Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
lom fejlődjön tovább, mi adja meg a fejlődés, a megújulás lehetőségét. Azt mondtam, fordulóponton vagyunk. 1985 óta történt itt egy és más. Mindenekelőtt egy sorsdöntő fordulat, amely éppen a hatalmat gyakorlók körében ment végbe, nem minden megfontolás és nem minden kényszer nélkül. E válságával küszködő ország hatalmat gyakorló vezető pártja fordult úgy, kezdeményezett valamit, hogy talán véget kellene vetni annak az elképzelésnek, amely egy előlegezett ideál, messzire kitűzött célok oltárán, az ember szabadságát feláldozva, az ember szabadságának mindennapi, józan kapcsolatainak árán valami elérhetetlent és boldogítót tűz ki maga elé. Véget kellene vetni annak a gondolkodásmódnak, amely szerint a politikának van egyedül hivatása arra, hogy az egyetemet, a mindenséget megvalósítsa és a megvalósulásért kényszereket alkalmazhasson. Nos, megismétlem, nem minden előzmény nélkül, súlyos válságba került ország körülményei között, ennek a hatalomnak legjobb képviselői, akik a nemzethez kötötték sorsukat, úgy határoztak, hogy egy diktatórikus szocialisztikus eszmei kép helyett szabad, független jogállamot formálfnak], ezt időszerű megteremteni itt Közép-Európában, Magyarországon. Én ezt az elhatározást tartom a legfontosabb fordulatnak. Tudjuk, hogy nem a hatalom szokása és természete a könnyű belátás, a gyors fordulat, megismétlem tehát azt, amit beleszőttem előbbi gondolataimba is. Itt működnek kényszerek, elsősorban a válság hatása, de én a válságból nem a katasztrófa előszelét érzem. Nem katasztrófára gondolok, hanem nagy-nagy informácóhalmazra, -tömegre, amely tudósít arról, hogy a dolgok a régi módon nem mehetnek tovább. Ezt tartom a válság lényegének, legfontosabb üzenetének. Azt hiszem, a mai Magyarország állampolgári összefogással és egy civil társadalom rekonstrukciójának céljával eljutott ehhez a felismeréshez és ebben, bár már feltűnnek a pártok vitái (melyeket szintén jótékony dolognak tartok), mégis nemzeti közmegegyezés érhető el abban, hogy a diktatórikus szocializmusról egy nemzet akaratával és cselekvőképességével békés úton el lehet jutni demokratikus jogállami formák közül egy szabad, független Magyarország megteremtéséhez. Ennek a szándéknak vannak politikai eredményei, megmutatkoznak már észlelhető, kitapintható eredményei. Sokak szerint még nem dőlt el semmi vagy legalábbis nem a lényeg. Én azt mondom, hogy önfeladó, éppen a nagy-nagy megoldandó feladat előtt összeomló lelkiállapot nem segíthet bennünket. Segíthet bennünket inkább az, hogy ha számba vesszük, mégiscsak történt itt valami a mi közös ügyünkben, amelyre összejöttünk éppen Kecskeméten, ezen a csodálatos Duna-Tisza közi tájon. Ehhez a gondolathoz hadd tegyem hozzá, hogy a szabaddá válás és a szabad honpolgári társulás törvényhozási feltételeinek kialakításában is sok minden történt. A kapcsolatok a magyarság és a világban élő magyarok között oly mértékben lehetnek szabadok, amilyen mértékben itthon szabadon élnek az emberek. Ezt az állampolgári szabadságot tartom én az előrehaladás szempontjából a legfontosabbnak. Azt kell mondanom, hogy Magyarország, benne a kormány, két dologban a magyarság ügyének szemléletében fontos előrehaladást ért el. Az egyik, hogy ha itthon szabaddá válnak a politikai viszonyok, akkor megváltozik a szórványmagyarság és az emigráció tartalma, értelme. Ezt Önöknek kell újragondolnak, akik a világ különböző részeiből érkeztek ide és valami módon eddig is meghatározták viszonyukat Magyarországhoz, ehhez a 93 ezer négyzetkilométerre beszorított országhoz. A másik nagyon lényeges ügy, amiben, azt hiszem, előrehaladás történt, bár itt sem mindig a belátás, inkább sokszor a kényszerek hatása alatt. Voltak honfitársaink, akik régtől és elszántan, sokszor veszélyeket is vállalva erre már felhívták a figyelmet, csak a kormányzatban a figyelemfelkeltő szó süket fülekre talált. Nos, ez az ősi földjén élő, de határainkon kívülre került magyarság sorsa és az azért érzett felelősség. Ebbe a felelősségbe sok jó hazafi mellett beletársult a kormány és a politika is. Ezt fontos haladásnak tartom, még akkor is, ha nagyon nehéz lenne itt ma még vívmányokról és eredményekről szólni. A szándékot azonban kérem, hogy méltányolják. Azzal, hogy ezt a nyilvánosság elé vitte a magyar kormány, vallott és így ez haladást jelent szerintem a magyarság dolgainak intézésében. A felelősség, bár egyetemes magyarságról szólhatunk, ezentúl mégis egy kicsit differenciáltabb. Amilyen mértékben nő itthon a szabadságunk, olyan mértékben nő a világban élő magyarság iránt a felelősségünk, de kérdés, hogy milyen a felelőssége a világban élő magyarságnak a mai Magyarország iránt. Azt kell mondanom, és itt jön az előbbi következtetésem vissza, hogy ez a felelősség csak differenciált lehet. Amilyen mértékben szabad polgárként él egy magyar a világban, olyan mértékben növekszik a felelőssége Magyarország iránt.... □ Petőfi Népe, Kecskemét, 1989. aug. 7. Nagy Károly (Piscataway, NJ): PROGRAM LEGYEN A MAGYARSÁGTUDAT! Magyarország új reformkorszak: a politikai, társadalmi, gazdasági rendszerváltás válságokkal és reményekkel terhes, súlyos és ígéretes óráit, napjait éli. „Csendes forradalmának” része a magyarságtudat átalakulása is. Ezek a változások természetesen a Magyarországon kívül élő, mintegy hat milliónyi magyart is érintik. Kelet-Közép-Európa magukat szocialistának nevező diktatúrái sok bűnük mellett a magyarságtudat elleni negyvenéves erőszak elkövetésében is vétkesek. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a hatalmak birtokosai — s a vétkesek közt a cinkosok — csak csonka, torz, vádló és hazug válaszokat engedtek elhangzani a nemzeti öntudat olyan kérdéseire, hogy mi a magyar, mi volt, mi lehet, és mi kellene, hogy legyen a magyar. Manapság Magyarországon a válaszok e kérdésekre 24 ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám
