Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 116. szám
Fórum GONDOLATOK AZ ITT-OTT JÖVŐJÉRŐL Úgy érzem, Papp László sokak véleményét fejezte ki, amikor az ITT-OTT szerkesztőjének küldött levelében azt írta, hogy az űr, amelyet magas színvonalú európai folyóiratok megszűnése okozott, „fokozott felelősséget és megnövekedett feladatot ró arra a kevés megmaradó sajtóra, amely még a szétszórtságban élő magyarok rendelkezésére áll” (ITT-OTT 1990,115. sz.). Valóban, a megnevezett és meg nem nevezett folyóiratok megszűnése nem marad hatás és következmények nélkül. Nemcsak arra gondolok, hogy mind több nyugati magyar író és tudós küldi kéziratait Budapestre és a folyóirattal rendelkező vidéki városokba, hanem átrendeződik a megmaradt nyugati irodalmi sajtó és módosul az egyes orgánumok jellege is. Abban mindegyik biztos lehet, hogy megnő munkatársai száma és talán az eddigi színvonala is javul, mivel megbecsült és neves új szerzők közreműködésére számíthat. A jó írások kevesebb folyóirat között oszlanak meg és ennek következtében mindegyik jobbá válhat. Az is valószínűnek tetszik, hogy ki fog alakulni valamelyes munkamegoszlás a megmaradt orgánumok között. Ez némileg kívánatosnak is látszik, hiszen az egyes folyóiratok önös érdeke is azt sugallja, hogy valamely műfajban vagy szakterületen igazán a legjobbat nyújtsa, tehát sajátos profillal rendelkezzék. Ha áttekintjük a mai magyar nyugati sajtót, hat olyan orgánumot találunk, amelynek irodalmi vagy tudományos jellege van, vagy pedig olyan hírközlő és tájékoztató lap, amely irodalmi, történelmi, politikai esszéivel, tanulmányaival és cikkeivel a gondolkodást és eszmélkedést nagy mértékben előmozdítja, a nyugaton élő magyarok tájékozódását befolyásolja. Ez a hat sajtótermék a Katolikus Szemle, a Szivárvány, a Nemzetőr, a Bécsi Napló, a Nyugati Magyarság és az ITTOTT. Látnivaló, hogy egyik-másik nem tartozik a legnagyobb és legolvasottabb orgánumok közé, mégis vizsgálódásaim szemszögéből ezek kínálják a legtanulságosabb szemlélődési anyagot. A magyar kolóniák sorsát például az olyan lapok, mint a Kanadai Magyarság, az ausztráliai Magyar Élet vagy a dél-amerikai Magyar Hírlap, sokkal inkább befolyásolják, mint az általam kiválasztott hat folyóirat és lap, de ez utóbbiak a közgondolkodás alakulását illetően sokkal megbízhatóbban igazítanak el, mint az előbbiek, amelyek jellegüknél fogva mindenekelőtt a hírtovábbítást és tájékoztatást szolgálják. Más szempontból, de ugyancsak figyelmen kívül hagytam olyan jelentős vallási orgánumokat, mint a Mérleg-et, a Szolgálatot, az Útitárs-1 és az európai katolikusok népszerű lapját, az Életünk-et. A már említett profilírozás megítélésem szerint azt eredményezi, hogy a szépirodalmi alkotások — tehát versek, elbeszélések, szövegek — elsődleges megjelenési helye a Szivárvány, az értekező prózáé — tehát irodalmi, történelmi, politikai esszék és tanulmányoké — a római Katolikus Szemle lesz. Az emigráns vagy nyugati magyar lét problémái megtárgyalása, a hazai valósággal való szembesülés és az eszmetisztázó vita színhelyévé a Nemzetőr, a Bécsi Napló, a Nyugati Magyarság és az ITT-40 ITT-OTT 23. évf. (1990), őszi (116.) szám OTT válik. (Ide sorolnám egyébként a torontói Krónikát is, de azzal a fenntartással, hogy kisugárzási köre többékevésbé Kanadára korlátozódik.) Ezek a profilok természetesen nem teljes kizárólagossággal alakulnak ki, számos átfedésnek leszünk tanúi. A szóbanforgó folyóiratok és lapok már a minél nagyobb olvasottság érdekében is igyekeznek sok műfajnak és tárgykörnek helyet biztosítani. Mégis, előrelátható, hogy valamiféle műfaji és tartalmi sajátossága mindegyiknek lesz. Az olvasó biztosan észrevette, hogy nem a világnézeti vagy politikai hovatartozást tekintettem a tárgyalt orgánumokat egymástól megkülönböztető jegyeinek. Persze, ezek a jegyek a jövőben sem tűnnek el, de szerepük és jelentőségük csökkenni fog. Már ma is szembetűnő, hogy mennyire enyhült az egymástól való elkülönülés vágya és a szembenállás élessége. Ez a jövőben még inkább így lesz. A régi ellentétek és konfliktusok főleg a Magyarországhoz való viszony és a mindenkori magyarországi állapotok megítélése ügyében robbantak ki, pontosabban annak eldöntése körül, hogyan kell, illik, helyénvaló ezekre emigráns részről reagálni. A szabad és demokratikus Magyarország létrejötte kiiktatta ez ellentétek és viszályok e forrását, úgyhogy a jövőben legfeljebb akörül lesz nyugati magyarok körül vita, hogy a kormány vagy a kormányzó pártok jól védik-e a magyar nemzet érdekeit. Ez azonban aligha válik olyan kizáró okká, hogy a megmaradt folyóiratok és lapok egymás között — a nézeteltérések ellenére is — ne építsenek ki jó viszonyt és együttműködést. És munkatársaik ne kövessenek el hűtlenséget, ha más lapokba is írnak. Az előbbi gondolatmenet talán magyarázat lehet arra, miért tartanám helyesnek, ha az említett sajtóorgánumok megőriznék eddigi profiljukat és az őket másoktól eddig megkülönböztető sajátosságokat. Nem hinném, hogy jó eredményre vezetne, ha most mindegyik az Új Látóhatár vagy az Irodalmi Újság tartalmi utánzására törekednék, abból a nemes felfogásból indulva ki, hogy így tölti ki az említettek megszűnésével keletkezett űrt. Az ITT-OTT-ban közölt olvasói levélből ilyen törekvést és a szerkesztőségnek szóló ajánlást olvastam ki. Az ITT-OTT — akárcsak a többi folyóirat és lap — akkor cselekszik helyesen, ha megmarad — profilját tekintve — azon az úton, amelyen eddig haladt és amelyet a hosszú megjelenési idő igazolni látszik. Az ITT-OTT- nak nem arra kellene törekednie, hogy olyan legyen, mint a többi — megszűnt vagy létező — folyóirat, hanem arra, hogy még jobban, még színvonalasabban, még hatásosabban tegye azt, amit eddig tett és amit láthatóan az olvasók is honorálnak. Mint vitatkozó, nézeteket és véleményeket szembesítő, ütköztető, az olvasók, szerkesztők és munkatársak közötti kommunikációt serkentő — tehát eszmetisztázó tevékenységet folytató — folyóirat szinte egyedül lát el olyan feladatot, amelyre a nyugati magyarságnak a jövőben is szüksége lesz. Ha ezt az eddiginél még jobban, alaposabban és színvonalasabban teszi, az immár többször emlegetett űr betöltéséhez hatásosabban és eredményesebben járul hozzá, mintha jellegén, tartalmán és külszínén változtatva másokhoz hasonulna. — Borbándi Gyula, München I
