Itt-Ott, 1994 (27. évfolyam, 1. (123.) szám)

1994 / 1. (123.) szám

lokálisak: a magyar, a cseh, a román, a szerb dominancia.

•Behatároló tényezők a Monarchia utódállamai, a többségi nemzetek részéről a történelmi kisajátítások, az eltulajdonítások.

•Behatároló tényezők a nagy nemzeti emigrációk, a kettős lét tudata és gyakorlata.

•S ma már az is behatároló tényező, hogy a nemzeti kisebbségek — önálló politikai pártokban, mozgalmakban — politikai tényezőkként jelennek meg.

Az elmondottak összefüggésében a legnagyobb, meghatározó tétel a magyarság kárpát-medencei, Közép-Kelet-Európa-i léte.

G"örcsökkel, kölcsönös sérelmekkel telített negatív érzések határozzák meg az együttélést ebben a térségben. Pontosabban: a szomszéd államok politikája egy negatív képet, negatív érzésvilágot nagyít ki, azzal manipulál. Ennek kapcsán a magyar ügy magyar negatívumként jelenik meg a képernyőn. A magyar az esetek többségében ellenség.

Neves szlovák író fogalmazta meg az évtizedek óta ismételt tételt: a szlovákok a magyarok ellenében érték el nemzeti megmaradásukat. Igen, a magyar mint ellenség, mint ellenségkép mélyen beidegződött, szinte lelki mechanizmussá vált. Önvédelmi reflexszé, valamiféle hazug történelmi alibizmussá.

A szlovák parlament megkövette az elhurcolt zsidókat, megkövette a kitelepített szlovákiai németeket, elégtételt szolgáltat a volt Szovjetunióba ártatlanul elhurcolt civileknek. A magyar ügynél azonban — ismétlődő javaslataink és beadványaink ellenére — ez a folyamat megállt. Ismétlődik az a szlovák vélemény, mely szerint a magyarok háború utáni meghurcolása természetes történelmi bosszú volt. Eszerint a magyarok háború utáni megaláztatását együtt kell tárgyalni a kiegyezés utáni szlovákellenes, illetve a Horthy-Magyarország Szlovákia-ellenes politikájával.

S van Közép-Kelet-Európának egy lappangó kísértete: a háború után a német és magyar kisebbség homlokára sütött kollektív bűnösség pecsétje. Ezt az elvet jogilag Benes köztársasági elnök dekrétumai s az akkori Szlovák Nemzeti Tanács határozatai testesítették meg. Ezeknek az okmányoknak az alapján zajlott a németek és magyarok kitelepítése, illetve elhurcolása. Az akkori

kormányok eme tette a vak bosszú, a nacionalista gyűlölet, a brutális etnikai tisztogatás műve volt. Mindennek kevés köze volt a történelmi igazságtevéshez. Ezek az okmányok ma is érvényben vannak, s százezrek vagyonjogi kárpótlásának állnak útjában.

S az utókor, azáltal, hogy nem érvényteleníti ezeket a döntéseket, védelmezni kényszerül mindazt, ami megtörtént. Védeni a védhetetlent.

Csehországban az e témára szervezett közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 62 százaléka még ma is igazságosnak tartja a németek és magyarok 47 év előtti meggyalázását. Tehát valami tudatalatti azonosulásról van szó a múlt brutalitásával. De hiszen mi a történtek utókora vagyunk, s a mai közéletet nem az elkövetés, hanem az igazságtevés felelőssége terheli! A mai szlovák és cseh politika azonban még ezt sem vállalja.

Liberális fogadkozásai ellenére Havel sem vállalta. A mai cseh és szlovák politika felelősei nem akarják vagy nem képesek felismerni, hogy a terhelő vádak, a történelem nem végződnek a mai nappal. Ha a cseh és szlovák politika komolyan gondolja a demokrácia útját, tudatosítania kell, hogy a szülőföldhöz és hazához való jog sérthetetlen. Ennek a jognak a jegyében kell lehetővé tenni mindazoknak — németeknek és magyaroknak —, akiket igazságtalanul űztek el földjeikről, hogy amennyiben igénylik, visszakaphassák állampolgárságukat.

Európában a német-francia szerződéssel megtörtént a nagy kiegyezés. Közép-Kelet-Európában ennek még súlyos igazságtalanságok állják útját.

S Kelet-Közép-Európának még egy más kísértése is van: a boszniai dráma, melynek kapcsán érdekes minősítések jelennek meg a cseh lapokban. Miért vagyunk közömbösek, kérdik az újságírók? Nem az iszlám és a kereszténység szent háborújáról van szó — írják. Azért gyilkolják és szorítják ki földjeikről a muzulmánokat, mert másak a neveik, másként élnek, más értékrendben hisznek. Ez valódi néven etnikai tisztogatás, brutális népirtás. Boszniában a pluralizmusra, az autonóm polgárra, az európai kultúra és civilizációra mérnek csapásokat.

Igen, s azok, akik ma abban a hitben ringatják magukat, hogy Boszniában leszámolnak az iszlám európai terjedésével, nem gondolnak arra, hogy ez a példa — tehát a csinált ellenség pusztításának félelmetes mechanizmusai — európai mértékké válhat. Ki szavatolja ma Európában azt, hogy a

14 ITT-OTT 27. évf. (1994), 1.(123.) szám