Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 4. (113.) szám

kedvence volt, mivel, csalafinta módon, sikeresen megjátszotta a Moszkvától „független” ellenálló hős szerepét. (Még a széles külpolitikai látókörű Nixon elnök is bedőlt a trükknek és romániai látogatásakor a románok nemzeti táncát járta a bukaresti ünnepléseken, hogy szimpátiáját kimutassa.) 1976-ban rendezték a newyorki fiatalok az első nagyszabású tüntetést a román kormány magyarságírtó politikája ellen, az Egyesült Nemzetekhez delegált román küldöttség székháza előtt. Ceau§escu megdühödött és kiadta az utasítást, hogy az amerikai magyarság megmozdulását azáltal kell az amerikai közvélemény előtt lejáratni, hogy vezetőit fasisztáknak és antiszemita háborús bűnösöknek bélyegzik meg. A tüntetés szervezői — a CHRR ifjú vezetői — erre nem voltak alkalmasak, hiszen a háború alatt még nem is éltek. így Kóréh Ferenc lett a kiszemelt áldozat. Kóréh nevét Bukarest nemcsak jól ismerte, hanem a fekete listán volt, akkor már 25 éves rádiós tevékenysége miatt. Rövid idővel a nagy tüntetés után rágalmazó támadás jelent meg a Dreptatea (Igazság) című newyorki, román nyelvű lapban. Elejétőlvégéig valótlan és hazug antiszemita vádakat zúdított Kóréh Ferencre. A csalétek jól működött. Egy David Horowitz nevű újságíró átvette a rágalmakat és közölte egy kis newyorki időszaki lapban — immár angolul. Kóréh mindkét újságot beperelte sajtó útján elkövetett rágalmazás miatt. A per — az ilyen egyéb perekhez hasonlóan — évekig elhúzódott. Közben merényletet is elkövettek Kóréh Ferenc ellen. 1978. augusztus 23-án (a háborúból való román kiugrás évfordulóján) ismeretlen tettesek autójában gyújtóbombát helyeztek el. Szerencsére Kóréh idejében ki tudott szállni, így csak az autó pusztult el. A hosszadalmas per felemésztette tartalékait és a költségszámla már 75 000 dollár fölött járt. Ezért 1979 őszén Kóréh elfogadta a bíró egyeztető javaslatát. A kiegyezés alapján Thomas P. Griesa, newyorki kerületi bíró mindkét újságot kötelezte, hogy a rágalmakat újságjaikban, megfelelő nyilatkozat formájában vonják vissza.

A per folyamán a vádlottak fel akartak használni olyan Bukarestben hamisított és onnan átküldött „bizonyítékokat”, antiszemita memorandumok és újságcikkek vegyes halmazát, melyeket Kóréh írt volna a háború alatt, annak a rövid, négy éves interregnumnak az idején, míg Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz. A „dokumentumokon” hemzsegő Kóréh-aláírásokról írásszakértő állapította meg, hogy durva hamisítványok. Most úgy tűnik, hogy — megdöbbentő módon — tíz év elmúltával az OSI ugyanezeket a durva hamisítványokat használja fel az alaptalan vádak bizonyítására. Honnan kapta ezeket a Romániában hamisított dokumentumokat az OSI? A hajdani perben szereplő újságíróktól (akik rágalmaikat visszavonták tíz évvel ezelőtt!), vagy pedig egyenesen a bukaresti kormánytól?

Lehetséges volna, hogy 1989- ben — amikor a civilizált világban, a washingtoni kongresszustól az európai nemzetek parlamentjéig, Ceau§escu minden hitelét elvesztette — akad a nyugati világban egy olyan hivatalos szerv (a washingtoni igazságügyminisztérium „Office of Special Investigations” nevű hivatala), amely hitelt ad neki?

Ezekkel a hamisítványokkal szemben, hiteles tanúskodás Silberstein József idős zsidó férfi levele, melyet a per idején intézett Kóréh ügyvédjéhez Columbus-i (Ohio) lakhelyéről. Silberstein, hajdani sepsiszentgyörgyi lakos, 1928- tól ismerte Kóréht, és konkrét példák idézésével tanúsítja emberséges magatartását. (Idézet a levélből: „During the years 1940- 1944, he was Editor-in-Chief of a small rural newspaper. In the printing shop where this newspaper was published, my father was manager and my brother a pressman. They were subjected to much torment because of their Jewish origin and were perpetually in danger of being fired from their jobs. But Ferenc Kóréh was the one who constantly defended them and always managed to find a way to prevent their discharge...” Dátum, aláírás, cím, közjegyzői hitelesítés.)

A fentiekhez szeretnék még egy érvet hozzáadni, saját tapasztalataim alapján. 1985-ös erdélyi utam alatt meglepetve észleltem a népszerűségnek azt a szinte szenvedélyes természetét, amit a Szabad Európa Rádió adásai élveznek az erdélyi magyarság körében. Valamilyen titkos zugban, mindenki elől elrejtezve, szinte vallásos áhítattal hallgatják a müncheni műsorok minden szavát. Én utam előtt összesen három interjút adtam a Rádiónak; a legrégibbet évtizedekkel ezelőtt a brazíliai magyarok életéről, a legfrissebbet a nyolcvanas évek elején, a Magyar Baráti Közösség célkitűzéseiről. Nemcsak rokonaim és barátaim, hanem ismeretlenek is, nevemet hallva, mind felemlítették a rádióadásokat, sőt részleteket is idéztek belőlük. Fokozatosan rájöttem, hogy mi az oka a müncheni rádió ilyen megható szeretetének. A „Kétségbeejtő Reménytelenség” földrajzi szélességének és a „Szürke de Tisztes Nyomorúság” hosszúságának keresztpontján vergődő magyarság a Hazugságok Szigetországában már beláthatatlan távolságra elsodródott Európa partjaitól. A Szabad Európa rádióadásai jelentik az utolsó reménysugarat, mely Európából Erdélybe még eltalál. Tudja ezt a Securitate s tudja a bukaresti kormányzat is! Mint az ördög a kereszttől, úgy retteg Ceau^escu gárdája az igazság és szabadság fény csóvájától. Ez a gyűlölködő félelem az a mocsaras bukaresti altalaj, ahonnan a szabadeurópás és newyorki rádiós Kóréh Ferenc ellen a hajsza megindult és sajnálatos módon Washingtonig eljutott.

Az „Office of Special Investigations”^ a kongresszus, az Egyesült Államok törvényhozó testületé külön törvénycikkel hozta létre 1978- ban. Az OSI munkája arra irányul, hogy az országba titkon beszivárgott náci háborús bűnösöket felkutassa, bíróság előtt törvényes eszközökkel bűneiket bebizonyítsa és a bíróság által bűnösnek talált egyéneket az országból kitoloncoltassa. Az OSI, dicséretes hatékonysággal működve, az elmúlt 11 év alatt 27 bűnösnek talált egyént távolíttatott el az országból. Az utóbbi években azonban egyre több panaszt lehet hallani e hivatal módszereiről. Negyvennégy évvel a

ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám 21