Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 1. (110.) szám

képviselteti magát. Ugyanakkor megfigyeltem, hogy az istentiszteleteken és a házi bibliaórákon egyre nagyobb számban jelennek meg a 30-40 évjáratú intellektüellek. Magánházaknál tartott összejövetelen mérnökök, tanárok, főiskolát végzett férfiak és nők mély figyelemmel hallgatták vagy igazolták vissza, hogy Jézus Krisztus itt van köztünk, a Szentlelkével ugyanazokat a gyógyításokat, csodákat míveli, mint amikor testben a földön járt. Néhány évvel ezelőtt még megtörténhetett, hogy annak az egyházmegyének az esperese, ahol valamikor én voltam esperes, nem adott engedélyt, hogy két unokámat megkereszteljem, és ahol lelkész voltam, szolgáljak. Ma már a kiskirályság, a világi hatalmat a saját érvényesülésükre befogó egyházvezetés került az alá az ítélet alá, amit az a múltunkra, a népünkre alkalmazott. Mai püspökeink kitűnő külföldi kapcsolatai jelentős anyagi támogatáshoz juttatják közegyházunkat. A beteg lelkészcsaládok részére küldött orvosságok, a nagy szórványban szolgáló lelkészeknek autó juttatás, külföldi lehet

ösztöndíjak és sok egyéb diakóniai segély az egyház szolgáló voltát, küldetését a szólamból konkréttá teszik.

Magyarország nyílt sebe ma Erdély. A menekültek ezrei várják, hogy számukra lakás, állás rendelődjék. Az ország messze, erején felül kiveszi a részét a gondban és felelősségben. A Reformátusok Lapja „Amerikai magyar reformátusok adománya áttelepülők megsegítésére” fejléc alatt a következő hírt közölte a mi a gondban és felelősségben osztozásunkról: „A Hollywoodi Magyar Református Egyház nevében Trombitás Dezső lelkipásztor, Szegedi László gondnok és Vágó Ernő pénztáros meleghangú levélben jelentették be: szeretetük és diakóniai felelősségük tudatában az erdélyi menekültek segélyszolgálatára 200 000 forint adományt küldtek. Az adományt Fekete József presbiterük személyesen adta át az egyház erdélyieket segítő szolgálatának.”

Az ország erkölcsi és anyagi válságban van. A reformoknak a szívekben kell elkezdődniük, a személyes reformációban. □

Ludányi András (Ada, OH):

1956 AND REALITY

Elhangzott az Oregoni MBK 1988-as októberi

díszvacsoráján

It is good to be back in Portland again. Thank you, Ladies and Gentlemen, for your invitation to this commemoration of the Hungarian Revolution of 1956.

Just two years ago, when I was here for this same occasion, I noted that we are on the threshold of important changes in the lives of our fellow Hungarians in the Carpathian Basin. At that time I could not foresee that some of these changes would not all be for the better. At that time I referred to the statement of Czechs, East Germans, Slovaks and Poles, declaring their solidarity with the Hungarians and accepting 1956 as their own tradiuon in quest of independence from the totalitarianism of the past and the present. While I expressed my concern about the future of Hungarian minorities in the neighboring countries, I did not even think that their condition of existence could become worse. Well, I was wrong — it has become worse! In fact, it has become unbearable for some. The exodus of Hungarian, German and even Rumanian refugees from Transylvania is now becoming a European problem. Nicolae Ceau§escu’s ruthless and demonic plan to bulldoze thousands of villages represents the effort of a megalomaniac to transform a beautiful region steeped in history and culture into a mirror image of himself, the sterile reflection of prolet-cult Rumanian red fascism. I do not use labels like this frequently or lightly, but in the case of this new barbarism anything less would belie the insanity of Bucharest’s reality.

At any rate, Ceau§escu is not the only dark cloud on the horizon. If you have been following the news, then you know that things seem to be unraveling in Yugoslavia as well. The events in present-day Serbia are anything but comforting. We see the reemergence of a fanatical nationalism that threatens to revive minority scapegoating in the two autonomous provinces of the Serbian Republic. Albanians in the Kosovo face the centralizing demands of new demagogues like Slobodan Milosevic, while the Hungarians of the Voivodina, under similar pressures from the same source, face hopeless prospects by being outnumbered more than three to one. In Czechoslovakia, under

more disguised conditions, the pressure against the Hungarian minority continues unabated. Ironically, only in the Subcarpathian Rus, or Kárpátalja, has the condition of the Hungarians become somewhat more bearable, perhaps due to Gorbachev’s desire to achieve credibility for glasnost and perestroika.

Within this context, what lesson should we draw from the symbolism and the reality of 1956? Or — to phrase it another way: what meaning should we seek in an occasion like this present gettogether? What kind of commitments, what kind of message should we carry away with us after such an evening devoted to refreshing the memories of our past? What should we do to strengthen our fellowship of the present as a minicommunity within the vastness of the American scene?

As the “gondnok” of this organization — following in the footsteps of [Éltető] Lajos — I have one answer, an answer that I would like to share with you.

I think Hungarians in general, and American-Hungarians as well, are prone to worship symbols more than results. My own predisposition is to think of 1956 as a concrete event with tangible short-term and long-term results. I cannot think of it as a symbol which is an end in itself. In other words, I do not want 1956 reified or abstracted from the flow of human and Hungarian experience. Today I would like to attempt to place the experience of 1956 into the actual history of our people and to show how it has relevance for our present and our future. I hope to demonstrate this in three steps, first by tracing the place of 1956 in the development of the American-Hungarian community as a formative force; second, by reflecting on the impact of 1956 on developments in Hungary and East Central Europe; and finally, by linking to all this our own organization and our personal experience, which help provide us with a sense of identity and also enable us to act as one in support of community goals.

Let me begin by linking the Revolution to the American- Hungarian community. 1956 became a major blood transfusion for American-Hungarian life. For Hungary, 1956 was an incal16 ITT-OTT 22. évf. (1989), 1. (110.) szám