Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 3. (112.) szám

foglalta össze: „Szövetségünk több, mint három évtizedes küz­delmet folytat a még mindig szovjet katonai meg­szállás alatt álló ország felszabadítása és önálló államiságának nemzetközi elismertetése érdekében. Ennek a szüntelen küzdelemnek voltak felemelő mozzanatai, aminek tanúsága a magyarbarát kon­gresszusi képviselők és szenátorok parlamenti felszólalásai, a State Department meghívásai anké­tokra, és még a White House-ból is néha-néha elis­merő szavakban bővelkedő táviratok is érkeztek, amelyek reményt ébresztettek arra, hogy egyszer­­csak eljön a nap, amikor az országban állomásozó szovjet hadosztályok mégis kivonulnak. Élvek során rájöttünk, hogy lelkesítő vállveregetésen kívül sem­mi sem történt a felszabadítás érdekében. Ennek egyik oka az volt, hogy Hruscsov, aki Sztálin örökébe lépett, nagyhangú ígéretet tett a világ pro­­letáijainak a felszabadítására, azonban hallani sem akart Magyarország megszabadításáról a szovjet ka­tonai megszállás alól. Amikor pedig az USA kormánya — tapintatos diplomáciával — ezt az .ügyet’ az Egyesült Nemzetek közgyűlésére bízta, az ENSZ főtitkára erélyesen tiltakozott, s Hruscsov, a Szovjetunió kormányfője s egyben a Kommunista Párt főtitkára, ezt az erélyes tiltakozást még erélye­sebben visszautasította azzal az indokolással, hogy senkinek sincs beleszólása az Orosz Birodalom jogába az őt fenyegető koncentrikus haditámasz­pontok ellen véderőt fenntartani szövetségesei területén. Ezzel a .magyar ügy’ lekerült mind az USA, mind az ENSZ .békefenntartási’ napirendjéről’ — fejezte be mondanivalóját Varga László. A vacsoraszünetben — fehér asztalnál és piros kadarka mellett — Varga jellegzetes jovialitásával folytatta elbeszélését: „Azért a helyzet mégsem oly reménytelen, mint amilyennek látszik. Valami biztató jel mutatkozott, amikor egy napon levelet kaptam egy magasrangú US katonatiszttől, amiben gyalogsági-ezredesi uni­formist ajánlott fel szövetségünk egyik arra érdemes tagjának, aki Magyarország felszabadítása érdeké­ben kifejtett fáradhatatlan tevékenységével erre ér­demesnek bizonyult. Ugyan ki lehet ez a magas­rangú katonatiszt, aki ennyire szívén viseli hazánk sorsát —, vetődött fel bennem a kérdés. Csakhamar megtudtam, nevét mégsem említem. Elégedjetek meg azzal, hogy a State Department megbízásából ügyködik az Egyesült Államok külpolitikai és gaz­dasági kapcsolatainak, természetesen az amerikai transznacionális korporációk gazdasági mono­póliumának kiteijesztése érdekében is.” — Kicsoda szövetségünknek ez a kiváló tagtársa? — kérdezte egyik asztaltársunk. Varga szemlesütve mondta: — Szeretném elhárítani magamtól a választ. — Miért? Csak nem restelled, hogy egyszer US ezredesi egyenruhában jelentél meg körünkben? — Nem azért, mintha a felajánlott rangfokozatot keveselném. Inkább azért, mert a bennünket meg­tisztelő levélből valami hiányzott. — ? — Az, hogy nem volt említés benne a magas­rangú rendfokozattal járó katonai fegyverzetről. „Si non é verő, bene é trovato” — mondotta Var­ga László mosolyogva. „A katonai fegyverzet hiánya miatti méltatlankodásom kissé emlékeztet arra a beigért, de elmaradt katonai segítségre, amelyet az angolszász nagyhatalmak kilátásba helyeztek, de sohasem mozgósítottak.” *** A vacsorát követő ülésen Varga László humoros elbeszélésének folytatása helyett komoly szavakat intézett a gyülekezethez: „Az az érzésem, hogy Tamói László tagtársunk a szellem fegyverével harcol az ország szuveré­­nitásának helyreállításáért az új magyar alkotmány révén. Ez az alkotmány, amennyiben az emberi és állampolgári szabadságjogokat garantálja és a Mag­yar Köztársaság kifejezéssel háttérbe szorítja a vörös csillag alatt görnyedő — hagyományos ko­ronájától és kettőskeresztjétől megfosztott — ősi címerünket, valóban a nemzeti szuverénitás felé ve­zető útja lesz az új nemzedéknek. Ezért szö­vetségünk közgyűlése által reámruházott felhatal­mazás alapján, ismételten felkérem Tamói László ügyvéd-kartársunkat, hogy — Gál Imre és Láczay Ervin közreműködésével — folytassa a reábízott munkát olyképpen, hogy az indítványozzuk kifejezés helyett alkalmazza inkább az ajánljuk kifejezést, hogy ezáltal ne keltse azt a benyomást, mintha ki­fogástalan jogi érvekben bővelkedő tanulmányával befolyásolni kívánná a törvényelőkészítő osztály munkatársait. Július 30 előtt, amely a szöveg­kidolgozás határideje, lesz alkalmunk arra, hogy a javaslatot megvitassuk és annak végleges szövegét, mint szövetségünknek az amerikai jogászok szak­szerűen kidolgozott véleményét Magyarország igazságügyminiszterének figyelembevétele céljából felterjesszük. Varga buzdításának hatására az alkotmány­reform tervezetének tanulmányát folytatom. Az a gondolat is felvetődött bennem, hogy a Magyar Szab­ad Jogászok Világszövetsége mellett az amerikai Magyar Baráti Közösség is érdekelve lehet ennek a sorsdöntő problémának a megvitatásában. Mindezek után hátra volna még saját álláspontom felvázolása, nem is annyira az al­kotmánytörvény tartalma tekintetében, mint Inkább annak keresztapja. Kulcsár Kálmán személyiségé­nek és tiszta szándékának kimutatása végett: Kulcsár Kálmán és munkatársainak tel­jesítménye jogászi szakértelemmel megalapozott, gondosan előkészített munka. Akár a bel-, akár külföldi magyarságnak nincs oka arra, hogy kétel­kedjék a magyar alkotmányreform szellemi munká­sainak becsületes szándékában. A javaslat egyetlen szakaszában sem fedezhető fel kétértelműség vagy hátsó gondolat. Megteszik azt, amit az adott körülmények között megtehetnek. Ezredéves ha­gyományunkba vetett hitük, nemzeti eszményeink iránti lelkesedésük, szabadságszeretetük, nem homályosítják el tisztánlátásukat: világos előttük. ITT-OTT 22. évf. (1989), 3. (112.) szám 33

Next

/
Thumbnails
Contents