Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
MVSZ-t a Magyar Világ Kft., mely magánvállalkozás eddig a Magyar Híreket adta ki számára, egy olyan szerződés alapján, amelyre a Kft., az MVSZ-szel ellentétben, nem fizethetett rá. Ezt a szerződést Komlós Attila főtitkár az állami számvevőszék tanácsára és az elnökség beleegyezésével októberben kénytelen volt felbontani. A részletek bonyolultak, most csak annyit, hogy ez már magában az MVSZ anyagi csődjét jelentheti, s eddig hat személy elbocsájtását eredményezte; ezen kívül az MVSZ-nek azóta nincs fóruma, lapja, nem tud tagságával érintkezni. (Nóta bene, a Magyar Hírek, melynek fedőlapján most nagyítóüveggel jól kivehető az „Új” szó a „Magyar” M-betűjének mélyedésében, úgy látszik, hirtelen kifizetődővé vált, mert a Kft. továbbra is kiadja, saját eszközeiből. Igaz, hogy legalább két cikkben beszámoltak a lapban az MVSZ-től való megválásról, de tudjuk, hogy tudják, hogy az olvasók általában nem tudják, hogy ez így van, vagy ha mégis, hogy mit jelent. Továbbra is az MVSZ jóhírére építenek — Dzsónzék nem hiszik, de az is volt! —, s arra a címlistára, melyet nem hajlandók a volt lapgazdának visszaszolgáltatni.) Aztán ott van Pungor Ernő. Pungor az ősi időkben került az MVSZ vezető testületébe, pontosan olymódon, mint mindenki más, és lett az MVSZ Magyar Fórumának szervezője, rendezője. E feladatot kitűnően látta el. Amikor javaslatomra úgy döntött az MVSZ, hogy megrendezi a 3. világkongresszust 92-ben (én ugyan 95-re proponáltam), Pungor Ernőt bíztuk meg előkészítésével. Ki is küldték egy körútra nyugatra. Hogy itt kinek mit mondott, kire hallgatott, csak sejtem, de olyanokat is megnyert az ügynek, akik azelőtt nem voltak az MVSZ rajongói. Visszatérte után pedig otthon úgy tett, mintha az MVSZ trónörököse is volna: többek között egy olyan alapszabályt szerkesztett és teijesztett nyugaton, a világkongresszussal elfogadtatandó, amely a feje tetejére állította volna a Világszövetséget — parallel emigráns elnökséggel. Múlt októberben aztán összeveszett Komlós Attilával, akinek a helyére a maga emberét akarta helyezni, és minden tisztségéről lemondott (bár most azt állítja, hogy a választmányi tagságáról nem) — és beállt vezetőnek az MVSZ-t perelő Magyar Világ Kft magánvállalathoz. Onnan cikkezget mostanában az MVSZ ellen és ereget ugyanakkor paradox inteijúkat az MVSZ nevében, amelyet a világkongresszusig elvezetni önmagát tartaná legitime elhivatottnak, nem az őt megbízó testületeket. Teszi mindezt méghozzá mint tárca nélküli miniszter, mert Antall József közben azzá üttette, a pesti utca szerint azért, mert szomszédok. Nesze neked, MVSZ... A dolog tragikomikumához tartozik, hogy maga a miniszterelnöki hivatal kerek perec nyilasnak és magyarországi közszereplésre persona non grata-nak nyilvánított olyan emigráns személyiségeket a már felkért világkongresszusi védnökök körében, akiket Pungor Ernő nyert meg itteni kőrútján az MVSZ-t átszervezendő magánakciójának, illetve akiknek az emigráció belügyeiben járatlan, szegény Pungor Ernő bedőlt. Hogy hol van a kutya elásva, bizonyára Te is tudod, kedves olvasóm. Egyre mérget vehetsz: a kettős elnökségű MVSZ ötlete nem Pungor Ernőtől ered. Naivságát pedig semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy azt hiszi, ezek mögött a botcsinálta emigráns vezérek mögött pénz vagy tömegek állnak. Semmi sincs mögöttük már; ami volt, elherdálták, aki volt, elmarták. Hozzá kell tennem, hogy Antall miniszterelnök úr hivatala e tekintetben is megnyugtatóan jól informált. (Ennek ellenére az illetők kizárását nem tartom sem helyesnek, sem jogosnak a kormány részéről. Miféle demokrácia ez? Meghívást visszavonni pedig nem illik.) És az MVSZ? Az a maga sok baja mellett mindenféle nemes és valóban fontos üggyel van elfoglalva, csak eggyel nem: a tagtoborzással. Komlós Attila, Dobos László bejárják Amerikát, de belépöíveket nem hoznak magukkal. Az MBK oregoni gyülekezete Dobos László hatására és jelenlétében megszavazza a belépést, a csekket magam adom át Budapesten, de két nap alatt nem akad harminc másodperc arra, hogy a belépést — per alapszabály — az elnökség tudomásul vegye. A titkárságnál nincs kérdőív. Majd megküldik. Nem küldik. Telefonálok —jön. Azóta is. Mármost mit mondjak az enyéimnek itt? Az igazat? A választmány által jóváhagyott és még érvényben levő tarifák szerint nyugati számára az egyéni tagság 49$ (hogy miért nem ötven, azt minden Amerikában élő tudja, bár a helyes szám $49.95 lett volna), egyesületi belépő 290$. Ha a két körút alatt csak tíz helyi egyesület és 200 egyén belép, akkor ez tizenháromezer dollárt, azaz majdnem egymillió forintot jelent az MVSZ számára. Ha pedig az elmúlt pár hónap alatt az MVSZ megnyer magának ezer magyarországi tagot, ami már csak a kisebbségeinkkel való foglalkozásából származó igen jó sajtója miatt is konzervatív szám, ezek ezerforintos tagdíjából bejön újabb millió. Magyarországi egyesületek beléptetése nehezebb ügy, de húsz fizető tagegyesület nem tűnik irreálisnak: ez újabb egymillió forint. Ezzel nemcsak hárommillióval több a bevételünk, de nagyobb a súlyunk, befolyásunk, ha úgy tetszik, a legitimitásunk is. Csakhogy erre nincs „felszerelve” a titkárság, bár minden adottsága megvan hozzá. (Pénzt egyébként vállalatoktól is kellene kérni, az ott működő külföldiektől különösképpen, amelyek menedzserei tudják, hogy a helyi adakozás hozzátartozik a jó üzleti viszonyhoz — a part of doing business —, s talán még magyar partnereik is tanulnának a jó példából. De így, ugyan mire adjon, mondjuk, az American Express Hungary?) Abbahagyom, tudom, mi a vélemény odaát rólunk, örökké okoskodó „ameriakaikról”. Pedig a kritika építő: mi régesrégen Magyarország jövőjében élünk. Kivéve azokat, akik valamelyik nagy sorsfordulónál elakadtak. Mint Pungor Ernő amerikai barátai. Dzsónzék. Meg az MBK tanácsa. —éji ITT-OTT 24. évf. (1991), 1-2. (118.) szám 53
