedt. Azidőben a mezőgazdaságban nem volt szabadság, gyakran hónapokig fizetés sem, csak évi 365 nap robot... Ugyanerre az időre esik azonban a nemzetiséITT-OTT 28. évf. (1995), 1. (124.) szám 15
