Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 3. (112.) szám
lyen körülmények között sem avatkoznak erőszakkal belügyeinkbe. Itt azonban ismét alapkérdésekre kell összpontosítanunk figyelmünket. A legfontosabb alaptétel az, hogy Gorbacsov reformálni akarja a szovjet birodalmat, nem felszámolni. Az azonban elképzelhető, hogy a Brit Birodalom második világháború után végbement metamorfózisához hasonlóan — amikor ez a birodalom nemzetek szövetségévé vált — a Szovjet Birodalom is az eddigi tökéletes domináció helyett megelégszik azzal, hogy Kelet-Közép-Európa az érdekszférájához tartozik, ahol a szovjet érdekeket reálpolitikai szempontból tiszteletben tartják, de belpolitikai tekintetben szuverénné válnak a volt csatlósok. Erre vonatkozólag az Afganisztánból való visszavonulás és a kubaiak Afrikából való részleges kivonulása biztató jelek. Gorbacsov Havannában a minap tett kijelentése is figyelemre méltó; azt mondta, hogy a Szovjetunió törekvése a korlátlan dominációra világszerte visszahúzódóban van. A Szovjetunió számára a legfontosabb terület Közép-Kelet- Európa; kérdés, hogy ott is ilyen politikát folytat-e majd, azaz, feladta-e a Szovjetunió a Brezsnyevdoktrínát? Oleg Bogomolov szovjet akadémikus kijelentette, hogy „a Brezsnyev-doktrína teljesen elfogadhatatlan és elképzelhetetlen... túl sok tanácsot adtunk partnereinknek, ami valójában nagyonis káros volt számukra. Elérkezett az idő, hogy tanácsainkat magunknak tartsuk meg...” De nem ez a hivatalos felfogás, mind Gorbacsov, mind más vezető szovjet államférfiak 1956 és 1968 tekintetében még mindig nyugati áskálódások elleni szovjet önvédelemről beszélnek. Ezzel szemben 1987-től kezdve Gorbacsov ismételten hangsúlyozta a független szuverén jogát minden testvéri kommunista pártnak arra, hogy maga döntsön sorsáról. Gorbacsov az 1988. márciusi jugoszláviai látogatása alatt megismételte a Bandung-i elveket, azaz, hogy „kölcsönösen tiszteletben tartják egymás függetlenségét, szuverénitását, területének sérthetetlenségét, egyenlőségét és egymás ügyeibe való be nem avatkozást bármely okból...” Az sem biztos, vajon ezt csak szovjet-jugoszláv vonatkozásban értette-e a szovjet fél, de az sem, hogy vajon most több értelme van-e egy ilyen kijelentésnek, mint 1955 és 1956-ban volt. Akkor ugyanis Nagy Imre pontosan ezzel azonos szovjet nyilatkozatok alapján azon a véleményen volt, hogy Magyarország még a semlegességig is elmehet anélkül, hogy a Szovjetunió beavatkoznék, hiszen a Bandung-i elveket a Szovjetunió nyilatkozatokban többszörösen megerősítette. Legújabban — s ezt illetékesek, maga Grósz Károly is jelezték — Moszkvából azt a figyelmeztetést kapták, hogy 1956 és 1968 nem ismétlődhet meg, azaz, a helyi kommunistáknak úgy kell lehetőségeikkel élniük, hogy ellenfeleikkel kenyértörésre ne kerüljön sor, mert összecsapás esetén szovjet fegyveres támogatásra nem számíthatnak. Valóban Gorbacsov egész reformrendszere dugába dűlne, ha a szovjet hadsereget rászabadítaná akár a magyar, akár a lengyel reformátorokra. A szovjetek teljesen elszigetelődnének Nyugattól, a hidegháború soha nem tapasztalt jégkorszakként újulna fel. A Szovjetunió pedig a reformok nélkül csak visszafelé mehetne a sztálinizmus felé, ami pedig kiszámíthatatlan belső feszültségekhez, eszeveszett felforduláshoz vezethetne. A logika tehát azt mondja, hogy a szovjet megszálló csapatok nem avatkoznak bele belügyeinkbe, sót, ha a részleges leszerelés keleten is és nyugaton is komolyan megindulna, talán Magyarországról vonulnának ki elsőnek a szovjet csapatok. így tehát a reformkor mehet előre lendületesen, nem félve erőszakos szovjet beavatkozástól. De mindig logika irányította-e az emberi sorsokat? A magyar ellenzék reformprogramjai Hazánk a reformprogramok szerkesztésének lázában ég. Talán a Nagy Reformkor (1825-1848) óta nem volt ilyen termékeny a magyar politikai eszmevilág. A legnagyobb ellenzéki szervezetek programjának összehasonlítása érdekes következtetésekre ad alkalmat. Az Új Kezdeményezések Hálózata 1988. november 13-án, a Demokrata Fórum 1989. március 11-12-én és a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) 1988. március 30-án hirdette ki programját. Ha azóta már — a mai dinamikus idő normáit véve figyelembe — lényeges idő telt is el, ezekből a programokból az ellenzék arculata, céljai és ideológiája már kiolvasható. Vizsgáljuk meg időrendi sorrendben ezeket a programokat! A FIDESZ 1988. márciusi alapító kongresszusán elhatározta, hogy a 16-35 évesek tábora lesz. Jelenleg elsősorban egyetemisták és fiatal értelmiségiek tömörültek ebbe a mozgalomba, akik közül 37 személy alakította meg a szervezetet. Ezek közül huszonhét egyetemi hallgató, kettő közgazdász, egy matematikus, egy gépészmérnök, öt ügyvéd, és egy tanár. Azután, hogy nemzetközi sajtókonferencián bejelentették megalakulásukat, öt vezetőt beidézett a rendőrség, azzal vádolta őket, hogy illegális szervezet megalakítására irányuló tevékenységet fejtettek ki. Az öt megvádlott nemhogy meghunyászkodott volna, hanem az alkotmányra és a törvényekre hivatkozva panaszt emelt a rendőrség ellen. A hivatalos sajtó, TV, rádió meg az MTI is részletes tájékoztatást adott az eseményekről. A közvélemény ezekből a „hivatalos” jelentésekből alakulhatott ki. A közvélemény a Rákosi-idóben annyira kifinomította érzékét, hogy a sorok között is tudott olvasni, még a legdurvább sztálinista torzítások mögött is sejtette az igazságot. Ez a kifinomult elemzési érzék most kamatozott. A hivatalos sajtó tényekre szorítkozó adataiból kibontakozott a magyar közvélemény előtt az a szívet melegítő tény, hogy a fiatalok megmozdultak és ők is az asztalra tették követelményeiket. Ha a FIDESZ vezetősége akarta volna is, hogy a sajtó tájékoztatást adjon mozgalmukról, akkor sem tudott volna hatásosabb sajtó-kampányt szervezni. A hivatalos sajtó közleményei hatásosak voltak, de még jelentősebb volt az 1988 tavaszán már létező ellenzéki csoportok reakciója. A „felnőttek” mozgalmai soha nem mellőzték az ifjúságot, a múltban is igyekeztek soraik erősítésére toborozni őket. A FIDESZ megala-12 ITT-OTT 22. évf. (1989), 3. (112.) szám
