Itt-Ott, 1993 (26. évfolyam, 1. (122.) szám)

1993 / 1. (122.) szám

pártot, mint a Magyar Demokrata Fórum, amelyik közép-jobbközép elhelyezkedésű párt, nyilvánvalóan nem lehet balra húzni, tehát nem érdemes baloldalról támadni, amennyiben ezt a centrumot akarjuk szétverni. A legrégibb kommunista taktika, hogy jobbra kell tolni a középpártokat és a jobboldal felé folytatni a szalámipolitikát, nem balra. Baloldalon nem lehet megvásárolni politikai erőket, de egy komoly pártot mindig csak jobb felé lehet szétszedni. Erre irányuló törekvéseket világosan föl lehet ismerni más országokban is. Nálunk is.

Ha úgy teszem föl a kérdést, kinek az érdeke ma, hogy a Magyar Demokrata Fórumot és általában a középpártokat szétszedjék, meggyengítsék és jobb felé kényszerítve jobboldali frazeológiával próbálják tönkretenni, akkor a válasz az, hogy ez igenis a baloldal érdeke. Hogy hány embert zsarolnak meg ennek érdekében esetleg korábbi tevékenysége következtében, ami által balról kezelhetővé teszik, s hogy kik vannak ebbe beavatva ezen célok érdekében, s kik azok, akiket hagynak szélsőségesen jobboldali demagógiát folytatni, s végül kik azok akik kisebb csoportokban őszintén vallanak extrém jobboldali nézeteket, miáltal ezt a fajta politikát szolgálják, az részletkérdés. Jól láttuk az elmúlt három évben is, hogy ez a politikai tendencia zsarolással és korrumpálással hogyan érvényesül.

Érdemes persze az egész bolsevizmus kérdését is áttekinteni. Kik voltak nálunk a leghangosabb antibolsevisták? Először az SZDSZ folytatott olyan antibolsevista politikát. A kérlelhetetlen jelzőt használta Kis János a választások előtti legutolsó televíziós adásukban. Nagyon jól megtervezett politika volt ez az antibolsevizmus akkor. Azt a célt szolgálta, hogy lehetőleg a kommunistaellenes érzelműeket becsatomázzák a Szabad Demokraták Szövetségébe. Ez azonban idővel olyan feszültséget teremtett a szabad demokratáknál, hogy az eredeti kemény mag, amelyikben nagyon sok volt a korábbi revizionista, marxista, maoista, posztmarxista (ahogy tetszik), más, őszintén liberális vagy demokratikus erőkkel olyan politikai képletet hozott létre, amelyben nagy feszültségek támadtak. Ha Csurka István nem íija meg remekművet 1992. augusztus 20-án, akkor nem sikerül neki az SZDSZ-t oly mértékben talpra állítani és összerázni, mint ahogy sikerült. Persze ez a nagy antikommunizmus a választások után ezekben a pártokban háttérbe szorult. Amikor én először azokat a kijelentéseket tettem '89-90 fordulóján, hogy ezek baloldali pártok, jó esetben baloldali értékekkel, akkor fel voltak hördülve. Ugyanakkor bennünket pedig, ha éppen szükséges volt, az előző rendszerrel kollaboráló pártként mutattak be külföldön. Kommunistákkal kollaboráló pártoknak persze, s ahol úgy kellett, ott antiszemita pártoknak. A hatalommegosztás és a kormányzat megosztása nagyon szépen alakult. Aczél Györgytől kezdve végig tudom vezetni azt a vonalvezetést, akár az Új Márciusi Fronton keresztül az SZDSZ-ig, hogy hogyan épült fel ennek a látszólagos antikommunista propagandának a becsatomázása egy olyan pártba, amelyik végső céljait tekintve egyáltalán nem antikommunista. Amikor a választások megtörténtek és megalakult a kormány, a kormánykoalíciót, a centrumot már nem lehetett ezzel

16 rrr-on 26. évf. (1993), 1.(122.) szám

a váddal szétszedni, már nem volt politikai értelme az antikommunista propaganda folytatásának, tehát úgynevezett mérsékelt politika folytatásába kezdtek. Innentől fogva bennünket már csak úgy lehetett politikailag eródálni, ha nem baloldalisággal vádol bennünket az ellenzék, hiszen az egyszer már nem vált be, hanem éppen jobboldali vádakkal. Erre először a Kisgazdapárt bizonyult jó terepnek. Úgy ítélték meg, hogy befuthatnak a legszélsőségesebb jobboldali propagandával, az indulatok felgerjesztésével. Érdemes megnézni, hogy a kisgazdapárti hatalomátvételi kísérlet és a folyamatos felszeletelés után milyen szinten akarták átvenni az olyan politikai erők, amelyek kifejezetten kötődnek az előző garnitúrához, és kiket akartak akár szakértőként, akár politikusként bevetni, amikor Torgyán József előtérbe került.

Amikor ez a politika a látható kudarcok miatt veszített az erejéből, nem maradt más lehetőség, mint a koalíció főerejében, az MDF-ben kelteni föl a jobboldali frazeológiával és bizonyos radikális nézetekkel azt a politikát, ami most a Magyar Demokrata Fórumban megfogalmazódik részben Csurka István nevéhez kötve. Radikális fordulatot követelő antikommunista tisztogatási és egyéb politikai célkitűzésekkel. Egy politikai pártban két és fél évnyi kormányzás után sokan elégedetlenek, mert nem úgy sikerült ahogy elképzelték, s azért is elégedetlenek, mert őbelőlük nem az lett amire vágytak, nem csináltak karriert, és mivel a kormányzás időszakában két választás között mindig van egy időszak, amikor mélypontra kerülnek a politikai pártok, megindult a harc a hatalomért. A nyílt, agresszív, frontális támadást a demokrácia ellen, hosszas orvlövész-előkészítés után nem a centrum és a kormány erői kezdték el, hanem azok a politikai erők, amelyek Csurka István körül gyülekeztek. A jobboldaliságról és baloldaliságról érdemes még annyit is elmondani, hogy önmagában ezek a szavak a parlamenten kívül nem sokat jelentenek. Kossuth Lajos mondta, hogy jobboldali vagy baloldali a kormány padsorain kívül nem sokat jelent. Ez így van, de az elmúlt másfélszáz évben az európai politikában bizonyos hagyományok, bizonyos érdekek alapján mindenki körülbelül tudja mégis, mit ért politikai balközép vagy jobbközép, mit ért szélsőbal vagy szélsőjobb alatt.

Egyre megtanított bennünket a történelem: arra, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal között sokkal több a rokonság, mint gondolnánk. Módszerük azonos, legfeljebb arról van szó, hogy a legfejlettebb ipari termékeiket igénybe véve elgázosítással vagy „természetes” körülmények között, a tundrákon kívánják elpusztítani az embereket. A módszereket tekintve nincs külünbség a szélsőségek között. A nézetekben és a demagógiákban ugyancsak kevés a különbség. Ha valaki elővesz egy Szálasi-szöveget, és elővesz egy Rákosi Mátyás-szöveget, körülbelül két szót kell letakarni, és nem tudja kitől ered a kézirat. Ha tehát valaki megnézi azokat az elemzéseket és nagyszerű írásműveket, amiket kifogásolnak a gazdálkodással, a tulajdonrendszerrel kapcsolatban bizonyos értékek megfogalmazásakor, akkor ezekre az írásokra legalább annyira rá lehet mondani — beleértve Csurka István írásait is — hogy ezek nem egyértelműen szélsőjobboldali írások. Legalább annyira érződnek rajtuk a