Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 1. (110.) szám
ugyancsak meghívott egyetemi előadására november 25-én. Az előadás tárgya: Politikai szocializáció. Figyelemmel hallgattam a fiatal egyetemi adjunktus fejtegetéseit, amelyek közül néhány különösképpen meglepő: A jelenlegi magyar politikai életben kettős válság észlelhető: a politikai rendszerhez való lojalitás helyett passzív ellenállás és a történelmi hagyományokhoz való aktív ragaszkodás... ne diktatórikus módszerrel kezeljék az ellenzék tagjait, mint politikai névteleneket... a politika eszköz, nem öncél... az állampolgároknak elidegeníthetetlen joguk van társadalmi környezetük befolyásolására... a család és az iskola arra neveli a gyermeket, hogy a politikai rendszerrel való szembehelyezkedés bűncselekmény, ami nem más, mint alárendeltségre és a hatalomtól való félelemre irányuló ideológiai agymosás. — A rendkívül érdekes előadás során abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy véleményt nyilváníthassak az előadáshoz való tíz perces felszólalás formájában. Budapesti tartózkodásom egyik legszebb élménye, hogy a tanteremben jelenelévő negyedéves joghallgatók hangos lábdobogással adtak kifejezést tetszésüknek. Némelyikük érdeklődött aziránt, hogy mi az állampolgárok politikai helyzete az USA-ban. Egyikük sem kritizálta válaszomat kommunista szempontból. *** Az ismertetett tapasztalatok alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy az emigrációban élő magyarság közül sokan ferdén ítélik meg az otthoni helyzetet. Bizonyos szempontból érthető, hogy egyeseket a politikai üldöztetés, másokat meg az indokolatlan mellőzöttség érzése kényszerítőt elhagyni az országot és ez keserű érzést hagyott hátra lelkületűkben; ez azonban nem jogcím arra, hogy mindenben rosszat lássanak és semmi jót se vegyenek észre mindabban, ami Magyarországon 1945 óta mindmáig végbement. Rip van Winkle, Washington Irving elbeszélése szerint egy javíthatatlan léhűtő, aki átalszik 20 évet és minekutána hosszadalmas álmából felébredt, meghökkcn, hogy a világ mennyire megváltozott. Hány ezer meg ezer magyar emigráns még 20 év múltán sem ébred annak tudatára, hogy, amint Moor Gyula a Tegnap és holnap között c.könyvének előszavában látnoki erővel megjövendölte, „A huszadik század két korszakot átformáló vezéreszméje a kereszténység és a szocializmus, és a nemzetek sorsa attól függ, hogy ez a két eszme vállvetve fogjae az emberiség boldogulását szolgálni, vagy pedig egymást meg nem értve, híveiket két ellenséges táborként egymás ellen harcba vinni." Aki jószándékkal kíván a magyar sorsproblémák megoldásához közeledni, annak meg kell látnia, hogy a jelenlegi politikai vezetőség számos tagja hasonló jószándékkal kívánja a bajokat orvosolni. Helyzetük nem könnyű: egy több mint négy évtizedes rendszer hibáiból származó államadósságot kell törleszteni és ezt a nehéz helyzetet az általános világgazdasági válság fokozza. Igaz ugyan, hogy a közigazgatás továbbra is az egypártrendszer befolyása alatt áll, azonban az is tény, hogy a pártvezetőségnek egyre növekvő számú tagjai jelenleg már látják, hogy a gazdasági válságot diktatoriális módszerrel megoldani nem lehet. Nem tűnik fel utópisztikusnak, hogy ezeknek a reálisan gondolkodó pártvezetőknek a száma a közeljövőben többségbe kerül és akkor a párton belül létrejöhet az a változás, amely nemzetünk demokratikus szocializmusát fogja megvalósítani. Hozzátartozóknak szeretetcsomagok küldése és pénzadományok átutalása nem elegendő ahhoz, hogy valamit tegyünk annak a nemzetközösségnek az érdekében, amelyhez tartozunk. Minden emigránsnak tehetőségéhez és képességéhez mérten kell hozzájárulnia hazánk sorsának jobbrafordulása érdekében. Ez az, amit a mindennapos gondoktól roskadó otthoni magyarok elvárnak tőlünk és amire bennünket a hazaszeretet kötelez. Ez ösztönzött engem arra, hogy e beszámoló első oldalán részletezett öt feladatot útba indítsam. Nem tudom, hogy azokból melyik fog sikerrel járni, de biztos vagyok benne, hogy a humanizmus eszméje, amely mindegyik kitűzött feladatot áthatja, hazám javát fogja szolgálni. Beszámolómat ismét Moor Gyula könyvéből vett idézetekkel zárom: „A magyar értelmiség kötelessége, hogy magyar — mindenekelőtt magyar és mindenekfelett magyar legyen. Nem sovinizmus az, ha nem hódolunk igegen bálványoknak. A magyar értelmiségnek az is a hivatása, hogy az emberiség nagy eszményének — a humánum gondolatának a képviselője legyen... A magyar értelmiségtől nem szabad rossz néven venni, ha ragaszkodik ezeréves történeti múltjának a hagyományaihoz. Ezeréves múltunknak vannak igen felemelő és demokratikus mozzanatai. Sokat véreztünk a kereszténységért és a szabadságért. .. Most forradalmi időket élünk. A forradalom pedig tátongó szakadékot vág a múlt és a jövő között. De nincs a világnak olyan forradalma, amely gyökeresen, minden vonatkozásban szakíthatna a múlttal. Ezért a forradalom után a legnagyobb probléma éppen a szellemi hídverés a múlt és a jövő között. A magyar értelmiség hivatása keresni az összhangot a régi melódiák és az új idők dalai között. Ma két nagy eszme mozgat meg széles tömegeket: a demokratikus szocializmus és a vallás eszméje. A magyar jövőt az szolgálja legigazabban, aki e két nagy eszmét összhangba hozni törekszik. Dr.Tamói László szívesen elfogad meghívást amerikai-kanadai egyetemek ill. magyar egyesületektől vitaelőadásra. Érdeklődők forduljanak egyenesen hozzá: Dr.Tarnói László, 18 Front Street, Silver Creek, NY 14136, telefon: (716) 934-4675. 28 m-OTT 22. évt. (1989), 1. (110.) szám
