Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 2. (111.) szám

Az ifjúsági tanácsos tollából... Kedves Barátom! — Észre sem vettük, s már megint itt a nyár, itt az MBK nyári konferen­ciája! Ha azok, akik már a legeslegelejétől eljártak az ITT-OTT konferenciára figyelem­mel követték annak fejlődését, változását, ész­­revehették azt, hogy egyre több fiatal vesz részt a Reménység Tavi találkozón. Számuk rég meghaladta a figyelmen kívül hagyhatót. A tavalyi konferencián nyilvánult meg leg­inkább szüksége az ifjúsági műsor két kor­osztályra való kibővítésének: 10-14 évesek, valamint a 15 éven felüliek számára. Tulajdonképpen mit is várhat ez a két kor­osztály az idei konferenciától — az előadásokon, napozáson és a barátkozáson kívül? A 10-14 évesek számára két este lesz film­vetítés, két délután kézügyességi műhely (tojásfestés, faragás), és három délután ma­gyar dolgozatírás-műhely, amelyen díjat is le­het majd nyerni. Az idősebbek számára egy kötetlen beszélgetés-sorozatot szervezünk. Ezen kívül kirándulást (a barlangba vagy az erdőbe) is tervbe vettünk, valamint egy számháborút, melyben reméljük, minél több kicsi és nagy fiatal részt vesz! Ne feledkezze­tek meg a szavalóversenyről sem — sőt mi, húsz éven felüliek is biztassuk egymást a sza­valásra. A fenti műsoron kívül figyelembe veszünk bármilyen javaslatot, ötletet az ifjúsági pro­gramra vonatkozólag. Tehát gondold át jól, hogy mi volt az, amit tavaly hiányoltál (vagy nagyon szerettél) az ifjúsági műsorban, s írd vágy telefonáld meg nekem minél hamarább! Csak így tudjuk élvezetesebbé, izgalmasabbá tenni számotokra az ifjúsági konferenciát! Címem: 11315 Newport Mill Rd., Silver Spring, MD 20902. Telefon: (301) 933-6525. Szeretettel várunk! — %ovács ‘Beáta, ifjúsági tanácsos A Magyar Baráti Közösség pályázatot hirdet a nem magyar földön élő magyar ifjúság számára Az MBK egyik alapvető célkitűzése a nyugaton élő magyar ifjúság nemzettudatának ápolása. Ezt fiataljaink magyar nyelvtudásának fejlesz­tésével és felelősségtudatának növelésével sze­retnénk elősegíteni. E feladatunkban a „kettős kötődés” realitása nem akadályoz hanem előse­gít, mert Nyugaton befogadó országaink olyan jogokat biztosítanak számlánkra, hogy szószólói maradhatunk népünknek és hangunkkal for­málhatjuk a köztudatot — legyen az akár ame­rikai, német, argentin, kanadai, venéz, vagy ausztrál köztudat! Kategóriák: A. Szépirodalmi írások (magyar vers vagy prózaanyag) 1. 14-17 éveseknek 2. 18-25 éveseknek B. Nem magyar nyelvű tanulmányok, dol­gozatok 1. 14-17 éveseknek 2. 18-25 éveseknek C. „Lobby” munka céljából írt olyan angol nyelvű levelek/cikkek, melyek valahol 1989- ben megjelentek, vagy olyan, képviselőknek/ politikusoknak címzett levelek, amelyekre válasz is érkezett 1988-89 folyamán, 1. 14-25 éveseknek Öt első díjnyertest választ bírálóbizott­ságunk — az Al, A2, Bl, B2 és Cl kategó­riákból egyet-egyet. Minden érdemes nyertes­nek 100 dollár jutalmat ad az MBK. Beküldési határidő: 1989 december 31. Pályázatokat az ITT-OTT címére kérjük: ITT-OTT,P.O. Box 112, Ada, OH 45810, U.S.A. Minden résztvevő több kategóriában is pályázhat, de csak egy díjra jogosult. A C- kategóriában fénymásolatot kérünk a cikkről, ill. a politikus válaszáról. A beküldött anyag­gal az ITT-OTT szerkesztősége diszponál. Kéz­iratot nem küldünk vissza; a bizottság döntése végérvényes. □ ITT-OTT 22. évi. (1989), 2. (111.) szám 17

Next

/
Thumbnails
Contents