Itt-Ott, 1992 (25. évfolyam, 1/119-3/121. szám)
1992 / 3. (121.) szám
Lélegzet és lélek Két hete voltam Budapesten és a bűz elviselhetetlen. A közlekedés iszonyatos. Én, hülye, szüleim kocsijával mentem a Kossuth térre a BAH csomóponttól (ólommentes, ólommentes...). Ez dél tájban húsz perc volt és egy másik negyed óra, amíg parkolóhelyre leltem. Viszont hazafelé háromnegyed öttől fél hatig totyogtam a Lánchídon (most már értem, miért ugrott Clark Ádam) és az Alagúton által. Ugyanez villamossal és metróval 15 perc. Mértem. Mindenki ott parkol ahol szottyan neki. A Váci utca és a Pesti Barnabás utca találkozásánál például (Megállni Tilos!) duplán parkolnak az autók, és a Bölcsészkar íve alól kifordulni akaró 8-as busznak meg kell várnia, amíg a sofőr befejezi a bevásárlást a Haris-közben. Budapesten autókázni teljesen ésszerűtlen (hacsak nem laksz kinn a francban, nem éjszaka kell eljutnod valahova, vagy nem cipelsz valamit). Ha a dolog racionális döntés lenne, úgy a döntés költségeinek növelésével lehetne csökkenteni a forgalmat. Van autóadó, biztosítás, a benzin méregdrága, nem működik. Magas parkolási díj, kemény büntetés a tilosban parkolónak, Demszky próbálta, ez sem megy. A döntés költségeit mások döntései is növelik: 45 perc a Kossuth tér-BAH csak azért, mert mások is autókázni akarnak; időpazarlás, ez is költség. A mérgező gőzök-gázok költségei hosszútávúak, ha már egyszer a büdöset megszokja az ember, azon nem csodálkozom, hogy ezzel senki sem számol. Miért jár mindenki autóval mégis? Mert ez nem racionális döntés. Itt nem közlekedésről van szó; az autózás egy romantikus, önkifejező gesztus. Itt a szabadságról van szó, arról, hogy az autódra nem kell a járdaszélen várni, hogy a teret nem kell másokkal megosztanod, kényelmesen ülhetsz, rádiózhatsz-magnózhatsz. A világ mozi, amely a szélvédőüvegeden pereg, amíg más a buszon zötyög, te akár perecet is rágcsálhatsz. Zenére suhan a lámpaoszlop. Stírölheted a nőket. Büntetlenül bámészkodhatsz, a város látványosság, turista vagy otthon. Az autó apartheid. Nem kell nézned a púpos bácsit a cekkerrel, a műbőrkalapost, a cigányasszonyt, a visszereslábú házmestemét a tizenkét fej káposztával, a ricsajozó iskolásokat, akik egymás fejét verik az iskolatáskájukkal, és nem kell megalázóan a zsebedben kotorászni, hajön az ellenőr. Az autó a tiéd, te választottad, neked tetszik. Tested meghosszabbítása egy apró kulcscsavarintással, egy puha lábmozdulattal, súlyzózás nélkül kapsz száz lóerőt! Ragasztasz rá mindenfélét, hogy CSOCSO meg CSACSACSA, általában bármit, ami a CASCO betűiből kirakható, lógatsz bele szivacs kockát, vagy keresztet, ha a kocka el van vetve. Az autóban tarthatsz mindenfélét, reggel nem kell töprengeni, hogy mit vigyél magaddal. Autózni jó! Autózni szép! Ha esik, lefröcskölheted a gyalogost (Letörli, Félre áll es nem pöröl, megtanulta Arany Jánostól). Lehet dudálni, szerényebb összegért dallamkürtre is szert tehetsz, lehet lámpánál kilőni, hülye Trabis elé bevágni, T-betűsre villogni (a barom, nem tud vigyázni?! Vigyázni tud, vezetni nem tud), motort túráztatni, hadd szívjon a mögötted álló, zummm-zumm (a te autódban van légfrissítő, fenyőfás). Hirtelen eszedbe jut valami, elfordulsz balra. Buszsofőr! Buszsofőr! Mégsem a Podmaniczky utcába mennék, hanem inkább a Körtérre, ha itt kanyarodik hamarább vagyunk a Bartók Béla úton. Az életed saját kezedben van! Van ebben valami bódító. Ólom és szénmonoxid. A romantika számára az egészség mindig gyanús. Az egzaltáció mindig a betegséggel rokon, az egészség a polgári unalom és bornírt rend rávetítése az emberi testre. Nem vagyunk tömeg ! Tömegközlekedjen, aki tömeg. Most mit csináljon szegény Demszky? Róna-Tas „Kérem vigyázzanak, az ajtók csukódnak, a Moszkva tér következik” Ákos (San Diego) Megmerevedve Megmerevedve a csitítástól felrúgott megállapodások kérdőjeleiben rejteni a gyilkolást, a bombák jég-eső rombolását falvakat mezőkkel összehabaró zivatarában kiállni az útszélre most, égnek-emelt kezekkel várva a halántékot közelítő vas hidegét, ne emlékezz és ne emlékeztess új-vidékre, a negyvenezreket tömegsírban rothasztó szótlanságra, sem a kacsákat cafattá taposó hernyó-talpra tópartokon, embervértől is pirosult a pipacs, hiszed, vagy nem, fáj még, vagy csak sajog: a kisebbik marad magnak, a nagy itt árnyékká borul. Valahol Európa felett, 1992. febr. 20. Zas Lóránt 28 rrr-OTT 25. évf. (1992), 3. (121.) *zám
