Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
T. Ágoston László (Budapest): KOALÍCIÓ — Alapítsunk pártot! — mondta nejem a minap lihegve, miután fólcaplatott a lépcsőn a negyedik emeleti lakásunkba, s ledobta a konyhaasztalra a bevásárlószatyrokat. — Mit? — meredtem rá értetlenül. — Jól hallottad, Zsigmond, pártot. És megkérlek, ne nézz rám úgy, mint a boíjú az új kapura, mert rögtön szervezek egy tüntetést is! Hát ettől aztán végképp fölforrt az agyvizem, Igaz, nincs benne fagyálló, mert egész télen hiánycikk volt a városban. — Idefigyelj, Rozália! — fordultam hozzá jóhiszeműen, meggyőző, sőt konstruktív és közmegegyezésre hajló jóindulattal. — Milyen pártot akarsz alapítani te, aki még úttörő se voltál? Te, aki lekapcsolod a rádiót, ha a külpolitikai kommentárt sugározzák? Te, aki se párttag nem voltál soha, sőt még szakszervezeti tag se vagy?! — Ácsi! — komorodott el a nejem a seprő nyelét szorongatva. — Ácsi! Látom, te nem veszel engem felnőtt állampolgár számba, Zsigmond. Vedd tudomásul, hogy jogom van bármilyen egyesületbe, pártba, vagy alternatív szervezetbe tagként belépni, vagy ilyet alapítani. Ezt még a Párt is javasolja. Értjük egymást, Zsigmond? Továbbá ehhez semmi köze a külpolitikai kommentárnak, mert én belpolitikai pártot akarok alapítani. Éreztem, hogy valami történt vele. Az én Rozáliám, akit eddig csak az ételreceptek, a konyhapénz, meg a lyukas zoknik érdekeltek, egyszeriben közéleti szereplésre vágyik. Itt valami nincs rendben. Csak nem olvasott el valami új törvénytervezetet? Vagy tán a lakbéremelési javaslat juthatott a kezébe, netán látta az új ötezer forintos kópiáját valahol és kiszámolta, mennyit kell visszaadnia belőle fizetéskor? Vagy könnyelműen megtartotta a múlt heti bevásárláskor kapott blokkot és összehasonlította az ehetivel? No mindegy, majd óvatosan, konstruktívan kiszedem belőle. — Lényegében igazad van, anyukám — mondtam engedékenyen —, csak azt nem értem, miért pont te akarsz pártot alapítani. — Ákkor nézz meg jól! Tedd fel a szemüvegedet és nézz meg elölről, hátulról. Milyen vagyok? Te jóságos Isten, mit akarhat tőlem ez a nő húsz évi házasság után? Csak nem a klimax előtti pánik? Tény, hogy egy kicsit megöregedett, kicsit... szóval nem a legdivatosabb, de hát ez nem csoda, évek óta a bizományiból öltözködünk. Fodrászra se telik az utóbbi időben. Az én hajamat ő nyílja, az övét a szomszédasszony bodorítja. De hát megmondhatom én ezt neki? — Nos, mit látsz, Zsigmond? — sürgette a választ. — Hát... szóval... no igen... én nem is tudom... — Ne hebegj, Zsigmond! Vagyok olyan jó nő, mint a Zalatnai Sarolta? — Ne tedd ezt velem, Rózái! Azt akarod mondani, hogy te is megírtad a regényedet a szerelmeidről? Vagy madam akarsz lenni egy nyilvános házban? Netán sztár egy szex filmben, mint Cicciolina? Követelem, hogy válaszolj! — Semmi okod az izgalomra, apukám, ennyire nem vagyok menő. A követeléseinket meg majd a pártprogramban fogalmazzuk meg. A háziasszonyok pártja programjában. Ezek szerint mégis csak a blokkot tartotta meg... — Rendben van — szóltam megenyhültem — Ha megigéred, hogy nem írsz regényt, nem lesz piroslámpa, és még énekelni se fogsz, belenyugszom a pártba. Végtére is egyyel több, vagy kevesebb, oly mindegy manapság. Csak azt áruld el, minek kell neked ez az új párt. — Gondolkozz, Zsigmond, gondolkozz! Itt a lányod, anyányi gyerek. A fiadnak serken a szakálla. Nyakunkon a munkanélküliség. Előbb-utóbb meg is fognak házasodni. Tudsz nekik állást, meg lakást szerezni? — Ez bizony nagy gond — válaszoltam. — Az utóbbi időben a kormány csak a forintot értékeli le. No meg a minap rám is úgy nézett a főnök, hogy alighanem az unokaöccsét akaija a helyemre ültetni a hivatalban... — No látod — eresztette le a seprő nyelét az én okos oldalbordám. — Ezzel a párt dologgal egycsapásra megoldódik minden. Én leszek az elnök, te meg a sofőröm. Az állami támogatás csak elég lesz a fizetésünkre... — A tagdíjakról nem is beszélve — bátorítottam. — Székház is kell, abba meg gondnok. Rozikának nyugdíjas állása lesz nálunk. Pisti lesz a kampányfőnök, meg a szóvivő.----- Válj csak, Rozálkám! És mi lesz akkor, ha nem győzünk a választásokon? — Akkor bizony ellenzékbe kell vonulnunk. De hát ennek olyan kicsi az esélye... — Minden eshetőségre számítani kell. Tudod mit? Én is alapítok egy pártot. Legföljebb majd csinálunk egy nagy koalíciót. Valamiből meg kell élnünk, ha már a fizetésből nem lehet!ü ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám 5
